nlc.hu
Életmód
Nembeszélő autista diák megható búcsúbeszéde

Nembeszélő autista diák adta a legmegindítóbb ballagási beszédet

15 hónapos kora óta nem szólalt meg. Most ő biztatta iskolatársait arra, hogy hallassák a hangjukat.

A Rollins College végzős diákjai egy emberként szavazták meg Elizabeth Bonkert, hogy ő mondja el az 529 ballagó előtt az évfolyam búcsúbeszédjét. A felszólálás remekül sikerült, mindenkit meghatottak a lány szavai, csakhogy Elizabeth már 15 hónapos kora óta nem szólalt meg az autizmusa miatt.

„Isten hangot adott nektek. Használjátok”

– kezdte a ballagási beszédet a lány. „És igen, látom az iróniáját annak, hogy egy nembeszélő autista biztat titeket arra, hogy hallassátok a hangotokat. Mert ha meglátjátok bennem az értéket, akkor meglátjátok mindenkiben, akivel találkoztok.”

Elizabeth Bonker

Fotó: Facebook/Elizabeth Bonker

Elizabeth a megindító beszédét egy számítógépes felolvasóprogram segítségével adta. A lány mindig is a kommunikáció ezen formájával élt, amióta csak megtanult pötyögni a számítógépen. „Személy szerint egész életemben küzdöttem azzal, hogy nem hallgatnak meg, nem fogadnak el. A helyi újságunk címlapsztorija arról szólt, hogy az igazgatónk azt mondta egy kollégájának: »Egy redartált nem tarthatja meg a búcsúbeszédet.«. Ehhez képest mégis itt vagyok” – folytatta Elizabeth.

„Minden napomat úgy élem, hogy megünneplem a kis győzelmeket. Ma pedig veletek együtt ezt a hatalmas győzelmet ünneplem”– mondta a lány, akinek nem ez az első nagy sikere. A szociális innovációból diplomázott fiatal nő már megalapította a saját non-profit szervezetét Communication 4 ALL néven. Az alapítvány célja, hogy a hozzá hasonló nembeszélő autizmussal élőket segítse. Azaz, hogy ők is hozzáférhessenek az oktatáshoz és a kommunikációhoz. Emellett költő, valamint egy könyvet is írt Itt vagyok címmel a gyerekkori autizmusáról. 

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top