Arról, hogyan lettek a kutyák a városi élet mindennapjainak fontos szereplői, nemrég írtunk a VAU! A fővárosi kutyatartás kultúrtörténete című kiállítás kapcsán. Mint kiderült, a XIX. század elején már több olyan szolgáltatás létezett, amivel a gazdik kedvébe igyekeztek járni, 1906-ban már működött az Új (ma Zichy Jenő) utcában az Első budapesti kutyanyíró- és mosóintézet, 1909-ben a Gresham-palotában nyílt egy kutyafürdő, amit további hasonló intézmények követtek, a Svábhegyen pedig egy szanatórium és panzió is nyílt kutyák számára.
„A villakertben lomhán mozognak, ingának a dússátorú, svábhegyi fák. Az ég ragyogóan kék s pufók bárányfelhők jönnek a jánoshegyi kilátó felől. Olyan csend van, hogy jólesik belehallgatózni. Pihennek az ember idegei. A levegő virágillatú s tisztán csillogó, mint a hűvös üveg. A villakert virágágyaiban rózsaszín és fehér petúniák díszlenek. Valahol zsong a rádió. Olyan jó volna itt maradni, a kutyaszanatóriumban nyaralni egyet. Ebben a mai zűröszajos kutyavilágban. Ha itt maradhatnánk, kutyabajunk sem lenne” – írt erről az akkor még igazi különlegességnek számító helyről az egyik korabeli újság 1939-ben.
Igaz, volt idő, amikor még csodálkozva írtak arról a lapok, hogy egyesek mit ki nem találnak, a Pesti Hírlap 1892-ben meglepve írt arról, hogy Berlinben valaki kutyasétáltatónak csapott föl.
„Minthogy legutóbb elrendelték, hogy ebeket csak úgy lehet az utcára vinni, ha szájkosárral látják el és pórázon vezetik őket, a szegény kutyáknak jó része kénytelen otthon maradni, mert gazdáik nem szívesen vezetgetik a derék állatokat. Akadt azonban egy körülbelül 25 éves úriember, ki táblát akasztott a mellére e felirattal: »Itt kutyákat sétáltatnak óránkint 10 fillérért.« Sokan akadtak, kik rábízták házi ebeiket és most már több kövér mopszli és pincsi sétál a vállalkozó szellemű férfiúval, ki az ebzár idejére előfizetéseket is kész elfogadni. Azt beszéli, hogy nemsokára segédet lesz kénytelen fölfogadni. Sok gyöngéd szívű kutyatulajdonosnak biztosítékot kellett nyújtania” – számoltak be az úriember vállalkozásáról.
Azóta persze sok idő eltelt, az, hogy valaki bérben sétáltat vagy akár vigyáz kutyákra, mondhatni teljesen természetes, egyes jelentések szerint az állatfelvigyázás esetében – vagyis nemcsak a kutyákat, hanem általában a házi kedvencet beleértve – 2021-ben egy 2,38 millió dolláros piacról beszélünk, ami 2030-ra elérheti a 5,41 milliárd dollárt.
Szomszéd helyett szitter
Ebből a piacból pedig egyre nagyobb szeletet hasítanak ki világszerte a start-up vállalkozások, nemrég az RTL üzleti showműsorában, Cápák közöttben ismerhettünk meg ilyen projektet. Dr. Piller Pálma létrehozta a PetWiseCare-t, egy olyan állatszittereket közvetítő oldalt, amelyik képzést is nyújt azoknak, akik vállalják, hogy mások kedvenceire vigyáznak. Meglátása szerint míg öt-tíz évvel ezelőtt csak a külföldi filmekben, sorozatokban láttuk azt, hogy vannak kutyasétáltatók vagy állatszitterek, de most már nálunk is egyre nagyobb igény van ezekre a szolgáltatásokra, aminek részben az is az oka, hogy a pandémia alatt megugrott az állattartók száma.
