„Van jogom betegszabin lenni”
Nagy Izabella, Ausztria, Feldkirch
– Nem magamtól jöttem külföldre, az élet kényszerített a váltásra, de most már örülök, hogy így alakult – meséli Nagy Izabella, a fiatal, egygyermekes anyuka, aki négy évvel ezelőtt a jobb élet reményében indult Ausztriába négyéves kislányával. – Az első pár hónap nagyon nehéz volt, főleg a nyelv miatt. Bár tudtam németül, az itteni tájszólást nem értettem. A gyerekem fél éven belül megtanult kommunikálni, ma már folyékonyan beszél és olvas németül. Természetesen a magyart sem hanyagoljuk el, fontosnak tartom, hogy ne felejtse el az anyanyelvét – mondja Izabella.
 |
– Szerencsémre itt Vorarlbergben nagyon befogadó és kedves emberek élnek, akik sokat segítettek a beilleszkedésben. Sokféle nemzetiség van itt, ezért a helyiek már megszokták a külföldieket. – Az anyuka kezdetben egy szállodában dolgozott, de miután honosította óvónői diplomáját, a szakmájában helyezkedett el. – Az életünk megszervezése sokkal nehezebb, mint otthon, ahol a gyerekemet beadtam reggel az oviba, majd délután érte mentem. Itt az oviba fél nyolcnál előbb nem mehettünk, az iskola nyolckor kezdődik. Délben a gyerek hazajön ebédelni, majd ha délután van tanítás, vissza kell őt küldenem. Vagyis ezekben az időpontokban otthon kell lennem, ami azt jelenti, hogy sokat ingázok a munkahely és az otthon között, ami nagy stresszel jár.
A gyönyörű környék és a programlehetőségek, köztük rengeteg gyerekbarát helyszín viszont kárpótolják őket.
– Az is könnyebbség, hogy a szabadság szent, nem rángat be senki ezeken a napokon a munkahelyemre. Van jogom betegnek lenni, ezért sosem néznek rám ferde szemmel. Egyre több barátunk is van, és van egy kis magyar közösség is. Kisgyermekes anyukák szerveznek havonkénti összejövetelt, amit egy itteni óvoda támogat azzal, hogy a helyet biztosítja a számukra – teszi hozzá Izabella, aki Vorarlbergben újra megtalálta a boldogságot is, és párjával a kislánya is nagyon jól kijön. A nyári szüneteket azonban mindig otthon tölti a nagyszülőknél és édesapjánál, akikhez szintén nagyon ragaszkodik.
„Rossz élmény volt az angliai szülés”
Homolya Hajnalka, Egyesült Királyság, Basingstoke
– A kilencvenes évek végén mentem Angliába, hogy megtanuljam a nyelvet – meséli Homolya Hajnalka, kétgyermekes anyuka. – A párommal, aki könyvelő és zimbabwei származású, kint ismerkedtem meg. Ugyanannál a cégnél dolgoztunk. – Hajniék első kislánya, Summer nem Angliában, hanem Magyarországon született. – Az egészségügyi ellátással nagyon elégedett voltam, a kórházban jól képzett, gyakorlott szakemberekkel találkoztam. Azt éreztem, hogy figyelnek, vigyáznak rám – mondja az anyuka, aki teljesen ellentétes tapasztalatokról számol be az angol ellátással kapcsolatban.
 |
– Második kislányunk, Alaska már Angliában jött a világra. Az angol egészségügyi ellátás színvonala a nyomába sem ért a korábban Magyarországon megszokottnak. Nagyon rossz élmény volt számomra az ottani szülés. A szakmai felkészültséget szegényesnek találtam. És ezt nemcsak a szülésnél tapasztaltam, hanem a mindennapokban, a háziorvosnál és a védőnőknél is – teszi hozzá Hajni, aki szerint Angliában a bölcsőde és mindenféle gyermekfelügyelet nagyon sok pénzbe kerül, viszont a gondozás színvonalas. – Kedves, lelkes, jól képzett gondozókra bízhattuk Summert. És végül is ez minden pénzt megér – vallja be az anyuka, aki február óta újra Magyarországon van a gyerekeivel, hogy Alaska is megkaphassa a magyar állampolgárságot. – Remélem, hamarosan meglesznek a dokumentumok, mert szeretnénk mielőbb visszamenni Angliába.
