A legviccesebb félreértéseink

Valószínű sokan néztek hülyének, amikor a Sparban egyszer csak a semmiből felnevettem. Pedig jó okom volt rá. Akkor esett le ugyanis a pékárus pultnál, hogy a „nyomja meg” felirat nem azt jelenti, hogy „nyomkodja meg a kiflit, elég puha-e”, hanem azt, hogy a pékáru kódját üsse be az árcédula-kiadó gépbe. Addig a napig ugyanis totálisan felhatalmazva éreztem magamat arra, hogy zacskóba bujtatott kezemmel megnyomkodjam például a zsemlét, nem szikkadt-e. A pékárukat azóta is tesztelem mondjuk, csak most már azzal a tudattal, hogy erre egyébként nem bátorít a Spar vezetősége.

Azt mondta nyomjam meg…

Mikor megosztottam orbitális félreértésemet, kiderült, nem vagyok egyedül. A hirdetőtáblákra írt „Érd.” felirat például rendkívül sok embernek okozott már fejtörést. „Nagyon sokáig nem értettem, hogy miért mindent Érden lehet intézni/találni” – vallja be Andi, és ezzel én is így voltam. Sőt Orsi szerint egy egész térség felnővő generációja is: „Érden nőttem fel, és azt gondoltam emiatt, hogy MINDEN Expressz hirdetés Érden van. De a többi érdi gyerek is.”

Másik kedvenc félreértésem Dórié, aki a bérpapírján szereplő RENDES ÉVI feliratra évekig azt hitte, hogy egy kolléganője, és állítólag ezzel mások is így voltak.

És mondhatnánk azt, hogy elég nagyot kell trippelni ahhoz, hogy ennyire félremenjen valami, pedig Martina teljesen józan volt, amikor

Biztosan mindannyiunkkal előfordult már, hogy félreértettük egy barátunkat, vagy félreolvastunk egy táblát, aminek következtében teljesen az ellenkező irányba vezettünk. De miért vagyunk olyan hajlamosak ezekre a baklövésekre? A válasz az agyunkban rejlik. Elménk kiváló a minták felismerésében és a problémamegoldásban, de ez néha kognitív torzításokhoz vezet. Például hajlamosak vagyunk hinni az első információnak, amelyet „elsőbbségi hatásként” ismerünk. Még ha később rá is jövünk, hogy a szaftos pletyka vagy a meglepő információ, amit először hallottunk, csak vicc vagy félreértés volt, egy részünk akkor is úgy érzi, hogy igaz, mert… nos… az agyunk néha elég ostoba tud lenni.

A félreértések mesterei

Utazzunk vissza egy pillanatra őseinkhez, akik vadon éltek, potenciális fenyegetésekkel körülvéve. Ha susogást, motoszkálást hallottak a bokrokban, azt feltételezhették, az nem a szél, hanem egy oroszlán. Ez az „elsőbbségi hatás” akkoriban tehát életmentő volt, hiszen inkább tévedtek, mintsem megengedjék maguknak azt a luxust, hogy ellamentáljanak a hangforrás eredetén. De a mai világban, amikor az irodáinkban vagy otthonainkban vagyunk, és nem leselkednek ránk vadállatok, ez a gondolkodásmód félreértésekhez vezethet.

Képzeld el, hogy egy kolléga furcsán néz rád. Azt gondolhatod, hogy ellenséges veled, pedig lehetséges, hogy csak nem aludt jól. Mindannyian a „félreértések mesterei” vagyunk, és helyzetünkön nem könnyít az sem, hogy a nyelvünk is tele van kétértelműséggel. Ugyanannak a szónak a kontextustól függően teljesen eltérő jelentése lehet, ami főleg a nyelv tanulása közben okozhat vicces félreértéseket; ilyen a magyarban a fog, a nyelv, a szem, a vár, a szív, a körte, a levél, a báb, stb. – folytasd a sort nyugodtan. A nyelvi kétértelműségre jó példa Verus anyukájának esete: „Anyukám sokáig hülyeségnek gondolta ezt az »olyanok voltak, mint a borsó, meg a héja« mondást. Sokáig nem vágtam, mi baja vele, aztán egyszer csak kibökte, hogy a borsóban meg a héjában (madár) semmi, de semmi közös nincs.”

Külön kategóriát képeznek az idegen nyelvi félreértéseink. Tócsa kollegám például nem értette, hogy amikor London utcáit járja, miért írják ki mindenhova, hogy „thai cuisine, italian cuisine, chinese cuisine”, és hivatkoznak a kuzinokra. Orsi nevét pedig a bajorok hallották félre, ami igen kínos szituációkat eredményezett.

Német nyelvterületről származik Zoli tapasztalata is: “Amikor a családtagok Ausztriában túrázgattak, nem értették, miért mutatja olyan sok tábla, hogy merre van Wanderweg, de hiába mennek kilométereket, sosem érnek oda. Aztán rájöttek, hogy a Wanderweg azt jelenti németül: turistaút.”

Fotó: Profimedia

De a félreolvasásból is rengeteg félreértés (vagy egészséges életmód) származhat.

Ahogy a félrehallásból is. Lina például sokáig azt hitte, hogy azt mondják a villamoson, „végállomás”, de kiderült, hogy az HÉV-állomás. Reméljük, nem szállt le. Ági egyik rokona pedig azzal hencegett, hogy olyan flancos helyen vacsorázott, ahol 10 ezer forint volt egy szék. „Mondom magamnak, honnan a fenéből tudta, hogy mennyibe került a bútor, de aztán kiderült, hogy a steakről beszélt.”