„Sokan nem gondoltak bele abba, hogy mi lesz majd, ha vissza kell térni a munkahelyekre, ha újra utazni kezdenek majd, de mivel vannak köztük olyanok, akik felelősen gondolkoznak, ők nem biztos, hogy szeretnék a szomszédra bízni a feladatot, aki csak átugrik, hogy adjon egy kis tápot. Ők azt szeretnék, hogyha tényleg biztonságban lenne az állat a távollétükben, ha olyan ember vigyázna rá, akiben megbízhatnak, és valóban hozzáértő” – nyilatkozta Piller Pálma. Állatorvos-hallgatóként sokan kérték meg arra, hogy vigyázzon kedvencükre, amíg ők elutaznak, megnyugtatónak találták ugyanis, hogy olyasvalakire bízhatják, aki ennyire ért az állatokhoz, aki tud segíteni, ha baj van. A biztonságos segítségnyújtásnak előfeltétele a szakértelem, ezért is hozta létre a képzést, hogy egy szakértői hálózattal tudja segíteni a gazdik mindennapjait.
Dr. Piller Pálma a Cápák közöttben (Fotó: RTL Magyarország)
„Felismertem időközben, hogy ahhoz, hogy valaki hozzáértő kutyaszitter legyen, nem kell állatorvos-hallgatónak lenni, hanem elég, ha azok, akik már rendelkeznek álltartatói tapasztalattal, részt vesznek egy képzésen. Az állatorvostani ismereteket ehhez kiegészítettem a kutyaszitterként szerzett tapasztalatommal, így született meg a tananyag, amiben olyan nagy témaköröket érintünk mint a viselkedés, a táplálás, a betegápolás, az elsősegélynyújtás és a szitterkedés jogi vonatkozása” – mesélt az nlc-nek a PetWiseCare képzési programjának létrejöttéről.
A képzést elsősorban olyan állattartói tapasztalattal rendelkező embereknek ajánlja, akik egyrészt otthon, saját kedvenceiknél is szeretnék kamatoztatni az így megszerzett tudásukat, másrészt pedig szeretne olyan munkát vállalni szabadidejében, ami lehetőséget ad arra, hogy állatokkal foglalkozzon.
Kutyaszitternek lenni nyilván nem egy főállás, de egyetem vagy akár nyolcórás munka mellett is lehet végezni, és amellett, pénzt is kereshetünk vele, jó kikapcsolódás.
A képzés egyébként úgy lett összeállítva, hogy más állatokra is felügyelhetnek, akik ezt elvégzik, de szeretnék majd bővíteni a szolgáltatások körét, macskás és nyulas képzés is lesz, sőt, már folyamatban van egy olyan tanfolyam előkészítése is, ami olyan gazdik számára indul, akik felelős állattartók szeretnének lenni.
Dr. Piller Pálma állatorvosként dolgozva is azt látja, hogy egyre több a tudatos állattartó, a lelkiismeretes gazdi, van, akit minden érdekel a kedvencével kapcsolatban és mindent meg akar neki adni. Ugyanakkor tény, hogy még mindig van egy réteg, akiben még egyelőre nem jelent meg az igény arra, hogy felelősségteljesen gondoskodjon az állatáról.
A misszióm, hogy eljuttassam hozzájuk is azt a tudást, ami ahhoz kell, hogy ne csak magának, hanem az állatának is megfelelő életet tudjon biztosítani. De mindenképpen bizakodó vagyok, úgy hiszem, hogy a következő tíz évben sokat fog fejlődni a felelős állattartás Magyarországon
– tette hozzá.
Ami a városi állattartást illeti, a legnagyobb problémának a túlsúlyos kutyákat tartja. „Nagyon felelőtlenül osztogatják a jutalomfalatokat, és szinte bármit odaadnak nekik az asztalról. Ez pedig mérgezéshez vezethet, nagyon sok olyan élelmiszer van, amit a kutyák nem fogyaszthatnak, ilyen például a csokoládé vagy az édesítőszerek, és annak ellenére, hogy erről sok helyen lehet olvasni és hallani, meglepően sokan nem tudják.” Hozzátette, az etetéssel, táplálással kapcsolatos tudatosság, vagyis annak hiánya mellett az ivartalanítás is egy fontos kérdés. „Ugyan ezzel meg lehetne előzni a nem kívánt szaporulatot, kevesebb állatnak kellene az utcán élnie, és sok betegség, daganatos elváltozás is megelőzhető lenne. Nagyon sok ember még mindig azt gondolja, hogy ez egy ördögtől való dolog, még akkor is, ha nem tenyésztéssel foglalkoznak, ha elkóborol az állat és soha nem tér vissza, vagy életveszélyes gennyes méhgyulladása van vagy emlődaganata alakul ki.”
