nlc.hu
Életmód
Örökbe fogadta a rendőr a bántalmazott kislányt

Egy rendőr talált rá a bántalmazott kislányra, majd nem sokkal később örökbe fogadta

Egy rendőr talált rá arra a négy éves kislányra, akit a gondviselői bántalmazták. Pár hónappal később örökre megváltoztatta az életét, mivel a feleségével örökbe fogadták.
A szülők az örökbefogadási papírokat írják alá

2018 márciusában Brian Zach, a Kingman Rendőrkapitányság hadnagya éppen járőrként dolgozott, amikor egy hívást kapott azzal kapcsolatban, hogy ellenőrizze egy kislány lakhelyét. Kiderült, hogy Kailát bántalmazták a gondviselői. Miután rátaláltak a lányra, Brian az egész éjszakát vele töltötte, hogy megnyugtassa. Akkor még nem sejtette, hogy örökre megváltozik a kislány, és a saját élete is.  

Színeztünk, falatoztunk… fogta a kezem, és nagyon aranyos volt

– mondta Zach GMA-nak. 

Nem sokkal később fizikai bántalmazás okozta többszörös sebbekkel szállították kórházba. A rendőr elmondása alapján, amikor a gyermekvédelmi szolgálat nem talált azonnali elhelyezést a kislánynak, rögtön közbelépett.

Brian, aki akkoriban még csak két gyermek édesapja volt, hazament és elmondta a feleségének, hogy szeretné, ha Kaila velük lakna.

Egy csészével, és egy zacskó ruhával érkezett, ami nem illett rá

-mesélte.

Brian feleségét már a második napon anyának szólította és pár hónappal később hivatalosan is örökbe fogadták a kislányt. Az örökbefogadást rengeteg bizonytalanság övezte, mivel hónapokig nem is tudták, hogy valóban nekik ítélik-e Kailát. Szerencsére a kislány jó kezekbe került és a család nem is lehetne ennél boldogabb. Brian elmesélte, hogy Kaila nagyon szereti az óvodát, az állatokat és a táncot. 

A Kingman Rendőrkapitányság rendőrfőnöke, Rusty Cooper a lapnak elmondta, hogy a Brian és Cierra csodálatos szülők és büszke arra, hogy Brian a Kingman Rendőrkapitányság tagja.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top