A helyzetek is alakítják az értelmezéseinket. Elménk szeret történeteket alkotni. Múltbeli tapasztalatainktól és kulturális neveltetésünktől függően narratívákat csatolunk az élet jeleneteihez, például szeretünk eljátszani a gondolattal, milyen története lehet a kávézóban ülő szerelmespárnak. A tudás tehát nagymértékben befolyásolja azt, hogyan észleljük az információkat, ez pedig vicces félreértésekhez vezethet, jó példa erre Lilla története. „A mesés kis Cesky Krumlovba készültünk szerelmünk hajnalán a férjemmel. Azt mondta, ott majd eszünk hermelint, azt hittem, viccel. Na persze, majd én megeszem a cuki kis hermelint! (Eszem húst, de ez kiverte a biztosítékot.) Gyerekkoromban valami tárgyunkon volt egy kép, a Hermelines hölgy, egyből beugrott… Persze időnként elővette a témát, hogy cukkoljon. Aztán az első adandó alkalommal, azt mondja, na akkor rendelünk! Mindjárt jön a finom hermelin. Felháborodottan hisztiztem, hogy engem hagyjon, nem fogom úgysem megenni. Itt röhögte el magát. Hogy a hermelin egy pácolt, camembert jellegű sajt: fűszerrel, hagymával marinálva.”

Te hogy szereted a hermelint? (Fotó: Profimedia)

Mit mondtál, „lyuka, tán?”

Máskor a félreértések a történelem alakulását is befolyásolják vagy átrajzolják a térképet. Azt például tudtad, hogy a Yucatán-félsziget neve szó szerint egy félreértésből eredt? A Yucatán-félsziget Mexikó déli végén található, és a maja nép ősi otthona, akik már jóval az első spanyol felfedezők érkezése előtt lakták a földet. A félreértés: Amikor az első spanyol felfedezők megérkeztek a területre, megpróbálták megtudni a hely nevét, ahová éppen betették a lábukat. Mivel tolmácsuk nem volt, a hallásukra kellett támaszkodniuk. Amikor a spanyolok folyamatosan kérdezgették, hogy hívják az országot, a bennszülöttek egy szóval/kifejezéssel válaszoltak, ami nagyon hasonlított a Yucatanhoz, de az anyanyelvükön azt jelentette, hogy 

A berlini fal pedig állítólag azért omlott le, mert a berlini kommunista párt vezetője nem tudta, mikor kell megnyitni a határátkelőket. A kommunista párt vezetése 1989 végén már úgy döntött, hogy enged a keletnémetek azon követelésének, hogy Nyugat-Németországba utazzanak. A Kommunista Párt november 9-én megegyezett ennek szabályozásáról. A tervek szerint a rendelet másnap, 10-én lépett volna életbe, hogy a határőrök is időt kapjanak az új szabályokra való átállásra. Pár órával később a berlini Kommunista Párt vezetőjének sajtótájékoztatót kellett tartania. Nem sokkal a konferencia előtt kapott egy feljegyzést, amely részletezte, hogyan fog működni az új szabályozás. A feljegyzés azonban nem tartalmazta, hogy pontosan mikor lép mindez hatályba. Miután a sajtótájékoztatón bejelentette a változtatásokat, az újságírók megkérdezték, hogy azok mikor lépnek életbe. Felkészületlenül érte őt a kérdés, és így válaszolt: „Amennyire én tudom, azonnal, késedelem nélkül hatályba lép”. Közvetlenül ezután emberek tömegei rohamozták meg a berlini fal határátkelőit, és követelték, hogy átjuthassanak Nyugat-Berlinbe. A keletnémet határőrök megadták magukat, a rend felbomlott, az ezt követő napokban pedig elbontották a falat, ami egyébként is megnyílt volna az emberek előtt.

Kelet-németek sétálnak át Nyugat-Berlinbe (Fotó: David Turnley/Corbis/VCG via Getty Images)

Lehet, hogy egész életedben rosszul ismerted a csigabigás mondókát?

És persze a háborúk alatt is számos félreértés adódhat a rendkívüli nyomásnak köszönhetően, pont akkor, amikor mindenkinek összeszedettnek kellene lennie. Az amerikaiak és a kanadaiak például megszálltak egy szigetet, ahol egy lélek nem volt, és emiatt nagy veszteségeik lettek. A második világháború alatt a japán csapatok elfoglalták Kiska-szigetét, amely az Egyesült Államokhoz tartozott. Elhelyezkedése miatt a szövetséges erőknek vissza kellett szerezniük, mielőtt keletebbre, a háború fő színtere felé haladtak volna, és meg is tervezték Kiska-sziget invázióját, ahol a kanadai erők a sziget északi oldalán, az amerikai erők pedig a déli oldalon szálltak volna partra. A szövetségesek azonban nem tudtak arról, hogy a japánok két héttel korábban elhagyták a szigetet, miután rájöttek, hogy túl messze van az utánpótlási vonalaiktól, és így lehetetlen megvédeni. Innentől félreértés félreértést követett. Az invázió során a szövetséges erők arra számítottak, hogy bármelyik pillanatban kitörhet egy heves harc. Az amerikai és a kanadai erők nemegyszer összetévesztették egymást a nem létező ellenséggel, ráadásul a japánok által elrejtett aknák is szedték áldozataikat. A távollévő japánokkal „harcolva” 92 katona vesztette életét.

A súlyos hibák azért szerencsére ritkák, a mindennapi életben jellemzőbb, hogy a félreértések váratlan örömöt okoznak. A kezdeti ügyetlenségen, kínosság érzeten és bosszúságon kívül valószínűleg utólag mindannyian jót nevetünk félreértéseinken. Ezek a pillanatok sokszor elmesélt történetekké válnak, amelyek arra emlékeztetnek bennünket, hogy vegyük könnyedén a dolgokat, és találjunk humort a helyzetekben.