„Gyanús ez a Renoir sztori. Hét dollár? Ne vicceljünk, annál csak a kerete is sokkal többet érhet!” – mesélte nekünk Villás Jánosné, a Villás Galéria egyik vezetője az amerikai bolhapiacon hét dollárért vásárolt Renoir festmény híre kapcsán, a képet később százezer dollárért értékesítettek egy aukción. Persze azt ő is elismeri, hogy időnként történhetnek hasonló “csodák”, amire lehet példákat találni akár Magyarországon is. „Emlékszem egy közel húszéves esetre, amikor egy budapesti lomtalanítás során akadtak rá egy értékes Rippl-Rónai festményre” – mesélte nekünk.
Az általunk megkérdezett szakértők nagyjából egyetértettek abban, hogy ma már egyre kevesebb klasszikus értéket lehet találni az utcákon és a házaknál, de attól még máig érvényben van a műkincsekkel kapcsolatos alapszabály, miszerint: Senki ne adjon el úgy festményt vagy antik tárgyat, hogy előtte nem nézeti meg szakértővel! Ha így tesz, könnyen úgy járhat, mint az a Jász-Nagykun-Szolnok megyei házaspár, akik úgy adtak el egy házat a kétezres évek elején az összes berendezéssel együtt, hogy fogalmuk sem volt róla, milyen kincseket rejt a hely. Az otthonuk ezüst és antik tárgyai a ház értékének hétszeresét érték! Mivel az adásvételről jogszerű szerződést kötöttek, később sem tudták visszakövetelni a műtárgyaikat.
Szenzációs felfedezések
Az általunk megkérdezett szakértők segítségével számos izgalmas esetet találtunk, amihez nem kell évtizedeteket visszamenni az időben. 2005 egyik legnagyobb szenzációja például az volt, amikor egy pécsi család padlásáról negyvenévnyi porosodás után előkerült egy korábban értéktelennek hitt családi örökség. Tiziano: Mária gyermekével és egy Szent Pál képében megjelenő donátorral című festményét később száznegyven millió forintért sikerült elárverezni a család legnagyobb örömére. Az ezredforduló környékén egy szolnoki család örülhetett hasonló szerencsének. Munkácsy: Olvasó nő című képe évekig lógott az ötgyermekes család szobájának falán, amikor egyszer az apuka kíváncsiságból megvizsgáltatta…
A házak falain kívül a lomtalanítások is értékes kincseket rejthetnek. Néhány éve például a nagybányai iskola egyik prominens tagja, Parlott Csaba Vilmos egyik elveszett képe bukkant így elő, ami aztán nyolcmillió forinttal gazdagította a megtalálója számláját. Még szerkesztőségünk körében is találtunk ide illő sztorit. “Friss festménybecsüsi végzettséggel bandukolt el az ecserire a hölgy, hogy megvegye élete első, maga által felbecsült képét. Mondanom sem kell, hogy nem ismerte fel, milyen képre alkudott, de megvásárolta. Később elvitte a Szépművészetibe bevizsgáltatni, ahol kiderült, hogy Szinyei-festmény, ráadásul nem is egy, hanem egyből kettő, mert volt alatta még egy. Vett belőle egy lakást.” – elevenítette fel a történteket kolleginánk.
Gyűjtemények mélyén
Gyakran a magángyűjtemények, sőt a múzeumok poros raktárai is elképesztő kincseket rejtenek. 2005-ben például Csontváry Kosztka Tivadar Teniszező társasága került elő, amit azért nem ismertek fel korábban, mert utólag Gulácsy Lajos szignóját írták rá. Nem tudták, hogy egy igazán értékes festmény van a birtokukban, ezért az értékét Gulácsy aláírásával próbálták növelni, pedig a festmény már alapjáraton 90 millió forintot ért. Hasonlóan kedves sztori esett meg 2009-ben Szegeden is, ahol egy múzeumban nyolcvannégy évig egy iroda falát díszítette egy Vasari festmény, amit évtizedekig egy sokkal értéktelenebb és kevésbé híres festő alkotásának hittek.
Hogyan becsülik fel a műtárgyak árát?
A Rákóczi Online Nemzetközi Aukciós Ház szakértője az alábbi „képletet” adta meg nekünk: „A becsült érték meghatározása függ a festmény művészi kvalitásától. Még a legnagyobbak esetében is jelentős különbségek adódhatnak. Számít még a mű állapota, fontos, hogy igényel-e restaurátori munkát, valamint évekre visszamenően tanulmányozni kell, hogy a festő művei milyen leütést, magyarul eladási árakat értek el aukciókon. Ez az egyik legbiztosabb összehasonlító meghatározás a becsült érték megadásához, figyelembe véve a hiteles szakértők megállapításait.”
Minden az állam bácsié?
Ha Magyarországon véletlenül nagyobb értékű műtárgyat találunk, mondjuk az újonnan vásárolt házunk padlásán vagy a kertben ásva, azt először fel kell ajánlanunk az államnak. Amennyiben igényt tart rá, akkor csak megtalálói jutalomban részesülhetünk, aminek értékét jogszabály rögzíti. A talált tárgy csak akkor kerülhet a megtalálójához, ha ő bizonyíthatóan mindent megtett a tulajdonjog tisztázásáért, és a jogos tulajdonos nem jelentkezett. Ez egy bonyolult folyamat, amit általában ritkán csinálnak végig, és gyakran inkább illegális módszerekhez folyamodnak. Természetesen más a helyzet azokkal a tárgyakkal, amiket jogosan, mondjuk örökség útján birtoklunk, de csak később lesz számunkra ismert a valódi értékük.
