nlc.hu
Életmód
16 éve próbál bejutni egy rangos egyetemre

16 éve próbál bejutni egy rangos egyetemre

Már 36 éves, de még mindig nem adta fel.

Egy 36 éves, kínai férfi arról vált ismertté, hogy 16 éve minden évben megpróbál felvételt nyerni a tekintélyes Csinghua Egyetemre. Tang Sangcsün először 2009-ben tette le a gaokao néven ismert, egyetemi felvételi vizsgát (ez egy országos, egységes vizsga az egyetemekre és főiskolákra történő felvételihez), akkor 372 pontot ért el a 750-ből, ami túl alacsony volt ahhoz, hogy bejusson álmai iskolájába.

Nem volt hajlandó megalkudni, ezért a következő néhány évben még keményebben tanult a vizsgára. 2016-ban már 625 pontot ért el. Ezzel az eredménnyel már több egyetemre is felvételt nyerhetett Kínában, de még mindig nem volt elegendő a Csinghua Egyetemre való bejutáshoz. Így a következő években is kitartott az elképzelése mellett: újra és újra megírta a felvételi vizsgát.

A legjobb pontszámmal 2019-ben végzett: akkor 649 pontot gyűjtött össze a 750-ből. Ennyi pont ugyan arra elegendő volt, hogy bejusson a Csinghua Egyetemre az alacsonyabb pontszámú szakokra, de nem arra, amire ő szeretett volna: a fizikára és a kémiára.

A legtöbb ember ekkor már megelégedett volna más lehetőségekkel is, ellentétben „Kína legmakacsabb emberével”. Hiába írta meg a vizsgát a következő években, az eredményei egyre romlottak, egyre kevesebb pontot ért el, sosem közelítette meg a 2019-es rekordját, a 649 pontot. Egyesek úgy vélekednek, hogy az életkora miatt teljesít egyre rosszabbul.

Tang tavaly végül úgy döntött, hogy a vizsga után a Közép-Kínai Egyetem fizika és kémia szakára megy tanulni, ám a 750-ből csupán 594 pontot szerzett, a két szakra pedig csak olyanok juthattak be, akiknek legalább 608 pontjuk volt. Akkor azt nyilatkozta a China Daily című lapnak, hogy a 2023-as gaokaoja volt az utolsó, ám azóta úgy tűnik, túltette magát a csalódottságán, mert idén 16. alkalommal tett felvételi vizsgát. Ismét több mint 600 pontot szerzett, de nem sikerült megvalósítani az álmát, hogy fizikát vagy kémiát tanuljon Kína legrangosabb egyetemén. Most, 36 évesen lassan kezdi belátni, hogy még ha végül fel is veszik, nagyon alacsony az esély arra, hogy a diploma megszerzése után jó állást találjon, mert a húszas éveik elején járó fiatalokkal kell majd versenyeznie a munkaerőpiacon.

(via)

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top