nlc.hu
Életmód
6 évig lottóztak, hatalmasat kaszáltak a számaikkal

A zuhany alatt állva tudta meg, hogy milliomos lett

Közösen lottózott három fiú, megérte kitartónak lenni.
Lottónyertes barátok

Alex Gwynne, Dan Phillips és Kyle Bowen hat évvel ezelőtt kezdett közösen lottózni, amikor főiskolásként a felettük járó évfolyamban néhány srác több ezer fontot zsebelt be a szerencsének köszönhetően.

Az ötletet, hogy ők is szerencsét próbáljanak, az egyik tanáruk adta, ma pedig rettentően boldogok, hogy megfogadták a tanácsát. A főiskolát időközben befejezték, a játékkal azonban nem hagytak fel, pedig mindhárman jól fizető állásra tettek szert a végzettségüknek és kitartásuknak köszönhetően.

Az 1 millió fontos nyeremény február 3-án ütötte a három fiú markát, egy olyan különleges éjszakán, amikor az EuroMillions nevű játék rendkívüli sorsolásán száz lottózót tettek milliomossá.

Alex a kedvtelésből alapított zenekarával épp Cardiff felé tartott, amikor leendő apósa felhívta a figyelmét a különleges lehetőségre. „Úgy voltam vele, hogy egy próbát mindenképpen megér, ezért vettem pár szelvényt magamnak és megjátszottam a srácokkal közös számainkat is” – idézte fel az újdonsült lottómilliomos.

Alex a saját magának vett lottószelvénnyel nyert némi aprópénzt, ami miatt kicsit csalódott is volt, mert nagyobb összegben reménykedett. Azután ellenőrizte a közös szelvény számait is, és majdnem kiesett a telefon a kezéből, mikor meglátta, hogy azzal bizony nem filléreket nyertek!

A hatalmas hírt azonnal megosztotta a barátaival is, akik közül Dan épp a zuhany alatt állt: „ Amikor megjátssza a számainkat, Alex fel szokott tenni egy képet a szelvényről a Whatsapp csoportunkba, de ezt most elmulasztotta, így azt sem tudtam, hogy versenyben vagyunk a milliós nyereményért. Mit is mondhatnék? Ennél szebb meglepetés még sosem ért meztelenül!” 

Forrás: Via, Fotó: Mirror videó pillanatkép

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top