Mit engedjek meg a gyereknek?

Emelje fel a kezét az a szülő, akinek a gyereke még soha nem hisztizett otthon, mert nem nézhet meg egy bizonyos tévéműsort, nem számítógépezhet órák hosszat, nem festheti feketére a körmét, és nem kapja meg a legújabb elektronikus kütyüt! Miközben – a gyerek állítása szerint – minden osztálytársa nyugodtan bámulhatja a szóban forgó műsort, korlátozás nélkül netezhet, feketére festheti a körmét, és karácsonyra megkapja a csúcskategóriás, mindentudó okostelefont. Nagyon keskeny mezsgyén kénytelen egyensúlyozni az a szülő, aki egyfelől a nevelésben is érvényesíteni akarja a saját elveit, másfelől viszont azt sem szeretné, ha a gyerekét a többiek csúfolnák és kiközösítenék, mert kilóg a sorból.

Csehák Hajnalka pszichológus: Vállalni a felelősséget – A szülőnek vállalnia kell azt a felelősséget, hogy ő válassza ki, mit enged meg a gyereknek és mit nem – fogalmaz Csehák Hajnalka. – Vállalja fel és kezelje az ebből adódó konfliktushelyzeteket, de ne tiltson szélsőségesen, mert akkor a gyerek nem tanulja meg, hogyan válogassa meg például a tévéműsorokat. Foglalkoznom kell vele, tájékozottnak kell lennem, mit néznek a kortársai, meg kell szűrnöm a kínálatot. A számítógép esetében is nagyon károsnak tartom, ha a szülő teljes tilalmat vezet be, és nem arra tanítja meg a gyereket, hogyan használja jól. A számítógép kinyithatná a világot a gyerek előtt, és aki ezt nem engedi, az ugyan a legjobb szándékkal, de akadályokat gördít fejlődésének útjába. Mindez sok munka, sok konfliktus, de így tanítom meg a gyerekemnek, hogy nem esszük meg válogatás nélkül azt, amit elénk tálalnak, hanem kiválogatjuk a nekünk valót.

Úgy éreztem, kimaradok valamiből

Csehák Hajnalka pszichológus szerint társas lény voltunk miatt szeretjük ugyanazokat a tapasztalatokat megszerezni, mint a többiek. Ha közünk van ahhoz, amit mindenki csinál, amiről mindenki beszél, ami mindenkit foglalkoztat egy csoportban, az azt jelenti, hogy közéjük tartozunk. Gyerekkorban az utánzás, az együvé tartozás keresése teljesen ösztönös. A gyerek nagyon kíváncsi, s ha nem látja azt a tévéműsort, hallgatja azt a zenét, hordja azt a ruhát, mint a társai, akkor neki semmilyen élménye nincs ezzel kapcsolatban. Csak vágyakozva figyeli, amiről a többiek beszélnek, és úgy érzi, mintha kizárnák valamiből, ami a többiek számára elérhető.
– Iskolás koromban nekem azt nem engedték a szüleim, hogy a Való Világot és a Big Brothert nézzem – emlékszik vissza a ma már egyetemista Fruzsina. – Részben azért, mert le kellett feküdnöm, de a tartalma miatt sem. Ez akkoriban nagyon szörnyűnek tűnt, mert másnap az iskolában mindenki arról beszélt, hogy VV Ez meg BB Az mit csinált előző nap, nekem meg úgy kellett összecsipegetnem az információmorzsákat, hogy a következő alkalommal, ha szóba kerül a téma, hozzá tudjak szólni. Az is fájdalmasan él bennem, hogy nem lehettek Barbie-jaim, illetve hosszas könyörgés után végül kaptam néhány kamu-Barbie-t, de azoknak csúnya volt a hajuk és amorf az alakjuk. Ráadásul csak egy Kenem volt, úgyhogy minden Barbie-nak hozzá kellett feleségül mennie. Igaz, így utólag nem látom, hogy komoly sebek maradtak volna bennem, amiért ezeket a dolgokat nem kaptam meg akkoriban. Amikor sok év kihagyás után elkezdődött az új VV-széria, úgy gondoltam, na végre elég idős vagyok, most már én is megnézhetem! De tíz perc után úgy döntöttem, nem bírom tovább, olyan mértékben pusztítja az agysejtjeimet. Mégis pontosan emlékszem rá, iskolásként igenis úgy éreztem, kimaradtam valamiből, mert sosem volt mekis szülinapom, és nem értettem, miről beszélnek, ha az előző éjjel leadott filmet tárgyalták ki. Mivel a gyerekek amúgy is nagyon gonoszak tudnak lenni, és bármilyen okból képesek valakit kiközösíteni, szerintem nem jó, ha valaki nagyon sok menő és népszerű dologtól zárja el a gyerekét, mert ezzel nagyon megnehezíti a beilleszkedését.

