Jól emlékszem a jelenetre, amikor az Ízek, imák, szerelmek című romantikus lányregény filmváltozatában a szerelmi bánat, a depresszió, na meg az Olaszországban felszedett extra kilók terhétől szenvedő Julia Roberts elverekszi magát egészen Indiáig, hogy egy ashramban a világtól elvonulva meditáljon. Ül a meditációs szobában, igyekszik kiüríteni az elméjét, de ehelyett csak úgy cikáznak a gondolatai, és a saját, nyughatatlan belső hangja megállás nélkül nyomja neki a rizsát. Végül a többórás lélekemelő meditáció helyett egy 10 perces, önmagával folytatott dilemmázás után kisétál a szobából, és dühösen konstatálja, hogy kudarcot vallott.
Pontosan így szabotáljuk magunkat testedzés közben is, amikor negatív gondolataink támadnak, kifogásokat keresünk, nyavalygunk, szégyenlősködünk, vagy épp alkudozunk magunkkal, és nemhogy a tizedik, de már az első percben is képesek lennénk feladni. Sőt ha egészen őszinték akarunk lenni önmagunkkal, sokszor már az edzés előtt lenyomunk egy egész tárgyalási jelenetet, ahol magunkat győzködjük arról, hogy miért is kellene, vagy épp hogy nem kellene aznap sportolnunk.
Csak csináld, előbb-utóbb megjön az endorfin is (Fotó: iStock)
Most megpróbáljuk fülön csípni azokat a negatív gondolatokat, amik elterelik a figyelmünket, és csökkentik vagy egyenesen szabotálják az edzésünk hatékonyságát, majd igyekszünk építő jellegű, pozitív érzésekké formálni őket, hogy a végén büszkén mondhassuk: ma is egy jót edzettünk, és közelebb kerültünk a célunkhoz.
1. Nekem ez nem megy
Teljesen mindegy, hogy milyen sportot űzünk, hogy kezdők vagy guruk vagyunk, a testünk úgy van összerakva, hogy ha kimozdítjuk a komfortzónájából, az ellen tiltakozik. Ez azt jelenti, hogy mikor a testmozgásnak köszönhetően elkezd emelkedni a pulzusunk, és kezdünk izzadni meg zihálni, és a kellemesnél nagyobb erőkifejtést igénylő mozdulatokat tenni, az agyunk hirtelen közli velünk, hogy „Állj! Én ezt nem akarom csinálni!” Ilyenkor elkezd minket negatív gondolatokkal bombázni, hiszen beindul a túlélési mechanizmusunk, ami azt üzeni, hogy a fizikai megterhelés és a fájdalom veszélyes számunkra, azonnal hagyjuk ezt abba.
Ha egy új sportágat próbálgatunk, úgy érezhetjük, hogy bénák vagyunk; ha nem a mindennapi rutin szerint futjuk a megszokott kilométereket, az első pár perc után ránk törhet a gondolat, hogy ez túl fárasztó, nem bírjuk végigcsinálni. De ha résen vagyunk, nem adjuk fel, és nem engedünk ezeknek a gondolatoknak, idővel elcsendesednek, és a testünk átkapcsol a fokozott üzemmódra.
Olyan ez, mint amikor visszatartjuk a lélegzetünket. Már fél perc után azt a jelet küldi az agyunk, hogy most azonnal vegyünk levegőt, mert megfulladunk, miközben akár percekig is kibírjuk lélegzetvétel nélkül. Az üzenet, hogy „nem bírjuk”, sokkal hamarabb érkezik, mint hogy valóban az erőnk végére érnék. Ezért amikor úgy érezzük, hogy nekünk ez nem megy, szálljunk vitába saját magunkkal, és közöljük, hogy igenis meg tudjuk csinálni.
America Ferrera amerikai színésznő úgy nyilatkozott egyszer: „Egy ideje nem úgy gondolok a testedzésre, mint fizikai kihívásra: mentális megmérettetéssé vált számomra. Az igazi feladat az, hogy olyan sokáig tartsam partvonalon a negatív gondolatokat, ameddig csak bírom.”
