nlc.hu
Életmód
III. Károly így fest most

III. Károly király először mutatkozott a nyilvánosság előtt a diagnózisa óta

Az uralkodó norfolki birtokán lábadozik. Megjelenésekor integetve köszöntötte a népet.

Ahogy korábban mi is megírtuk, III. Károly királynál rákbetegséget diagnosztizáltak. Az nem derült ki, hogy a rák melyik fajtájával küzd. Az uralkodót a bejelentés után Amerikában élő kisebbik fia, Harry herceg is meglátogatta, de csak 30 percig tartott a hosszú hónapok utáni találkozás.

III. Károly király

III. Károly (Fotó: Chris Jackson – WPA Pool /Getty Images)

III. Károly nemrég egy üzenetben köszönte meg az emberek támogatását és a mérhetetlen sok üzenetet, melyeket a gyógyulása érdekében kapott. Felépülésében családja, de legfőképp felesége, Kamilla királyné támogatja. Ő is szerepel azon a videón, mely a napokban készült a királyról, méghozzá a sandringhami templomba menet.

Íme a videó:

A felvételen jól látható, hogy III. Károly kissé lefogyott. A királyi pár mosolyogva integetett az összegyűlt bámészkodóknak és fotósoknak.

Pár kép is készült, ezeket is közöljük:

III. Károly
Megnézem
Összes kép (3)

 

A király a betegség nyilvánosságra hozatala után visszalépett minden nyilvános feladatától, ez addig így is lesz, amíg tart a kezelés. Ezeket a családtagok, például Kamilla királyné és III. Károly fia, Vilmos herceg látnak el a gyógyulásáig.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top