Mindenért meg kellett küzdenem – II. rész

– Figyeltem a fotózás közben. Időnként ez a bulizós, kölyökarcú kislány mosolygott, máskor a fegyelmezett és távolságtartó hölgy figyelte az eseményeket.
– A magánéletemben játékos vagyok, kislányos, néha még mindig gyerek. Közben azért felnőttem, elég kemény világban élek, ahol mindenért meg kellett harcolnom. Gondolom, ebből adódik a másik énem.

– Volt, aki segítette a pályán?
– A szüleim, a családom, akikre mindig számíthatok. Néha, amikor forgatás után színházi próbára futok, este előadás Győrben, másnap Barátok közt fölvétel, enni sincs időm. Nagyon fontos, hogy számíthatok rájuk. Más módon a pályán sem a rokonaim, sem egyéb kapcsolataim révén nem jutottam előnyhöz. Tényleg lent kezdtem ezt hivatást, nagyon sokat statisztáltam, ha kellett, napi tizenkét órákat álltam a hidegben. Azt sem volt könnyű földolgoznom, hogy nem jutottam be a főiskolára. Mégsem adtam föl.

– Viszont bejutott a Színitanodába.
– Eleinte ott is a hátsó sorban álltam. Soha nem voltam “nyomulós”, nem könyököltem azért, hogy előbbre kerüljek a harmadik sorból. Előbb-utóbb valahogy mégis ott találtam magam.

– Azóta főszerepeket játszik Győrött, a legnépszerűbb tévésorozat egyik főszereplője. Melyiket tartja eddig pályafutása legszebb pillanatának?
– Hihetetlen érzés volt, amikor megkaphattam egy epizódszerepet Brad Pitt és Robert Redford mellett, a Budapesten forgatott filmjükben. Szakmailag nyilván egész más kihívás egy Csehov-szerepet eljátszani, ugyanakkor életre szóló élmény volt számomra, amikor ilyen színészóriásokkal dolgozhattam. Sőt, már az is, hogy egyáltalán a közelükben lehettem…

– Fura helyzet, amikor valaki egyszerre rajongó, ugyanakkor lépten-nyomon autogramot kell osztania.
– Ez létező kettősség. Egy fogadáson bemutattak Szűcs Judihtnak, akiért én tényleg kiskorom óta rajongok. Amikor kezet nyújtott, alig tudtam megszólalni, olyan voltam, mint az a kislány, aki a Barátok közt road show-n odaáll elém, és szinte lemerevedik az izgalomtól.

– A színházban nem kötik a nézők túlságosan a sorozatbeli figurához?
– Legfontosabb, hogy én elhiggyem, abban a pillanatban Böske vagyok, vagy Irina. Előfordulhat, hogy amikor belépek a színpadra, pár percig zavarhat egy-két embert a közönségből a szerepváltás, de utána eszükbe sem jut többé.

– Színház és televízió. Minden idejét ezek töltik ki?
– Nem kizárólag, bár bemutató előtti időszakban néha reggel forgatok, aztán rohanok Győrbe próbálni. Időnként úgy érzem, hogy sehol sem vagyok igazán. Nagyon fárasztó, de boldoggá tesz, hogy mindkettőt csinálhatom.

– Nem túlzott szó a boldogság egy teleregény-szereppel kapcsolatban?
– Nagyon szeretek forgatni, ám Magyarországon erre nincs túl sok lehetőség, legföljebb reklámfilmekben. A sorozat mellett évente legföljebb egy komoly szerepet vállalhatok. Tehát az, hogy mindennap játszom, forgatok – akárki akármit mond – számomra színészként a legjobb iskola.

– Egy televíziós sorozat, akármilyen sikeres is, előbb-utóbb véget ér. Mi lesz utána?
– Akár egy másik sorozat, és, mint mondtam, nagyon szeretem a műsorvezetést is. Egyelőre azonban még szó sincs váltásról.

