nlc.hu
Életmód
Svájci farkast megölő vadászok büntetőügye

Fordulat a jeladós svájci farkas legyilkolásának ügyében

Kiengedték előzetes letartóztatásukból a jeladós svájci farkas kilövésért felelős két vadászt.

Már nincsen előzetes letartóztatásban a jeladós svájci farkas kilövésért felelős két vadász – írja a 24.hu. Az ügyben illetékes ügyészség szóvivője szerint azonban a nyomozás továbbra is tart. A gyanúsítottak személyi szabadságának korlátozásában annyi változás történt, hogy azok jelenleg nem letartóztatásban vannak, hanem bűnügyi felügyelet hatálya alatt állnak. Az üggyel kapcsolatban jelenleg további információ a nyomozás érdekeire tekintettel nem adható – közölte Barkó Tamás szóvivő.

Fordulat a jeladós svájci farkas legyilkolásának ügyében

Az M237 kóddal azonosított, jeladós, fokozottan védett farkas

vándorlását svájci indulásától kezdve sokan követték a neten. Az állaton lévő nyomkövető eszköz folyamatosan jelezte, merre jár éppen a fiatal hím Európa szerte. Tavaly április elején a farkas nyomkövetője elhallgatott. Mivel feltételezhető volt az emberi beavatkozás, a rendőrség nyomozást rendelt el ismeretlen tettes ellen, természetkárosítás bűntette miatt. A nyomozók végül tavaly augusztusra jutottak arra, hogy két szabolcsi vadász lehet felelős a svájci farkas kilövéséért. A két férfit természetkárosítás,

lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaéléssel és más bűncselekmények

elkövetésével gyanúsították meg. A vadászok elfogásuk után megtagadták a vallomást. A vádhatóság szerint az egyik vadász rábízta a másik gyanúsítottra a kilencéves kisfiát, és odaadta neki saját fegyverét, hogy azzal menjenek vadászni. A farkast állítólag a gyerek lőtte agyon. Ezt követően a farkas tetemét betették a kocsijukba, majd

levágták róla a négyezer euró értékű jeladót, amit a Hernádba dobtak.

A bíróság tavaly elrendelte a két férfi előzetes letartóztatását, azonban mostanra mindkettőt kiengedték, így csupán bűnügyi felügyeletben vannak az eljárás befejezéséig. Bővebb felvilágosítás az ügyben jelenleg nem adható.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top