Tanuljunk szülni!

Paula Stewart kísértetiesen emlékeztet volt gimnáziumi osztályfőnökömre. Ezért aztán meglehetősen nehezemre esett koncentrálni a tanfolyamon, e hasonlóságon folyton nevetnem kellett. Paulának ugyanis nemcsak a méretei (kicsi) és a haja színe (szőkés-vöröses-barna, rövid) hasonlít Gál tanárnőére, hanem még a kezét is éppen úgy mozgatja beszéd közben, mint matek-fizika szakos volt osztályfőnököm. Csak éppen Paula nem Pitagorasz tételének bizonyításáról okított minket, hanem a gerincvelőbe adott érzéstelenítő injekció hatásait magyarázta. A tanfolyamra rajtunk kívül nyolc pár jelentkezett, mindannyian vegyes párosok. Fiona például ír, míg férje, Alessandro olasz. Richard angol, Helena svéd. Agnieszka lengyel, Paul svájci. Mathilde francia, Kevin skót. És így tovább. A sors úgy akarta, hogy mi mindannyian itt, Brüsszelben találkozzunk, nem sokkal kisbabáink születése előtt.

A tanfolyamot egy brit szervezet, a Brüsszeli Születési Alapítvány szervezte. Én persze rögtön az első foglalkozásról (címe: Babát szülni Belgiumban) lemaradtam, köszönhetően egy alaposan elhúzódó külügyminiszteri csúcstalálkozónak Luxembourgban. Alexnek így egyedül kellett mennie, jól meg is nézték a többiek, mert mégis, milyen az a páros, ahol a leendő kismama nem ér rá elmenni a tanfolyamra, és egy férfit küld maga helyett. A választ rögtön meg is adták: komolytalan. A rám ragasztott bélyeget a foglalkozások végére csak nagy nehezen sikerült levakarnom. Az pedig, hogy a Gál tanárnővel való hasonlóság miatt szinte az egész tanfolyamot végigsomolyogtam, nem javított a helyzetemen. Az izgalmas, nemzetközi társaság és a mindannyiunkat nyilvánvalóan összekötő tematika ellenére ugyanis a második hónap végére sem lettünk egy nagy baráti társaság. A szünetekben a legtöbb páros csak egymással foglalkozott, a csoportos beszélgetésekhez, Paula fáradhatatlan próbálkozásai ellenére, alig-alig szóltak hozzá, és a vicces feladatok alatt is folyton kézben tartották jegyzettömbjeiket. Vajon miért? Lassan kezdtem megérteni Gál tanárnő frusztrációját, amelyet A trigonometrikus rendszerek ábrázolása című matekórán érezhetett 1992-ben. Nem csoda tehát, hogy az én mosolygásom irritálta őket…

Bezzeg Alex, neki sikerült belopnia magát a többi várandós páros szívébe. Valamiféle misszióként élte meg, hogy amikor csak lehet, próbálja megnevettetni, vagy legalább megszólaltatni a megszeppent társaságot. Közönségkedvenc státuszára akkor tette föl a koronát, amikor a császármetszésről szóló játékban önként jelentkezett a szülő nő szerepére. Nekem „tanuló védőnőként“ végig csöndben kellett maradnom a terem sarkában… A szülésfelkészítő kissé fagyos légköre csak akkor olvadt föl, amikor Paula egy plakátot prezentált nekünk, rajta a különböző babaszékletek élő nagyságú fényképeivel. Ilyen a pelenka tartalma, ha csak anyatejet eszik a csöppség, ilyen, ha tápszert kap, és ilyen lesz, ha elkezd gyümölcsöt és zöldséget fogyasztani… Csak, hogy ne lepődjünk meg. Sajnos, nem volt nálam fényképezőgép aznap, pedig a kis csapat arckifejezését meg kellett volna örökíteni. Mi másnap már az egyik babaáru-kereskedésben válogattunk a pelenka-szemetesek között. Azóta is egyetértünk abban, hogy ez a speciális kuka, a szagérzékeny apukák megmentője, amely hermetikusan, szagmentesen elcsomagolja, elzárja, és tárolja a legádázabb pelusokat is, minden eurócentet megért. Szerintem egy nagycsaládos édesapa találta föl. Viccen kívül. A barátságtalan vegyes párosok, a gimnáziumi időutazás és a vizuális sokk ellenére örülök, hogy elvégeztük a szülésfelkészítőt. Babát szülni külföldön, ráadásul úgy, hogy a párod is külföldi, ijesztő dolog. Amit otthon kész ténynek vesz az ember, úgymint ismerős orvos, ismerős kórház, ismerős patika, és persze szülők, nagyszülők, régi jó barátok, itt nincsenek. Itt csak mi ketten vagyunk meg a kicsi babánk. És ha Lolát valamelyik nagyszülője meg akarná ölelgetni, akkor ahhoz minimum hétszáz kilométert kell megtennie. Ezért aztán jó tudni, hogy léteznek még olyanok, akik néha ugyanúgy meg vannak ijedve, akiknek ugyanúgy hiányzik a család, és akik ugyanúgy gutaütést kapnak a belga bürokráciától, mint mi. Ez utóbbi külön is megér egy misét…

D. Tóth Kriszta sorozatának legfrissebb darabját elolvashatod a szerdán megjelenő Nők Lapjában!