Ildi néni, lehet már kütyüzni?

Józan felnőtt tudja, hogy a Barbie baba, a Disney-rajzfilm, a halálfejes póló vagy a lógó fenekű, rémséges nadrág olyan, mint a bárányhimlő: gyerekbetegség, amin túl kell esni. Ha mégsem helyesli a popkultúra fogyasztását, többféle megoldás közül válogathat. Ahogyan egy háromgyerekes apuka fogalmaz, nagyon fontos a szülői mintaadás, mert ha a gyerek soha nem látja a szüleit például tévézni, akkor ő maga sem érez kényszert rá. Az egyértelmű tiltással amúgy sem sokra mennének, teszi hozzá a felesége, ezért inkább igyekeznek kikerülni az alkalmakat. Amikor kilencéves lányuk osztályában a My Little Pet Shop volt a menő, az ő kislányuk is kapott – két darabot, míg más gyereknek húszat vásároltak össze a szülei.

Mivel a kislány már negyedikes, most már mobiltelefont is használ, de a lehető legegyszerűbbet, és nem is tölt túl sok időt vele. Ehhez képest mobiltelefonja az összes osztálytársának van, sokaknak érintőképernyős, és amikor az egyik rajzórán az volt a feladat, hogy rajzolják le a kedvenc játékukat, a fiúk közül többen valamilyen elektronikus cuccot rajzoltak. Egyikük a leckeírás végén rendszeresen megkérdezi: Ildikó néni, lehet már kütyüzni? Addig ugyanis mindenfajta elektronikus tevékenység tilos. Tanulságosan oldotta meg az egyik legnagyobb „mumus”, a számítógép beiktatását az életükbe a két általános iskolás gyereket nevelő Mariann, akinek a lánya hét-, a fia ötéves korában került először kapcsolatba a géppel. Saját bevallása szerint egy ideig ő is azok közé a lelkes anyukák közé tartozott, aki biopiacon vásárol, véletlenül sem megy gyorsétterembe, és biztos, ami biztos alapon még tévét sem tart otthon. A rózsaszín köd azonban gyorsan elszállt, és belátta, hogy ez tévút.
– A gyereknek abban a világban kell otthonosan mozogni, ahová tartozik, azaz akkor teszem a legjobbat, ha nem tiltok, hanem segítek neki abban, hogy jól használja ezeket az eszközöket – mondja. – Miért is várjam el a gyerektől, hogy fakockákat rakosgasson, ha én magam állandóan a gép előtt ülök, vagy nyomkodom az okostelefonomat? Ahogy a paraszti kultúrában a család már az egészen aprókat bevonta a mindennapi feladatok elvégzésébe, én sem teszem másként. Érdekes linkeket küldök nekik, megnézem, amit ők továbbítanak nekem, és sokat beszélgetünk arról, mi jó és mi kevésbé, együtt keresünk recepteket, filmeket, zenéket. A problémát inkább abban látom, hogy az egyszerű, monitoralapú időtöltés mellett olyan alternatívát kínáljak, ami hasonló izgalmakkal kecsegtet. De emiatt sem panaszkodhatom, időnként napok telnek el a start gomb megnyomása nélkül.

Nézzétek meg e heti címlapsztárunk, Schell Judit fotózásán készült videónkat is!

Cikkünk az e heti Nők Lapjában jelent meg. További cikkeink az aktuális számból: Egyszerű, környezetbarát csomagolások, kártyák Kamaszkori problémákra gyógyszeres kezelés? Vitray Tamás: „A régi televíziózás jobban hasonlított az élethez” Adventi receptek a sztárbloggertől Schell Judit: „Mindig szerettem, ha sok gyerek vesz körül.” Ha előfizetnél a Nők Lapjára, itt és most megteheted!