Ahogyan arról már korábban is beszámoltunk, egy fiatal, 17 éves fiú, Levente csevegő alkalmazáson keresztül írt arról a tervéről, hogy 18 évesen fegyvert szerez, amivel megvalósíthatja a tervét, miszerint iskolai mészárlást tervez. 50 diák kivégzését tervezte, továbbá az édesanyját is meg szerette volna ölni. A miskolci diák az interneten keresztül már végre is hajtotta az iskolai mészárlást – írja a Blikk.
A fiatalok körében népszerű egy videójáték, amiben a szereplők maguk tervezhetik meg a pálya grafikáját. A lap információ szerint Levente az általános iskolájának pontos mását alkotta meg a játékban, ahova fegyverrel rontott be és lövöldözött. Az áldozatok között diákok és tanárok is egyaránt szerepeltek. A rendőrség által kirendelt informatikusok megtalálták a játékot, így a fiú nem tudja letagadni, hogy az interneten tartotta meg mondhatni a lövöldözés főpróbáját.
Az üggyel kapcsolatban Dr. Lichy József is nyilatkozott, aki Levente jogi képviseletét látja el az ügyben.
Valóban vannak olyan, a nyomozó hatóság kezében lévő információk, amelyeket kár lenne tagadni. Ügyfelemmel egyeztetve arra jutottunk, hogy nemsokára vallomást tesz a rendőrségen. Ami már most teljesen biztos: tagadja majd, hogy a mészárlást ténylegesen végre akarta hajtani. Az tényszerűen igaz, hogy az interneten messze ment, de ez nem azt jelenti, hogy a való életben is képes lett volna a fantáziáját tettekre váltani
– árulta el a Blikknek.