Rögtönzött, nem reprezentatív, utcai videós kutatásunkból is kiderül, hogy minden kampány ellenére (vagy éppen azért) igen sok a szavazásszkeptikus ember Magyarországon – főként a fiatalok között. És bár a “nemszavazásra” is lehetnek ésszerűnek tűnő magyarázatok, leggyakrabban érzelmi motívumot hallottunk, tipikusan: “utálom a politikát”. Eggyel (de csak eggyel) szofisztikáltabb magyarázat ez: “nekünk így is, úgy is rossz lesz”, illetve az “úgyis mind egyformák”.
Sokan vagyunk kevesen
Az eddigi legnagyobb részvétellel lezajlott választás a 2002-es volt, ám azon is csak honfitársaink 73 százaléka képviseltette magát – habár nézőpont kérdése, hogy ez sok vagy kevés, pláne annak fényében, hogy a nagyobb részvétel többnyire az ellenzéknek kedvez. Annyit mindenesetre jelent ez az arány, hogy ha az érdekeltek megfeszülnek is, mindig lesz legalább harminc százaléknyi lakos, aki magasról tesz az egészre (még akkor is, ha most minden intézet magas részvételi arányt vár).
A mostani (reprezentatív, országos, satöbbi) közvéleménykutatások szerint várhatóan a választásra jogosultak 25-30 százaléka nem szavaz majd (ez több millió ember), és legalább félmillióan vannak azok, akik ígérik, hogy elmennek, de fogalmuk sincs, hogy kinek húzzák be az ikszet (vagy csak nem kötik a kérdezőbiztos orrára). Ők egyébként jellemzően a nagyobb, ismertebb, vezető pártok közül választanak végül, még ha idén nehezebb lesz is megtalálni őket a tömegben.
Az érdektelenek között nagy arányban vannak a kevésbé képzettek vagy a még tanulók, és jóval több köztük az egyedülálló, mint a családos: nincs, aki közvetlen hatással legyen rájuk, akivel esténként az esélyekről társalogjanak.
Fatalisták és virággyerekek
Elgondolkodtató persze, vajon érdemes-e a teljesen passzívakat vagy a bizonytalanokat rábeszélni arra, hogy voksoljanak, hiszen szép-szép a demokrácia, de nem olyan ez kicsit, mintha valami generátor véletlenszerű szórással minden induló párt listájához hozzáadna egy adag X-et? Na jó, valójában egy magabiztos ember is beszélhet zöldségeket – ne becsüljünk le egy X-et sem. Habár… volt egy vetélkedő – már nem tudom melyik, de Vágó István vezette (na jó, ezzel nem sokat zártam ki), ahol a tanácstalan játékos megkérdezhette a közönség véleményét. A szemfülesebbje ilyenkor azt kérte, csak azok szavazzanak, akik biztosak a válaszban, ergo, aki hülye, az kussoljon. Megfontolandó.
Kérdéses lehet az is, szavazzon-e az, akinek a választási lehetőségek egyike sem tetszik, sőt teszem azt, kirázza tőlük a hideg. Merthogy ez körülbelül olyan, mintha valakitől megkérdeznénk, mit szeretne: karóba húzzuk, vagy felakasszuk? Mondom, csak feltételezés.
Aztán ott vannak a fatalisták, akik nem gondolják, hogy személyes sorsuk akár egy töredékpillanatra is azon múlna, hogy ennek a kis Magyarországnak a kis fővárosának a kis parlamentjében éppen ki hiszi azt, hogy a kezében van az igazi irányítás. Ők nagyobb távlatokban gondolkodnak: világegyetemben, párhuzamos idősíkokban, Istenben. Szerintük a lényeges dolgok “följebb” dőlnek el, a lényegtelenek meg úgyis lényegtelenek.
Vannak aztán a szakadék áldozatai, akik nem szoktak összefutni az utcán politikussal, csak a szomszéd nénivel, ezért úgy gondolják, utóbbi nagyobb hatással van a mindennapjaikra, mint az előbbi. Nem érzik a közvetlen kapcsolatot – lehet, hogy az ok-okozatit sem. Ők a vállaltan “kisemberek”, az ország nagy dolgait meg intézze más.