2. Nem tudom, hogy kell
A másik nagy kihívás a motiváció fenntartása. Erre remek módszer ugyan a változatos, új mozgásformákat, gyakorlatsorokat, eszközöket és kondigépeket kombináló edzésterv, hiszen így garantáltan nem unjuk meg a sportolást, de minden alkalommal, amikor bemegyünk egy ismeretlen fitneszórára, vagy épp egy sosem használt gép előtt állunk, ránk tör az érzés, hogy lövésünk sincs, mit csinálunk, ez pedig nem épp kellemes gondolat. Esetlennek érezzük magunkat, igyekszünk leplezni, hogy totál kezdők vagyunk a témában, és ez visszatart minket a hatékony edzéstől.
A csoportos órán megbújunk valahol a hátsó sorban, a kondigépet csak kerülgetjük meg méregetjük a teremben, de nem merünk felpattanni rá, majd pozitív élmény hiányában gyorsan fel is adjuk az ismeretlennel való kacérkodást, és visszatérünk a jól bevált futópadhoz, amit ugyan már halálra ununk, de legalább tudjuk, hol kell bekapcsolni. Hogy ezt a problémát elkerüljük, el kell hinnünk, hogy senki sem profiként kezdi, és nem ciki segítséget kérni. Nyugodtan álljunk az első sorba kezdőként, hogy jól lássuk, mit mutat az edző, és a teremben is bátran kérdezzük meg, melyik eszköz mire való. Ha pedig személyi edzővel edzünk, kérjük, hogy mutassa meg az összes gép használatát.
3. Mindenem fáj, ma inkább nem edzek
Ó, a jól ismert, nem szívesen látott edzőtárs, az izomláz, ami aztán napokig jó kifogás, hogy ne eddzünk. Nos, jó hírem van, az izomláz a barátunk, még ha nem is így érezzük. Azt mutatja, hogy a testünket nagyobb munkának tettük ki, mint amit kényelmesen, extra erőfeszítés nélkül el tudott volna végezni, vagyis nem hallgattunk a negatív gondolatokra, odatettük magunkat, megdolgoztattuk az izmainkat, és fejlődünk. Ez persze tejsavtermelődéssel és nemkívánatos fájdalommal jár, de ne hagyjuk, hogy ez eltántorítson minket az edzéstől!
Először is, a legfontosabb, hogy minden edzés előtt melegítsünk be alaposan, a végén pedig szánjunk elegendő időt a nyújtásra, ugyanis így elkerülhetjük a húzódásokat, sérüléseket, és az izomláz mértékét is csökkenthetjük. Az edzést követő egy-két napban jelentkező izomláz kellemetlen ugyan, és amint újra mozogni próbálunk, leadja a vészjelzést, hogy „ne merészelj megint edzeni!”, de egy átmozgató edzéssel vagy más izomcsoportokra fókuszáló feladatsorok beiktatásával áthidalható az átmeneti fájdalomérzet. Arra azért figyeljünk, hogy ne keverjük össze az izomlázat és a sérülésekből adódó fájdalmat, mert utóbbi jelentkezésekor az edzést valóban mellőzni kell.
4. Mindenki engem bámul
Hány és hány férfi és nő marad távol az edzésektől és az edzőtermektől azért, mert úgy érzik, hogy megbámulják és kritizálják őket! Pedig az esetek 90 százalékában ez csupán a saját fejünkben történik,
a valóságban ugyanis nagyjából senkit nem érdekel, hogy milyen formában és szerelésben megyünk edzeni. Edzés közben mindenki a saját csatáit vívja, és nem azzal van elfoglalva, hogy a másik épp mit csinál, vagy hogy néz ki.
Szóval ahelyett, hogy engednénk ezeknek a visszatartó gondolatoknak, bátran sétáljunk be bármelyik edzőterembe, vagy kezdjük el a köröket a futópályán és a hosszakat az uszodában, mert mi vagyunk az egyetlenek, akit érdekel az alakunk edzés közben, így tenni is csak mi tudunk érte. Rakjuk a fülünkbe a fülhallgatót, nyomjuk fel a hangerőt, és hagyjuk, hogy a zene és az endorfin felpörgessen minket. Nyugodtan mozogjunk úgy, mintha senki sem látna!