Fő a bizalom!
De visszatérve ahhoz, hogyan oldják meg a gazdik azt, hogy amennyiben nem tudják magukkal vinni kedvencüket, ne maradjon egyedül, legyen, aki gondoskodik róla? Nyilván nem reprezentatív, de az ismeretségi körből számos lehetőségről hallottunk: szomszédra valóban senki nem bízza kedvencét vagy kedvenceit, de például a macskás ismerősök közül szívesen kérnek meg többen is erre a feladatra más macskás ismerősöket. Később, kölcsönkenyér visszajár alapon, amikor pont ők utaznak el valahova, visszaadják a szívességet. Előfordult már olyan is, hogy az egyik tulajdonos édesanyja fellátogatott vidékről, az állatfelügyeletet összekötötte egy kis városnézéssel, és bizony volt arra is példa, hogy valaki cicapanzióba vitte a macskát, mert igen, ez nem csak a kutyáknál lehet opció.
Ahogyan azt Piller Pálma is kiemelte, az állatpanziókba csak bizonyos feltételek mellett adhatók be kedvenceink, például fontos, hogy parazitamentesek legyenek vagy rendelkezzenek a megfelelő védőoltásokkal. Vannak panziók, amik nemcsak szálláshelyként működnek, hanem napköziként is, ami azok számára lehet jó megoldás, akik a munkahelyükre nem vihetik magukkal kutyájukat, de nem szeretnék, ha addig egyedül lenne otthon. Ahogyan persze annak is alaposan utána kell nézni, hogy melyik szálláshely az, amire ideiglenesen rábízzuk az állatunkat, fontos, hogy hasonlóan alaposan és körültekintően járjunk el akkor is, ha egy professzionális állatfelvigyázót keresünk.
A PetWiseCare szitterei: Pálma, Gábor, Anna és Vivien
Az állattulajdonosoknak azt javasolja, ha szittert keresnek, mindenképpen járjanak utána, hogy az illető milyen tapasztalattal rendelkezik, milyen állata vagy állatai vannak, mennyi ideje gondoskodik róluk, és úgy általában milyen az állatokhoz való hozzáállása. Szerinte érdemes egyeztetni egy ingyenes találkozót, így még a végső döntés előtt ki lehet deríteni, hogy megvan-e a kölcsönös bizalom mindenki között, hogy mennyire illik egymáshoz szitter és az állat, amire vigyáznia kell.
Az fontos, hogy ne (csak) a saját igényeinket vegyük figyelembe, hanem az állat számára is megfelelő megoldást találjuk. Ha például egy kutya nagyon szociális, szeret más kutyák társaságában lenni, akkor a panzió is jó megoldás lehet, ellenkező esetben viszont a szitter alkalmazása ajánlott. Ahogyan akkor is, ha beteg, műtét után lábadozó, túl fiatal vagy túl öreg állatokról van szó, hiszen a panziók őket általában nem fogadják. És vannak fajok, fajták, amiknél jó, ha egy hozzáértő ember gondoskodik róluk, vagyis aki ismeri a speciális igényeiket, a habitusukat. Persze az is szempont, hogy mennyi időre bíznánk rá az állatunkat: csak néha kell meglátogatni vagy folyamatosan mellette kell lenni.
Ha pedig mégis úgy döntünk, hogy egy ismerősre bízzuk kedvencünket, a brit állatvédő szervezet, az RSPCA szerint a következő dolgokra kell odafigyelni: mindenképpen adjuk meg nekik a saját elérhetőségünk mellett az állatorvos elérhetőségét is. Az sem árt, ha lejegyezzük a fontosabb egészségügyi információkat, például ha az állat gyógyszert szed, akkor azt mikor, milyen adagban kell beadni. Tájékoztassuk ismerősünket arról is, milyen az állat mozgásigénye, mire kell odafigyelni a viselkedésével kapcsolatban, és amennyiben nem a mi otthonunkban vigyáz majd a kedvencünkre, akkor mindenképpen pakoljunk oda ismerős tárgyakat, mint például az állat kedvenc takaróját vagy játékát.