Vannak még az örök virággyerekek, a szintén kicsiben gondolkodók, akiknek az a fontos, hogy meglegyen a napi bor, zene meg a szerelem. Ha tőlük azt kérdezik, kire szavazol, az kábé olyan, mintha megkérdezünk egy degeszre vacsorázott embert, hogy akkor most csülkös bablevest enne vagy rántott csirkét. Totál hidegen hagyja maga a kérdés is.
10+1 ok a mégisre
Mi szól mégis amellett, hogy ha most még nem buzog is bennünk a tettvágy, erőt vegyünk magunkon, és (legalább) farmerre cseréljük a mackónadrágot vasárnap?
1. Aki nem szavaz, az is szavaz. Ha úgy vesszük, akkor a nyertes pártra.
2. A passzivitással valójában nem üzensz semmit. Aki nem szavaz, vagy érvénytelenül szavaz, az legfeljebb magának adott egy fricskát: onnan kezdve, hogy távol maradt, személye a pályázók szemében csak virtuálisan létezik. Ettől persze még lehet ez tudatos lépés.
3. Olyan nincs, hogy nincs rosszabb. Gondold meg még egyszer, és ha teheted, mégiscsak válaszd a kevésbé rosszat.
4. Emelkedett a tét. Tulajdonképp kis győzelem is elég a kormányképes többséghez, sőt nem túl nagy az újabb kétharmados kormányzáshoz. Aki nem híve az efféle túlsúlynak, annak ott a helye. (Aki híve, annak is, ugyebár).
5. Minden szavazat számít. Abban az esetben legalábbis, ha neked egy kisebb párt szimpatikus. A most indulók között van olyan (minimum egy), amelyik a parlamenti küszöbön táncol, még ha számodra ők csak “a legkisebb rosszak”, akkor is érdemes lehet átlökni őket rajta. Ha voltaképp semmi bajod velük, akkor pláne.
6. Sokszínűség. Több jobb, mint egy: minél több párt képviselői ülnek a patkóban, annál több szempont érvényesülhet. Talán még a tied is. Ha a nagyok nem tetszenek, ezért érdemes “kicsire” szavazni.
7. Válassz: mi baj lehet? Szerinted mindegy, ki van hatalmon? Szavazz csukott szemmel: a részvételi aránynak még így is jót tettél (azért sokkal jobb persze, ha találsz némi különbséget az indulók között).
8. Megváltozott a választási rendszer. Akár félmillió szavazat is ellenkezőjére fordíthatja az eredményt: a politikusok – akiket olyannyira nem szeretsz – tökei most a te kezedben (is) vannak. Ugye, jó érzés?
9. A Kitty Genovese-csapda. “Nem megyek el, mert úgyis rengetegen elmennek, egy hiányzó szavazat már nem oszt, nem szoroz.” Ha sokan gondolkodnak így, az ugye már nem egy szavazat. Játékelméleti szempontból előfordulhat, hogy a végén mindenki otthon marad.
9.a. A Kitty Genovese-csapda 2. “Nem megyek el, mert akire én szavaznék, az úgyis jól áll.” Ha sokan gondolkodnak így, akkor már nem biztos: tudjátok, ezt Istenes Bence is mindig hangsúlyozza a szavazásoknál.
9.c. KG-csapda 3. “Nem megyek el, mert akire én szavaznék, annak nincs esélye.” Hát, így nem is lesz – négy év múlva sem.
10. Tovább szidhatod a rendszert. Ha most passzív maradsz, négy évig nincs jogod panaszkodni – mondják sokan. Azt persze nem teszik hozzá, hogy ha a nyertesre szavazol, és mégis vacak lesz, akkor megint csak hülyén fogod érezni magad. De az is lehet, hogy akkor a rút is szebbnek látszik majd.
+1. Morális nyomás. Egyszerű: a felelősségvállalás trendi, a nemszavazás ciki. Mégiscsak jobb demokráciában élni, nem igaz?
