Szebeni István, az Aktív mûsorvezetõje

Pedig a majdnem kétméteres, jóképű műsorvezető csöppet sem hasonlít az én kicsi, kerek nagyikámra, de a viselkedéséről az az unalomig ismert mami-szózat jut eszembe, miszerint a vidéken felnövők sokkal udvariasabbak, mint a pestiek. Mert e fiatalember olyan jól nevelt, mint egy középkori lovag. Egy lovag a XXI. században…

– Mindenkivel ilyen udvarias?

– Engem arra neveltek, hogy minden embernek meg kell adni a tiszteletet. Ha valaki kedves velem, azt kedvességgel kell viszonozni, a nőknek fel kell segíteni a kabátjukat, és le kell segíteni őket a járművekről… Nincs ebben semmi különös. Így normális, nem? Ahogy az is természetes, ha az ember tiszteli az édesanyját meg az idősebb testvéreit. Egyáltalán nem zavar, ha a két bátyám (a kisebbik is kilenc évvel idősebb nálam) tanácsokat ad nekem. Jelzem, azt sem tudom elképzelni, hogy durván beszéljek anyámmal. Képtelenség! Én fiatal korom ellenére – huszonhét éves vagyok – átéltem már azt az iszonyatot, amikor az ember attól retteg, hogy elveszíti az édesanyját. “Átjön” a képernyőn, hogy szomorú vagy, mondta akkoriban egy kollégám… Anyu ma jól van, ez óriási ajándék! És az udvariasságomról még annyit mondanék el, hogy az soha nem a rangnak, a beosztásnak vagy a pénztárcának szól! Ez nagyon fontos.

– Ismerek olyan diplomás férfit, aki “elvből” nem segíti le a feleségét a buszról. Azt mondja, hogy az “emancipált” párja komoly állást tölt be, tehát egy járműről is képes leszállni. A világ “elbunkósodott”, az udvariasság nem tipikus…

– Nem kell tipikusnak lenni! Nem! Rosszul vagyok azoktól a “divatos” kortársaimtól, akik slusszkulcsukat lóbálva teszik-veszik magukat. Kapnak az apjuktól egy csodakocsit, és ettől különbnek érzik magukat, mint a többi ember. Félre ne értsen, nem sajnálom tőlük! De ha apám dolgozik meg a kocsimért, akkor én sehol sem vagyok… Nem érdekelnek az ilyen emberek, ezért nem járok szórakozni sem. A bálok, a fogadások sem izgatnak, utálok “vonulni”… Viszont szívesen jövök össze a barátaimmal. Van köztük testnevelő, szülészorvos, tévés – nem hasznossági alapon választottam! –, közgazdász. Az egyik tehetséges és segítőkész barátom szülei milliárdosok. Amikor diplomázott, azt mondta az apja: ha sikerül, kapsz egy Porschét. Ő visszakérdezett: minek? És egy tízéves Ibizával közlekedik. Van ilyen.

Édesanyjával – a nyolcadikos ballagáson

– Sokat emlegeti az autókat. Milyen kocsival jár?

– Ez a kérdés olyan, mintha előre megbeszéltük volna! Most, az interjú után veszem át életem első komoly autóját. Részletre vettem egy Opel Vectrát. Éveken át “kispolszkival” közlekedtem…

– Én, a százhatvanöt centimmel egyszer vezettem egy ilyen aprócska járgányt, és utáltam magam azért, mert lábam is nőtt… Ön közel két méter.

– Röhejes voltam a kicsi kocsiban. Mégis óriási szeretettel gondolok vissza a Polskira, mert mindenhová elvitt. Nem státuszszimbólumnak kell az új autó, hanem azért, mert végre szeretnék elférni! Majd elviszem egy köre, és meglátja, milyen boldog vagyok!

– A televíziózás tette lehetővé, hogy új kocsit vegyen.

Tuniéziában, Karthagóban a barátnőjével

– Nem tagadom: a tévé nélkül csak később tudnám az álmaimat megvalósítani. Testnevelő tanári diplomám van – Debrecenben végeztem –, szerettem a tanítást is. Sok kollégámmal ellentétben – véletlenül lettem tévés. Negyedéves koromban hírolvasót keresett a debreceni televízió. Jelentkeztem. “Csak úgy”. Sikerült. Aztán a hírolvasás mellett riportokat is készítettem. Úgy éreztem, többre vagyok képes. Egy idő után szerettem volna kipróbálni magam egy országos tévénél is, ekkor kerültem az MTV Híradójához. Olyan voltam, mint egy zenész, aki jól érzi magát, ha egy helyi klubban pengethet, de a Népstadionban azért egészen más! Augusztusban pedig boldogan mondtam igent a tv2-nek. Megint egy új feladat. Örültem, hogy az Aktív politikamentes, ráadásul érdekes, szeretik az emberek. Szerencsém is van, mert kiváló főszerkesztővel dolgozom – ez nem PR-duma! –, sok mindent ellesek tőle. És szeptemberben be akarok iratkozni egy egyetemre vagy főiskolára, hiszen eddig csak gyakorlatban tanultam ezt a szakmát.
Szebeni István, az Aktív műsorvezetője – II. rész>>