A 39 éves Clare Skyvington 104 kiló lett az egészségtelen életmódja miatt: rendszeresen pizzát, sültkrumplit, hamburgert és csokoládét evett. A kétgyermekes, egyedülálló anya annyira nem volt kibékülve a súlyával és testével, hogy inkább a gyerekei mögé rejtőzött a fotókon.
Clare-t mindkét terhessége alatt figyelmeztettek, hogy cukorbetegséget megelőző állapotban van a szervezete, de csak akkor szánta el magát a drasztikus lépésre, miután már az is nehezére esett, hogy elsétáljon a boltba. Az anya elkezdett edzőterembe járni és az étrendjében lecserélte a gyorskajákat egészséges gabonafélékre és salátára – azaz teljes mértékben életmódot váltott. Heti három edzés és az egészséges étrend segítségével három év alatt leadott 45 kilót.
Clare elmondta: „Valamivel több mint 104 kilót nyomtam a legnehezebb koromban, ehhez pedig csak 150 cm magas vagyok. A magasságom és a súlyom miatt hatalmas voltam. Szó szerint csak szemét kajával tömtem magam, a saját testsúlyomat ettem meg szemétben. A terhesség nagyon stresszes volt, és rengeteg probléma volt, én pedig csak ettem és ettem. Miután prediabétesszel diagnosztizáltak, tudtam, hogy változtatnom kell.”
„Ebben az időben mentünk nyaralni – tette hozzá az anya –, és azon kaptam magam, hogy a gyerekeim mögé bújok, hirtelen rájöttem, hogy emiatt nincsenek fotóim a gyerekeim nélkül. Soha nem gyalogoltam, mindenhová autóval mentem, és az étrendem iszonyatos volt: gyorskajákon és készételeken éltem. Szerencsétlen, boldogtalan voltam, elrejtettem magam, nem engedtem, hogy fényképezzenek.”
Végül egy nap, 2020-ban Clare összeszedte a bátorságát, hogy belépjen a helyi edzőterembe, és szerencsére azonnal megtetszett neki a csoportos óra, amin részt vett. Az edzőterem szakembereitől kért tanácsot az étrendjével kapcsolatban is, az ő instrukcióikat követve teljes életmódot váltott és három év alatt lefogyott. Az edzést nem hagyta abba, ahogy az egészséges életmódot is komolyan veszi továbbra is, hiszen nem csak egy fogyókúra volt ez a három év számára.
„Három hónappal ezelőtt voltam cukorvizsgálaton, és tökéletesek az értékeim. Most sokkal boldogabb vagyok, és nem akarok rosszul lenni” – mondta el az anya.