Nincs könnyű dolgom, a művész urat már három órája fotózzák, mire megérkezem, nem csoda, ha friss levegőre vágyik, és a háta közepére sem kívánja az interjút. Látványosan izeg-mozog a székén, tördeli a kezét, alighanem legszívesebben elbújna előlem.
– Ez nem a maga műfaja, igaz?
– Interjút adni? Nem – mosolyodik el zavartan. – De már fejlődöm! Lehet, hogy nem hiszi el, de a Csak szex és más semmi című film díszbemutatóján még fél órán át bujkáltam a vécében az újságírók elől. Borzasztóan érzem magam ezekben a helyzetekben, sokkal boldogabb vagyok, ha színpadon lehetek. Abban a néhány órában kizárhatom a világot, és csak a játék örömének élhetek.
– Gátlásos ember, vagy csak nem tudja kezelni a sikert?
– Inkább zárkózott vagyok, meg régebben az önbizalmam sem volt a helyén. Ma már kiveszem a kritikákból, amit jogosnak érzek, és legfeljebb dolgozom rajta, hogy jobb legyek, de már nem szégyellem magam. Néhány éve a sikert is kezdem megszokni.
– Sokáig ön volt a magyar filmek ügyeletes macsója, aztán puff, átesett a ló túloldalára: kijött egy meleg főszereppel…
– Nem értem, miért képed el mindenki ezen? Bruce Willis legalább hatszáz embert megölt az akciófilmjeiben, és mindenki imádja. A tömeggyilkos, az jöhet, a meleg, az mindjárt probléma? Én nagyon örültem ennek a felkérésnek.
– Hogy készült rá? Volt mintája a való életből?
– Volt, persze. Sok meleg ismerősöm van, és azt tapasztaltam, hogy semmiben nem különböznek tőlünk. Ugyanúgy sírnak és nevetnek, és időnként pont olyan hülyék, mint a többi ember. Többségükön egyáltalán nem lehet észrevenni, hogy más lenne. Ezért is határoztunk úgy, hogy tartózkodunk a kliséktől, a homoszexuálisoknak tulajdonított tipikus mozdulatoktól, hanghordozástól. Remélem, a film azzal, hogy igyekszik sok humorral és megértéssel szólni róluk, segít majd megváltoztatni a társadalmi megítélésüket. Nem is értem, a meleg szervezetek miért támadnak bennünket. A filmben adott egy meleg srác, akit egy doktornő motorral elgázol, erre ő meglepetésére beleszeret. A melegek azon vannak felháborodva, hogy olyan nincs, hogy valakinek egy agyrázkódástól hirtelen megváltozzon a nemi identitása. Nem értik, hogy a cselekmény és az üzenet, az két különböző dolog. Mi nem azt állítjuk, hogy akit elütnek, annak megváltozik a szexuális orientációja! Ez olyan, mintha egy filmkritikus megnézné A Birodalom visszavág-ot, és azt mondaná, az az üzenete, hogy ne találkozz az apáddal, mert levágja a kezed.
– Esküszöm, a családon belüli erőszak nem provokál ekkora vitát, pedig valamivel több érintettje van! Váltsunk témát! Ha szembe jönne velem az utcán, talán fel sem ismerném, annyira lefogyott, amióta legutóbb találkoztunk.
– Mikor is volt az? Hat éve? Azóta tényleg leadtam pár kilót. Leszoktam a cigiről, mert azt vettem észre, hogy a sok méreg, amit a dohányzással nyelek, nagyon megterheli a szervezetemet. Utána persze elkezdtem hízni. Három évvel ezelőtt azonban megpillantottam a Bozsik Yvette Kabaré című előadásáról készült fotókat, és elszörnyedtem: elképesztően meghíztam! A tükörben valahogy fel sem tűnt, márpedig egy színésznek oda kell figyelnie, hiszen a teste a munkaeszköze. Úgyhogy gyorsan vissza is szoktam a dohányzásra.
