Egy végtelen történet…

Hát még ha a sors úgy hozza, hogy itt gyarapodik a család…
Huszonegy hónapja élek Brüsszelben. Van hivatalos lakcímem, de ezt nem tudom bizonyítani. Egy évvel ezelőtt (!) ugyanis elveszett a nagy nehezen, öt és fél hónap alatt megszerzett, Belgiumban élő európaiaknak szóló személyi igazolványom, és azóta nem sikerült újat csináltatnom. Eddig háromszor jártam a rendőrségen és négyszer az önkormányzaton. A telefonhívásokat nem számoltam. A legviccesebb az, hogy ezen itt már meg sem lepődik senki. Egyik kedves magyar újságíró kollégám másfél év után kapta meg az okmányt.

Igazi hontalanként szültem meg tehát a kislányomat, akinek az apja révén szerencsére azért lett belga születési anyakönyvi kivonata és lakcíme. Alex ugyanis egy belga cég alkalmazottja, ami azért könnyít a helyzeten. Útlevele azonban még mindig nincs Lolának, úgyhogy egyfajta száműzött uniós polgárként egyelőre senki sem megy sehova, legalábbis ami az anya- és apaországot illeti. Merthogy sem Magyarország, sem pedig Nagy Britannia nem tagja a teljes határnyitás áldásait élvező schengeni országok csoportjának… Így aztán Brüsszelben töltöttük első családi karácsonyunkat. Persze így is lehet szép az ünnep. Itt van mindjárt Lola első karácsonyi ajándéka, egy élénk színekben pompázó, sípoló és zenélő játszószőnyeg. Azonnal Lolánk kedvence lett, értékes harminc-negyven perceket szerezve ezzel a házimunkával örökké elúszó édesanyjának. A térérzékelése ugyan még nem fejlődött ki a drágámnak, így aztán a szórakozás a játékszőnyegen egyelőre abból áll, hogy a hanyatt fekvő gyerek négy végtagja négyféle ritmusban rángatózik az izgalomtól. A zenélő csirkét és a sípoló tehenet még nem éri el, de próbálkozik rendületlenül. Harminc eurónyi boldogság, míg az útleveleket várjuk. Merthogy rögtön két állampolgárságot és két útlevelet kérvényeztünk. Édesanyja révén magyar, édesapja után pedig brit állampolgárságú lesz a pici lány.

A dolog azonban nem ilyen egyszerű. Először is, a baba Belgiumban született, ezért az első születési anyakönyvi kivonatot is itt állítják ki, egészen pontosan abban a kerületben, ahol a kórház van. De mivel Belgiumban vagyunk, már ez is igazi kihívás. Házasság híján apasági nyilatkozatot is kell tenni még a szülés előtt, személyesen, amelyhez szükség van egy igazolásra a nőgyógyásztól arról, hogy betöltöttük a terhesség hatodik havát. Ugyanilyen nyilatkozatot kell aztán tenni a magyar és a brit konzulátusokon is. Ezenkívül nyilatkozni kell az egészségbiztosító felé, szintén orvosi igazolással együtt. A belga anyakönyvi kivonatot azonban csak franciául tökéletesen beszélő édesapáknak adják oda. Így aztán az én angol páromnak tolmácsot kellett magával vinnie, míg én a kórházban voltam. Szerencsére nőgyógyászunk vállalta a nemes feladatot. A papírból így is csak egyetlen eredeti példányt adtak. Nekünk viszont kellett még kettő, hiszen mind a magyar, mind a brit konzulátuson le kell adni egy-egy eredeti okmányt. A további papírokért külön kellett bemenni, reggel kilenc és dél között, hétfő-szerda-pénteken. Az állampolgársági kérelmekhez emellett még szükség volt a szülők, vagyis a kettőnk születési anyakönyvi kivonatára is. Az én magyar okmányomat franciára kellett fordíttatni, az angol papírt meglepő módon elfogadták, úgy, ahogy volt. A brit konzulátuson ezután egy húsz-huszonöt oldalas adatlapot prezentáltak, amelynek azonban csak bizonyos pontjait kellett kitölteni. Hogy mely pontok vonatkoznak ránk, azt egy útmutató könyvecskéből kellett – volna – kibogoznunk. Kiderült azonban, hogy a négy alapkategória egyikébe sem esünk bele, így két újabb találkozó után az ötödik, „Egyéb“ csoportba soroltak minket, majd közölték, hogy öt-hat hónap alatt megszületik a döntés a brit belügyminisztériumban arról, hogy Lolánk lehet-e brit. A magyar konzulátuson ennél valamivel könnyebb dolgunk volt. Az adatlapok sem voltak olyan hosszúak, és a rendkívül segítőkész konzul két-három hónap alatt eredményt, azaz anyakönyvi kivonatot és útlevelet ígért. Ha ez meglesz, akkor már csak a baba tb-kártyáját kell megcsináltatnunk Budapesten, amelyhez viszont lakcímkártyára van szükség. Mivel én kaposvári állandó lakos vagyok, ez utóbbi okmányt a kaposvári irodában kell igényelnünk. Az az érzésem, hogy ez majd a távoli jövő kihívása lesz. Most egyelőre várunk, és gyönyörködünk a vadiúj játszószőnyegen rugdalózó kisbabánkban…

D. Tóth Kriszta sorozatának legfrissebb darabját elolvashatod a szerdán megjelenő Nők Lapjában!