A kutyasétáltató naplója
A 35 éves Bethany Lane 11 évvel ezelőtt, az egyetem elvégzése után kezdett kutyákat sétáltatni, mivel úgy gondolta, állatbarátként ez remek kereseti lehetőség, 2014-ben már saját vállalkozása volt, előfordult, hogy 12 órákat dolgozott, most, a pandémia kezdete után három évvel pedig ismét alig tud megbirkózni a sok megrendeléssel, pedig még árat is emelt. Azt, hogy pontosan mennyit keresett az előző évben, azt nem volt hajlandó elárulni a New York Times újságírójának, csak azt, hogy hatszámjegyű összegről van szó, és vett is egy szép hétvégi házat.
Ha évekkel ezelőtt valaki azt mondja nekem, hogy kutyafelügyeletből meg tudok élni, nem hittem volna el.
Kutyasétáltatónak lenni az Egyesült Államokban valóban nem rossz választás, főleg, ha kellően gazdag ügyfélkört sikerül kialakítani. Ugyan bizonyos szitterközvetítő alkalmazások alapján Manhattanben a kezdő kutyasétáltatók mindössze 14 dollárt kérnek egy 30 perces sétáért, a tapasztaltabbak, akiknek jómódú ügyfeleik vannak, majdnem háromszor ennyit kérnek, és évente 100 ezer dollárt vagy annál is többet keresnek.
A kutyasétáltatás itt is főként azok számára vonzó, akiknek van egy másik állása, de emellett belefér az, hogy valami olyasmivel jusson egy kis plusz pénzhez, ami állatbarátként is örömet okoz neki. És vannak, akik képesek voltak hátat fordítani a régi karrierjüknek, a 34 éves Michael Josephs egykor tanárként dolgozott egy brooklyni iskolában, most pedig saját vállalkozása van, ahol a kutyakiképzés mellett kutyafelügyeletet is vállalnak, és mivel ez az üzlet is jól pörög, egy kutyás napközivel és egy éjszakai táborral is szeretnék bővíteni a szolgáltatások körét.
Fotó: Getty Images
Vagy arra is van példa, aki a kutyasétáltatásnak köszönheti, hogy elérhető közelségbe került az egyik legnagyobb álma. A 28 éves Maren Lavelle hat évvel ezelőtt az egyik főiskolai barátjával kezdett el kutyákat sétálgatni, kemény meló volt, de eleget kerestek ahhoz, hogy a vállalkozásukat fejleszteni kezdjék. Jelenleg körülbelül 700 ügyfelük van, és körülbelül 25 kutyasétáltatót foglalkoztatnak New Yorkban, valamint további 13 embert Chicagóban. Maren Lavelle pedig úgy érzi, végre visszatérhet a filmkészítéshez, férjével létre is hoztak egy produkciós céget.
Szinte mindenki, aki ebben a szegmensben dolgozik vagy ebben a szegmensben van érdekeltsége, kiemelte, hogy a világjárvány milyen változásokat hozott, hogy mennyivel több munkájuk lett, mivel – ahogyan Piller Pálma is említette – sokan egy vagy több társállattal próbálták átvészelni a nehéz időszakot. Olivia Leathley Greater Manchesterből korábban kutyasétáltatóként dolgozott, de 2020 közepe óta csak kutyakiképzéssel foglalkozik. „Olyan sok ügyfél fordult hozzám viselkedési problémákkal küzdő kutyákkal, hogy nem tudtam többé kutyasétáltatás vállalni” – nyilatkozta a BBC-nek.
Hozzátette, ugyan vannak, akik átvállalták a sétáltatást, így is nagyon sokat dolgozik, és két fő oka van annak, hogy ennyire elfoglalt: egyrészt a sok kutya, amiket a világjárvány alatt vettek magukhoz az emberek, másrészt pedig sokan közülük – néhány régóta a családban élő kutyával együtt – nehezen viselik, hogy a gazdáik kevesebb időt töltenek otthon. Elmondása szerint mostanában sok olyan kutyával találkozik, amelyeket nem lehet hosszabb időre egyedül hagyni, miután hozzászoktak ahhoz, hogy a gazdájukkal vannak a nap 24 órájában. „Bár az emberek korábban képesek voltak néhány órára magára hagyni a kutyájukat, most már 30 másodpercet sem tud egyedül tölteni!” – tette hozzá.