– Én meg azt hittem, fiatal felesége, Tenki Réka szólt, hogy apukám, lenyelted a bukósisakot!
– Azt nem vártam meg. Kiiktattam a kenyeret meg a cukrot, és azonnal beljebb voltam. Azonkívül elkezdtem úszni, biciklizni, ha mód volt rá, evezni. Addig is jártam edzőterembe, de a súlyemelgetés nem használ, a kardiotréninget nem lehet megspórolni, ha fogyni akarsz… Kerékpározni nagyon szeretek, minden nyáron csinálunk egy nagy Balaton körüli túrát. Többnaposra tervezzük, mert az a legjobb az egészben, amikor 100 kilométer után leszállsz a nyeregből, lezuhanyozol, és beülsz valahová vacsorázni meg fröccsözni. Néha a városban is szoktam bringázni, mert az autómba egyre ritkábban ülök be. Méregdrága a parkolás.
– Ha ön lenne a másik Csányi, ez valószínűleg nem zavarná…
– Mégsem cserélnék vele. Egy bankár éjjel-nappal dolgozik, ideje sincs elkölteni a pénzét. Márpedig a pénz szerintem arra való. Önmagáért szeretni soha nem tudnám. Meg aztán nem is szívesen csinálnám azt, amit ő. Távol áll tőlem a számok világa. Az épületgépészeti szakközépben, harmadikban meghúztak minden szakmai tárgyból. Képtelen voltam kiszámolni, mekkora nyomás esik a fal egy adott pontjára. Nem érdekelt.
– Hogy került oda egyáltalán?
– Fogalmam sincs. Eltévedtem. Egy ideig még elkolbászolgattam, aztán kirúgtak. Utána kerültem Kaposvárra, ahol négy évig statisztáltam, csak negyedik nekirugaszkodásra vettek fel a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. Addigra értem be, és hittem el, hogy egyszer színész lehet belőlem. Remek osztály volt, kiváló tanárokkal, hajnali kettőig próbáltunk mindennap. Imádtam.
– Ezek szerint jó csapatjátékos…
– Szeretek valahova tartozni, érezni, hogy közöm van a dolgokhoz. Sok idő kell, amíg feloldódom egy új közösségben, de amikor már érzem, hogy szeretnek és elfogadnak, kinyílok. Szerintem fontos, hogy egy társulatban lehessen hibázni, akár hülyeségeket is mondani. Ezt csak ott lehet, ahol szeretetteli a légkör. Úgy, hogy állandó verseny van, és folyton győzni kell, nem lehet dolgozni. Ilyen helyen nem virágzik a humor és az önirónia sem, pedig egy színésznek ezek fontos eszközei. Én egy percig sem szeretem komolyan venni magam, e tekintetben nem sokat változtam középiskolás korom óta. Gondoljon bele, a színházban jelmezbe öltözünk, ugratjuk egymást, folyton bohóckodunk – kész óvoda! „Figyelj, szállj már le a törölközőről, mert az a tenger.” „Jó” – ilyen párbeszédek zajlanak. Mit lehet ezen komolyan venni?
– A Radnóti Színházban szerették, mégis eljött onnan.
– Az más. Nyolc évig játszottam abban a remek társulatban, de időnként muszáj váltani. Nekem jót tett. Egyébként az új színházamban, a Tháliában is nagyszerű csapat van. Shell Juci, Szabó Győző, Szombathy Gyula… – jól érzem magam köztük. Fél éve én töltöm be a művészeti vezető posztját is. A minőségi szórakoztatásra törekszünk, kiváló rendezőket hívtunk meg.
– Szórakoztatást emleget, és kommersz vígjátékokban játszik. Hova lett a Krétakör színházi önmaga?