„Apának sokkal több ideje van a családra”
Ódor Valéria, Németország, Meine
– Az első pillanattól kezdve jól érzik itt magukat a gyerekek, hála a kedves óvónőknek és a segítőkész helybélieknek – kezdi Ódor Valéria, aki férjével és két gyermekével lassan két éve él Németországban a férj külföldi munkája miatt.
 |
– A kisfiam, Marci elég zárkózott gyerek, és eleinte egy szót sem beszélt németül, de semmi gond nem volt vele az oviban, az iskolában meg már egy teljesen összeszokott közösségben tanul. Katának, akik kétéves volt, kicsit furcsa volt eleinte, egyáltalán megérteni, hogy az emberek itt más nyelven beszélnek – mondja Vali. – A nyelviskola mellett működő gyerekmegőrzőben viszont szépen lassan megszokta az új helyzetet. Az oviban eleinte ott volt a bátyja, és kezdetben csak egymással játszottak, de Kata sokkal nyitottabb személyiség, gyorsan feltalálta magát, és amióta Marci iskolás, rohamosan fejlődik a nyelvtudása is, hiszen csak németül kommunikálhat – meséli az anyuka, aki szerint a helyiek igenis segítenek, ha látják, hogy a külföldi be akar illeszkedni. – Persze vannak azért itt is olyan szülők, akik átnéznek rajtad, vagy vissza se köszönnek, de ilyenek mindenhol vannak, és ez talán nem annak szól, hogy honnan jöttél – teszi hozzá Vali, aki bevallja, nem sok barátja van kint, mert elég gyakran váltogatják a lakhelyüket.
– Nekem annyira nem is hiányzik, néha elbeszélgetek egy-két anyukával, ennyi elég. Ami sokkal fontosabb, hogy a gyerekek itt nagyon jól érzik magukat, hiszen nekünk is sokkal több időnk van rájuk. Nincs az a rohanás, mint otthon, apa is négykor itthon van, és kiveszi a részét a gyereknevelésből. Sokat kirándulunk együtt, és egy csomó olyan szabadidős és sportolási lehetőség is van itt helyben, amiket otthon csak a nagyvárosok nyújtanak – teszi hozzá Vali. Azt azért bevallja, néha jó lenne, ha valakire rá tudnák bízni a gyerekeket, bár férjével már otthon megszokták, hogy csak egymásra számíthatnak. – A nagyszülőknek persze hiányoznak az unokák, de már elfogadták a helyzetet.
„A gyerekorvos az internet segítségével gyógyít”
Várkonyi Erika, Finnország, Vantaa
– Finnország nagyon kényelmes életet biztosít, telefonon, interneten bármi hamar elintézhető” – mondja Várkonyi Erika, aki már tizenkét éve él az északi országban. Magyar férjétől két gyermeke született, a kisfiuk hét-, a kislányuk ötéves. A kétgyermekes, grafikus anyuka bevallja, egyre többször van honvágya, pedig évente háromszor is hazalátogatnak a nagyszülőkhöz, és nem hiszi, hogy végleg Finnországban marad. „Az éghajlathoz nem tudok hozzászokni. Hosszú és sötét a tél, a nyár pedig közel sem olyan meleg, mint odahaza. A másik nagy negatívum az egészségügy, itt a szaktudás nem olyan magától értetődő dolog, mint Magyarországon. Hiába felszerelt és korszerű minden, ha egy gyerekorvos a netről nyomtatja ki a problémánk megoldását” – mondja Erika, de hozzáteszi, hogy a természet, a csodás erdők és a tiszta levegő kárpótolják a hiányosságokért.
