nlc.hu
Életmód

Frohner Fecó a szingliségről

Frohner Fecó a szingliségről: „Nem érzem magam boldogtalannak azért, mert egyedül vagyok”

Szerinte jobb egyedül lenni, mint egy kapcsolatban élni magányosan.

Frohner Fecó három éve erősíti a szinglik táborát, miután Kárpáti Rebekával szakítottak. Azóta egészen szép tévés karriert futott be, több műsorban szerepelt és rengeteg munkája van fodrászként is. Tavaly több alkalommal is elmondta, szinte nincs is magánélete

Frohner Fecó

Fotó: Trenka Attila

„Nem igazán élek szociális életet, legutóbb is, amikor a legjobb barátom esküvője volt, odaugrottam öt percre, átadtam a borítékot, megöleltem őt meg a feleségét, és indultam is vissza a dolgomra. Ha el is ugranék egyet kávézni, felteszem magamnak a kérdést, mégis kivel? Na például erre is jó a Celebrandi, végre szemtől szemben ülhettem le nőkkel beszélgetni. És egészen új volt, hogy nem a tükörben kell a tekintetüket lesnem, miközben csinálom a hajukat. De valamit valamiért. Harminckét éves vagyok, tizenegy éve fodrászként dolgozom, és a befektetett munka végre kezd megtérülni. Van egy 140 négyzetméteres szalonom az Andrássy úton, embereknek adok munkát, és nem mellesleg imádom, amit csinálok. Hogy ebbe hogyan és miként tud beilleszkedni egy másik ember, illetve én az ő életébe, az már egy másik kérdés, de nyitott vagyok” – nyilatkozta nyáron Fecó, később pedig elárulta, még a szilvesztert is egyedül tölti. 

Most mégis arról beszélt, egyáltalán nem zavarja, hogy nincs párkapcsolata, szerinte van, ami ennél fontosabb. 

Kettő-három éve kezdtem el foglalkozni magammal, és igazából rájöttem, hogy ahhoz, hogy egy boldog, kiegyensúlyozott párkapcsolatban tudjak élni, ahhoz saját magammal kell nagyon jóban lennem. Ahhoz, hogy tényleg egy jó kapcsolat tudjon működni, ahhoz nem szabad elvárással tekintenem a másik felé. A boldogságot sem a másiktól kell várnom, hanem saját magamban tudom megalkotni. Így nem lesz elvárás a kapcsolatban és feszengés

 – mondta a Reggeliben a fodrász, aki hozzászokott a magányhoz. „Egyáltalán nem érzem magam boldogtalannak azért, mert egyedül vagyok. Voltam már úgy párkapcsolatban, hogy magányos voltam, az mennyivel szomorúbb dolog.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top