– Az ember fiatalon forradalmár akar lenni, és meg akarja változtatni a színház nyelvét. Mi ezt is csináltuk. Nagyszerű előadások születtek, bejártuk velük Európát. Nagyon élveztem. De egyszer csak szembe kellett néznem önmagammal: nagy különbség van a kettő között, hogy valaki szeretne forradalmár lenni, vagy az is! Rá kellett jönnöm, hogy komoly vonzalmat érzek a vasárnapi ebédek, az autómosás és a kutyasétáltatás iránt – lehetőleg melegítőben. Súlyos kispolgári attitűdök kezdtek kiütközni rajtam, és ez egy „forradalmár” számára tragédia.
Névjegy • 1975-ben született Budapesten. • Épületgépészeti szakközépiskolában tanult. Érettségi után a kaposvári Csiky Gergely Színházban sajátította el a színészmesterséget. • Negyedik nekifutásra vették fel a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. • 2001. Krétakör Színház • 2002–2012. Radnóti Miklós Színház • 2013-tól a Thália Színház művészeti vezetője, és ugyanitt játszik is. • 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével, 2013-ban Jászai Mari-díjjal tüntették ki. • Első felesége Pokorny Lia, közös gyermekük, Mihály 10 éves. • Jelenlegi felesége Tenki Réka színésznő. |
– Szerencsére nem csak habkönnyű komédiák találhatók a repertoárján. A férfiagy… című egyszemélyes darabban például hat különböző hímsoviniszta típust karikíroz. Melyikkel azonosul?
– Egyikkel sem. Engem kifejezetten szórakoztat az, hogy teljesen más nyelvet beszélünk, mint a nők. Ugyanakkor rengeteg hasonlóság is van köztünk. Ha például egy nő azt mondja készülődés közben, hogy „egy perc, és kész vagyok!”, az általában ugyanúgy másfél órát jelent, mint ha egy férfi a kocsmából kiszól, hogy „megiszom a sörömet, és jövök!” Ha egy mód van rá, igyekszem humorral áthidalni a félreértéseket, szerintem csak így lehet élhetővé tenni egy házasságot. Azzal is tisztában vagyok, hogy a nőket meg kell hallgatni. Akkor is, ha az esetek nyolcvan százalékában nem figyelek oda a szófolyamra, viszont megtanultam, hogy ha szünet van, akkor bólogatok, meg hümmögök. Nem kell megoldani helyettük semmit, csak szeretik kibeszélni magukat. Az meg, hogy érzékeny legyek, és időnként kifejezzem a szeretetemet, nem esik nehezemre. A színésznek ugyanis munkaköri kötelessége, hogy folyton a lelki folyamatokat boncolgassa, márpedig a nők erre vágynak.
– Apának milyen? Misi, az előző házasságából született kisfia már tízéves. Meg szokta mutatni neki a filmjeit?
– Nem, mert egyszer a Kontrollra azt mondta: „Ilyen unalmasat még nem láttam!” Egyébként fogalmam sincs, milyen apa vagyok. Mindenesetre igyekszem inkább példát mutatni, mint beszélni. Azt gondolom, egy fiúgyerek úgyis olyan lesz, mint az apja. Követi a mintát, mást nem tehet. Kezdetben én is lázadtam. Apám szobafestő volt, kemény munkával kereste a kenyerét, de én azért is a semmirekellő színészséget választottam. Ám Oidipusz óta tudjuk, hogy minél inkább szeretnél szembemenni a jóslattal, annál inkább beteljesíted a sorsod. Ma már azt veszem észre, hogy pont olyan vagyok, mint az apám. De már nem küzdök ellene… Illetve, de igen, küzdök.
– Rengeteget dolgozik, hol itt van bemutatója, hol ott. Mi jelenti a kikapcsolódást?
– Szeretem, ha hétvégén eljönnek hozzánk a barátaink, és sütünk-főzünk, borozgatunk. Általában én vagyok a szakács, a csirkepaprikás a kedvenc fogásom… Már megint ez a kispolgár! Szörnyű, nem?
Csányi Sándor fotózásán jártunk, nézzétek meg videónkat!
Cikkünk az e heti Nők Lapjában jelent meg. További cikkeink az aktuális számból:
Ha előfizetnél a Nők Lapjára, itt és most megteheted! |