 |
– Itt nagy divat a sport, a biciklizés, kirándulás, görkorizás és sífutás, arról nem is beszélve, hogy minden megvalósítható ingyen, csak a felszerelést kell megvenni. És a természet szeretetére, a sportra már az óvodában hozzászoktatják a gyerekeket: sokat vannak levegőn, legyen tél vagy nyár, eső vagy fagy, naponta kétszer mindig kiviszik őket. Esővédő nadrágban, esőkesztyűben az olvadó hóban, nyakig a latyakban, sárban. Az óvodában a gyerekek itt meglehetősen liberális nevelést kapnak, óvatosan terelgetik őket, amivel én nem mindig értek egyet – teszi hozzá Erika. Szerinte a finnek elég zárkózottak, nem könnyű velük barátkozni, amit kicsit kárpótol egy magyar közösség, melynek ők is tagjai. A családjukban viszont éppen ezért nagyobb az összetartás. – Napi szinten egymásra vagyunk utalva, és egymás között beszélünk meg sok mindent, olyan dolgokat is, amiket esetleg idehaza inkább a barátokkal vagy barátnőkkel osztanánk meg.
| A Nők Lapja újságírója, Dobray Sarolta londoni életéből leginkább a honvágyat, az állandó esőt és a vissza nem köszönő brit mamákat emeli ki. |
„Nem vagyunk itt csodabogarak”
Illényiné Aradi Zsuzsanna, Spanyolország, Tenerife
– Itt rengeteg külföldi van, csak az iskolába, ahol a gyerekek tanulnak, huszonkét nemzetiség tagja jár, így aztán magyarként egyáltalán nem számítunk csodabogárnak – meséli Illényiné Aradi Zsuzsanna, aki négy éve települt ki családjával Puerto Santiagóba. Akkor szerettek bele az ottani életbe, amikor a férj szüleit látogatták meg, akik már régóta kint töltik a telet. – Az iskola ingyenes nyelvtanítást szervez a külföldi gyerekeknek és szüleiknek, a térségi önkormányzat pedig jelentősen támogat mindenféle szabadidős tevékenységet fél év itt-tartózkodás után. Ezt mi ki is használjuk, hiszen a szomszédunkban van egy óriási sportcentrum, uszodával, teniszpályával, konditermekkel. De a múzeumi vagy állatkerti belépőjegyek is sokkal olcsóbbak, ha rezidens az ember.
 |
Zsuzsa kislánya a kiutazás után néhány hónappal kezdte az iskolát, egyből másodikban. – Barbi egy kukkot sem tudott spanyolul, ezért aggódtunk, mi lesz vele, vissza is tették elsőbe. Aztán kiderült, hogy a kicsikhez képest viszont érett, így visszacsinálták az egészet. A kezdeti nehézségek ellenére ügyesen beilleszkedett, már ötödikes nagylány, jól megy neki a tanulás és a nyelvet is megtanulta.
A kisebbik gyerek, Miku még ovis, de már iskolába készítik. – Itt abban az évben, amikor betöltik a hatot, minden gyerek kivétel nélkül elkezdi az iskolát. Már most írni és számolni tanítják őket. Egyébként a tananyag hasonló a hazaihoz, a számonkérés viszont sokkal lazább, így a gyerekek hamar megszokják az önállóságot, bár éppen ezért jobban oda is kell figyelni rájuk – avat be Zsuzsa, akinek nagy könnyebbség, hogy a gyerekek egy helyre járnak, és egyszerre kezdenek és végeznek. – Azért a sok jó dolog ellenére sokszor van honvágyunk, például akkor is, ha itt töltjük a karácsonyt, hiszen itt a melegben nincs meg az a hangulat. Szerencsére az apai nagyszülők télen a közelünkben vannak, és anyukám is ki szokott látogatni, nyáron pedig mindig hazamegyünk.