– Milyen filmben játszana szívesen?
– Nagyon szeretném például egy akciófilmben megmutatatni egy másik, kicsit kevésbé “jólfésült” arcomat.

– Hogy pihen, amikor nem dolgozik?
– Mozi, aerobik – bár, megesik, hogy hetekig nincs egyik sem, mert ahogy lélegzethez jutok, irány a család! Nagyon szeretem a szüleimet, a nagyszüleimet.

– Büszkék önre?
– A nagymamám egyszer tudott eljönni, hogy megnézzen a színházban, akkor nagyon izgult. A szüleim minden premieren ott vannak. Az viszont egyáltalán nem érdekli őket, hogy mások is ismernek. Nemrég, amikor az anyukámmal vásárolni mentünk, nagyon leszidott az utcán, mert valamit otthon felejtettem. Ahogy egy anya szokta a szeleburdi kislányát. Mondtam: “Mama, ne itt, mindenki minket bámul!” “Jaj, mindig elfelejtem, de hát te nekem ma is a lányom vagy” – válaszolta. Viszont minden színházi előadásomat többször is megnéz, és a bemutatókon sokkal idegesebb nálam. Az apukám meg mindenhová rólunk szóló fényképekkel közlekedik. Akkor is ezt tette, amikor még nem voltam ismert. Pár éve a bátyám sportsikereire lehettek büszkék, aztán arra, hogy kiválóan elvégzett egy amerikai egyetemet, és most kint képviseli Magyarországot. Utána jöttem én. Azt hiszem, nincs rossz dolguk.

– És önnek? Milyen ma sztárnak lenni Magyarországon?
– Nem érzem magam annak. Szerintem az a sztár, aki amellett, hogy híres, válogathat a szerepek között, tisztelik, elismerik, és annyit keres, amennyit csak akar. Tény, hogy nekem is milliók ismerik az arcom, emiatt olyankor is reflektorfényben vagyok, amikor semmi kedvem hozzá.

– Rosszul viseli?
– Öt-hat éve nem bírtam volna, akkoriban sokkal harciasabb voltam. Azóta jelentősen megnőtt a toleranciaszintem. Furcsa dolgokra kell figyelnem, mióta ismernek. Megesett, hogy a mellettem lévő lány belémkönyökölt, miközben sorban álltunk valahol, én pedig rászóltam, hogy legyen szíves, vigyázzon. A barátnőm erre odasúgta, hogy ne csináljam, mert azonnal elterjed, hogy micsoda felvágós, nagyképű alak vagyok, csak azért, mert sokan ismernek. Tehát ilyenkor is jó képet kell vágnom.

– El tudja képzelni magáról, hogy teljesen más pályát választ?
– Nem szívesen mondanék le arról, hogy színész legyek. Ha valami miatt föl kellene adnom a színpadi szereplést, azt hiszem, be se tudnám tenni többé a lábam a színházba. Nagyon szerettem a műsorvezetést is, de az sem lenne gyökeres változás. Egyetlen helyen éreztem a világon, hogy ott teljesen más körülmények között, egész más élettel is boldog lehetnék: Afrikában, a sivatagban.

– Lehet, hogy előző életében beduin hercegnő volt?
– Soha nem foglalkoztam a lélekvándorlás elméletével, nem is az én dolgom eldönteni, mi történik velünk a halálon túl, de az biztos, hogy Egyiptomban a legzsúfoltabb sikártorban is tökéletes biztonságban éreztem magam. Ha kiderülne, hogy az előző életemet ott töltöttem, akkor sem hercegnő, inkább valamilyen szegény ember lehettem. A sivatagban tényleg olyan érzés töltött el, mintha hazaértem volna. Nem tudom az okát, de alig várom, hogy újra ott lehessek. Azt például tényleg el tudnám képzelni, hogy egy karitatív szervezetnek dolgozzam Afrikában.