5. Már megint annyian vannak, inkább hazamegyek
Mivel a lelkiismeretünk nem engedi, hogy csak úgy kihagyjunk egy edzést, mindenképpen keresnünk kell egy jó okot. Az egyik ilyen kifogás, hogy mikor munka után végre le tudunk menni a terembe, zsúfolásig tele van, és várni kell a gépekre. Mivel ráadásul az edzéseken is telt ház van, erős késztetést érzünk, hogy durcásan hazavágtassunk inkább, mondván, hogy mi mindent megtettünk, de már megint lehetetlen volt normálisan edzeni.
Ő abból él, hogy tökéletes az alakja. Mi meg nem abból élünk, ennyi (Fotó: iStock)
A kifogások tárháza végtelen, viszont ha valóban elszántak vagyunk, és tenni akarunk az egészségünkért, illetve az alakunkért, akkor az ezekre kínálkozó megoldások sora is bőséges. Ha épp foglalt a futópad, kezdjünk a taposógépen, ha minden súlyt használnak, végezzünk saját testsúlyos gyakorlatokat, a lényeg, hogy ne ácsorogjunk mérgelődve, hanem legyünk rugalmasak, és élvezzük a változatosságot!
6. Bárcsak én is úgy néznék ki, mint az a csaj
Érdekes, hogy a Facebookon minden bölcselkedő motivációs idézetet képesek vagyunk lájkolni, de ha hús-vér formában jön szembe a követendő példa, inkább demotiváló hatással van ránk. Mikor a sportpályán vagy a konditeremben látunk valakit, akinek tökéletes az alakja, nem az jut eszünkbe, hogy „na, pont így szeretnék kinézni, ezért még keményebben fogok ma edzeni”, hanem az, hogy „nekem sosem lesz ilyen alakom, nem is tudom, mit erőlködöm”. Pedig épp a tökéletes helyen vagyunk, hogy közelebb kerüljünk ahhoz a vágyott alakhoz.
Nem tudhatjuk, hogy mennyi edzés, diéta vagy milyen génállomány van az irigylésre méltó alak mögött, azt viszont biztosra vehetjük, hogy valamit jól csinálunk, ha mi is épp itt vagyunk, és edzünk.
Csupán merítsünk erőt egy-egy ilyen példából, és ne akarjuk másokhoz hasonlítani magunkat! Legyünk büszkék, hogy teszünk az egészségünkért, hogy napról napra fittebbek vagyunk, és örüljünk a saját fejlődésünknek, mert megdolgoztunk érte. Ezek a pozitív gondolatok sokkal inkább motiválnak minket a rendszeres sportolásra, mint az, ha elégedetlenkedve nézünk másokra, csak mert formásabb a fenekük.
7. Ma sportoltam, így belefér egy kis nasi
Végül jöjjön elménk utolsó, de annál becsapósabb játéka, ami könnyen tönkreteheti az edzés által elért eredményeinket. Úgy vagyunk összerakva, hogy szeretjük, ha a kemény munkát valamiféle jutalmazás követi. Viszont mivel a testedzés eredményei nem jelentkeznek egyik napról a másikra, nem fogunk sportolás után arra hazaérni, hogy ledobtunk tíz kilót, és háromszor olyan izmosak vagyunk, mint tegnap. Az ember lánya azonban türelmetlen, így azonnali megerősítés kell – ilyenkor jön a csalóka gondolat, hogy ha már úgyis keményen edzettünk, megérdemlünk egy kis „jutifalatot”.
Na, ebben a pillanatban dobjuk sutba azt, amit kemény munkával elértünk. Ugyanis lehet, hogy a tükör még nem mutatja, de igenis egészségesebbek és fittebbek vagyunk, mint tegnap, az edzést követően pedig a testünk ki van éhezve a minőségi tápanyagra, hogy az izmainkat építse, és az anyagcserénket fokozott üzemmódban tartsa. A testmozgás és az egészséges, tápanyagban gazdag táplálkozás kéz a kézben járnak, ezért sportolás után kell csak a leginkább odafigyelnünk arra, hogy mit eszünk. Szóval hessegessük el az instant pozitív megerősítés utáni sóvárgásunkat és a csokitorta gondolatát, és inkább jutalmazzuk meg magunkat egy egészséges vacsorával, amiért az elménk hirtelen talán nem annyira lesz hálás, a testünk viszont annál inkább, és ez bizony hosszú távon sokkal kifizetődőbb.
