Szürkeruhás emberek ácsorognak, vagy éppen mossák a padlót a körletben. Gyilkos, rabló, erőszaktevő, mindenféle. A világos teremben is. Ők heten most beszélgetni jöttek: Istenről és szeretetről.
Legyen a hetvenes? Vagy inkább a tizenkettes? Az szép!
Igen, az szép, ebben mind egyetértenek.
Nem tudunk énekelni, de szeretünk
jegyzi meg mellettem ragyogva Tamás, és kinyitja kis kék zsoltároskönyvét a tizenkettes éneknél. Rablásért ül. Belekezdenek, halkan, néhol hamisan, de bátran: Atyám két kezedben, csak ott lakhatom
Boldogság, hogy itt van otthonom
Persze nem úgy kell érteni, hogy itt, az intézetben
magyaráz a fiúknak a református börtönlelkész. Enyhe derültség. A fehér falon nagy kereszt. Csütörtök, három óra: a heti két missziós foglalkozás egyike. A részvétel önkéntes, ahogy a lelkész mondja, van, hogy öten jönnek, van, hogy ötvenen. Van, hogy csak balhéból.
De ők heten most lesik a pap minden szavát. Ima következik. Összekulcsolt kezek, lehajtott fejek. Egyenként szólalnak meg.
Köszönöm neked, Istenem, hogy megmutattad, hogy te görbe vonalzóval is tudsz egyenes vonalat húzni
így Sándor. Lányfuttatásért van itt. A szomszédos helyiségbe terelt néhány elítélt az üvegajtóhoz nyomja vigyorgó arcát. Ők nem járnak misszióra.
Most mindenki felolvas egy-egy szakaszt a Bibliából, majd rövid prédikáció:
vannak az életünknek nehéz percei, órái, évei. Kérdés, hogyan próbáljuk kezelni ezt a nehézséget, hogyan próbáljuk hordozni az évek mennyiségét
Bosszú és remény
És lassan elindul a beszélgetés. Pál kezdi:
Arra jöttem rá, hogy ha én nem tudok hálás lenni azért, hogy itt vagyok benn, akkor az egészet megette a fene
Csalás, lopás, sikkasztás: vegyes bűncselekményekért zárták be, négy és fél éve. De tizenötöt ült, összesen. Márciusban szabadul. Azt mondja, az itt már semmi. Már centit vágnak. 1993 óta jár misszióra.
 |
Már akkor is azt hittem, hogy megváltozott az életem, hogy hiszek Istenben, és az ő törvényei szerint akarok élni. Soha nem úgy mentem ki, ahogy itt sokan, hogy oké, majd még többet lopok, annyit, hogy a jó ügyvédet is meg tudjam fizetni
Az első pár hónap mindig szépen ment, voltak olyan hívő barátaim, akik segítettek, ha nullára futottam, még lakást is biztosítottak. Csak hát
Terhes kezdett lenni, mert ott azt kellett csinálnom, amit ők mondanak. Kezdtek gyűlni a problémák. És valami marha mély gyűlölet kezdett felhalmozódni bennem
Először csak elvittem valakitől harmincezer forintot. Akkor az ember elkezd morfondírozni: ha liba, legyen kövér. Így jutottam el a harmincezer forinttól a húszmillióig
Nyomorult volt az egész. Mikor letartóztattak, mindenkire bosszút esküdtem. Nem érdekelt senki, még az Isten sem. Egy év után kezdtek kialakulni az ítéleteim, mert több ügyem is volt. Nyolc-tíz évvel számoltam, de nem lett annyi. És akkor újra megszólalt bennem valami: ha Isten nem is mentett meg attól, hogy lecsukjanak, de megmentett attól, hogy sokat üljek. Furcsa mód megint hálás tudtam lenni. Hogy mit adott nekem Isten? Reményt. Abban, hogy ami elveszett, ahelyett még sokkal többet adhat. Egy társához fordul: Te meg azt mondtad, ártatlanul vagy itt. Hogy átvágott az a nő. Tudod, mi lesz a jó? Amikor meglátod, hogy amit csináltál, az mégiscsak bűn volt, ha nem is büntetőjogilag
 |
Imre talán a legzaklatottabb mindannyijuk közül. Harmincas, vékony férfi. Öt hónapja van benn, előtte soha. Azóta tíz kiló fogyott. Szinte egy szuszra meséli a történetét. Hogy nem tagadja, nagy hódolója volt mindig a hölgyeknek. Szórakozóhelyi ismeretség volt az is, két éve. Elbeszélgettek, aztán beültek Imre szép, drága autójába, ahol történtek bizonyos intim dolgok, ahogy ő mondja. Meg hogy az ilyesmi, ilyen formában, a mai fiatalok körében teljesen normális, sokszor megesett már vele. Aztán rákérdezett a hölgy múltjára, mert manapság ezeknél a lányoknál nem lehet tudni
 |
És ezt ő olyan hangnemben kérte ki magának, a saját autómban, hogy már én éreztem sértve magam! háborog. Mondtam, fejezze be, én nem vagyok ehhez szokva. Erre feljelentett. Elítéltek szemérem elleni erőszak miatt! Hogy pszichésen kényszeríttettem, hangos szóval. De nem hagyjuk ennyiben! Édesapám három ügyvédet fogadott. Közel hajol, úgy magyaráz, kétségbeesetten, indulattal. Engem mindenki ismer, tudják, milyen vagyok: magyar embernek tartom magam, állataim vannak, lovacskáim, nagy tisztelője vagyok a zoológiának meg a természetnek, és ezek után nem hiszem el, hogy ez megtörténhet valakivel a huszonegyedik században! A szürke rabruhát mutatja magán. Amikor ebbe be kellett öltözni, három hétig nem tudtam feldogozni, hogy ilyen cucc van rajtam!
Kérdezem, hogy jön ehhez Isten. Visszazökken a jelenbe. Isten? Hogyne. Én meg vagyok keresztelve. Őt nem hibáztatom
, csak azt akarom, hogy kiderítse az igazságot, és aki ide juttatott, legalább ugyanezt kapja vissza!
A teljes cikk a 51. heti, december 21-én megjelenő Nők Lapjában olvasható.
