Inkább egyedülálló anya vagyok, mint elviseljem, hogy az exem bántalmaz

Egy anya sok évig tűrte az ex-férje érzelmi bántalmazását, de végül sikerült felállnia és elmenekülnie a házasságból két gyerekkel. Elmesélte történetét.

A kétgyermekes, egyedülálló anya név nélkül szívesen beszél a vele történtekről, a bántalmazásról és hogy miért volt olyan nehéz meghoznia a döntést, hogy elhagyja a férjét. Névvel azért nem vállalja, mert még mindig tart az ex-férj bosszújától, pedig már három éve sikerült kimenekülnie a két gyerekkel a házasságból – ezért azt kérte, hívjuk Juditnak.

„Miért nem rúgtad ki, ha bántott?” – ezt a kérdést hallja talán leggyakrabban Judit, amikor a vele történtekről, érzelmi bántalmazásról és az évekig tartó lelki terrorról mesél. Márpedig szeret róla beszélni, mert ez egyfajta terápia számára, segít feldolgozni az elmúlt időszak borzalmait. „Egyszerű a válaszom erre a kérdésre: azért nem rúgtam ki, mert mire észrevettem, hogy bántalmazóval élek, addigra már elhitette velem, hogy nélküle a gyerekeim és én is halálra vagyunk ítélve. Ez az első, amit egy ilyen bántalmazó a manipulációs eszközeivel elér az áldozatánál, hiszen így teheti függővé önmagától, hogy eszébe se jusson elhagyni vagy akár csak ellenkezni vele. A fő cél az ilyen kapcsolatban, hogy a bántalmazó teljes kontrollt nyerjen az áldozata felett – ezt az én exférjem el is érte, évekig a hatalma alatt tudott tartani teljesen.”

Judit története sajnos manapság nem számít különlegesnek, rengetegen élnek olyan párkapcsolatban, házasságban, amiben lelki terror alatt érzik magukat, ám mégsem mernek kilépni a helyzetből. „Nekem hét évig tartott, mire összeszedtem a bátorságomat, szóval teljesen megértem azokat, akik beleragadnak egy ilyen bántalmazó kapcsolatba – mondja Judit. – A legnehezebb az egészben, hogy nem egyfolytában bánt a párod, hanem mindig elhiteti veled, hogy ha jobban igyekszel, akkor minden szép és jó lesz.

Abban az illúzióban tartott engem is a férjem, hogy ha megváltozom, az ő igényeinek jobban megfelelek, akkor nem lesz veszekedés, kötekedés, beszólogatás.

Egy-egy olyan eset után, amikor látta, hogy rezeg nálam a léc, hogy nagyon megbántott és nem lihegtem rögtön a nyomában bocsánatért esedezve, amiért ő bántott engem, tehát ha azt észlelte, hogy a sarkamra készülök állni, rögtön jött egy olyan időszak – pár nap -, amikor tökéletes férjjé változott át. Azóta már tudom, hogy ez is csak a bántalmazók manipulációja, ez a mézesmadzag, hogy lásd, milyen csodálatos kapcsolatod lehetne ezzel az emberrel, így nem adod fel a reményt, hanem kibírod a következő bántást is, mert tudni véled, hogy belül egy tökéletes férj lakik ebben az emberben. Persze az egész hazugság, lebegtetés, amire rámész lelkileg teljesen.”

Jobb az egyedülálló anyaság, mint a bántalmazás

Az egyedülálló anyaságot választotta a bántalmazás helyett (Fotó: Getty Images)

Az ex-férj persze leginkább a gyerekekkel volt képes sakkban tartani az anyát, a legnehezebben azt a döntést hozta meg Judit, hogy igenis hinni fog magában, hogy képes lesz egyedülálló anyaként gondoskodni a gyerekekről. „Furcsa kettősség volt bennem, mert egyrészt nem akartam, hogy a gyerekeim ilyen párkapcsolati mintát lássanak maguk előtt, és hogy egy boldogtalan, kisírt szemű anyjuk legyen, másrészt viszont nem hittem el magamról, hogy egyedül is el tudom majd tartani őket” – emlékszik vissza Judit.

Az anyagiakkal remekül tudott zsarolni az ex-férjem, mivel jóval kevesebbet kerestem, mint ő, és akkor még nem tudtam, hogy ez leginkább azért volt, mert nem engedte, hogy a végzettségemnek megfelelő munkát végezzek.

A döntésben egy barátnőm segített, aki évek óta a lelkemre beszélt, és amikor látta, hogy a hatéves, nagyobbik gyerekem milyen szorongós lett az iskolában, keményen beolvasott nekem, hogy ez csak akkor fog javulni, ha végre kirúgom a férjemet. Egy lelki bántalmazó férj nem jó apa, ráadásul a gyerekeimnek is jutott bőven a lelki terrorból. Ma már nagyon szégyellem magam, hogy ilyen sokáig tűrtem és hagytam, hogy bántson engem és a gyerekeket.”

A válás nem volt egyszerű, az ex-férj próbálta ott megnehezíteni a folyamatot, ahol csak lehetett, de Judit végül minden szinten jól került ki a házasságból. Igaz, hogy pszichológushoz jár azóta is, hogy feldolgozza a történteket és valahogy visszaszerezze az önbizalmát, de ahogy megfigyelte, a gyerekek nagyon hamar helyrejöttek és felszabadultak az apjuk elnyomása alól. Ahogy nőnek, úgy látják ők is egyre tisztábban, hogy mennyire nem a szeretet az, ami irányítja az apjuk tetteit és szavait. Sőt, azt is elárulták Juditnak, hogy titkon örülnek, hogy az apjuk új családot alapított és már nem kíváncsi rájuk, nem keresi őket, nem tartja a kapcsolatot velük egyáltalán. Kezdődhet az új fejezet az egyedülálló anya és két gyermeke számára – immár egy bántalmazó lelki terrorja nélkül.

A jó párkapcsolat: