A Nanyuki közelében levő farmtól hat kilométerre húzódik az Egyenlítő – Nairobitól csaknem 200 kilométerre északra –, és októberben épp az esős évszakban kellett volna bőrig áznunk. De a Nairobitól idáig vezető út mentén kiszáradt folyómedrek mutatták a klímaváltozást. A Kenya-hegy lábánál fekvő kisváros határában a Tambuzi virágfarm nevét minden környékbeli ismeri, mert 200 család dolgozik ott. Az alapítása már-már szokványosan indult: erre járt egy fiatal angol pár, Tim és Maggie Hobbs, beleszeretett a Kenya-hegy látványába, és letelepedett: 25 hektárnyi birtokuk nagyobb részét erdő borítja, de foglalkoznak méhészettel, zöldségtermesztéssel, állattenyésztéssel is. A Tambuzi név mozaikszó: kettőjük nevének kezdőbetűihez hozzáillesztette helyi nyelven a kecskét, amely errefelé a gazdagság mértékét mutatja.
A kenyai rózsa néhány évtizede fogalom, mesebeli példányok teremnek itt. A rózsa ugyan kedveli a napfényt, de nem szeret megégni, és az özönvízszerű esőzésekért sincs oda, a hatalmas monokultúrákban élvezettel elszaporodó kártevők pedig nem tartoznak az ökoszisztéma azon elemei közé, amelyeket szívesen látnak Valentin-napi csokrukban a hölgyek. Úgyhogy a rózsák temperált hőmérsékletű fóliasátrak alatt nevelkednek, és a napi termést hűtött kamionok szállítják Nairobi repülőterére, onnan a holland partnerhez, aki teríti az Afrikán kívüli kontinenseken.
Womankiller – jól irányzott nyíl a szívbe
A Tambuzi gazdaság tiszta, rendezett, külsőre nem is farmra, inkább egy növénytermesztési kutatóintézetre emlékeztet. A művezetők és a munkások fehér köpenyben, kötényben, illetve megfelelő védőruhákban dolgoznak. A farm igazgatója, Paul Salim vezet minket körbe – társammal, Esperance Nssossóval, az Afrikáért Alapítvány munkatársával. A kisebb stadionnyi fóliasátrak alatt 78-féle rózsafajtát termesztenek, millió árnyalatban, a vakító fehértől a csaknem feketéig. Rebecca Muthiani, a “rózsák menedzsere” is csatlakozik hozzánk, innen is, onnan is letép egy-egy szép teltre hízott rózsafejet, és nyújtja egy mély szippantásra. Habzsoljuk a hamvas színeket, a szirmok változatos formákba rendeződött bársonyos rajzolatát – nincs két egyforma rózsafej. A “womankiller” fantázianevű bíborvörös szinte hasít, mint Cupido nyila, egyenesen a szív közepébe. Egy hamvas rózsaszín szédítő spirálba húzza bele a tekintetet. A David Austin tömör, mintha egy egész rózsacsokrot kebelezett volna be. A hamvas tejeskávészínű és -illatú Cafe Latte felvillanyoz, akár egy forró kapucsínó. A fóliasátrak közepén műszer mutatja, hogy megfelelő-e a hőmérséklet.
Rebecca Muthiani, a “rózsák menedzsere” mind a 78 rózsafajtát egyenként bemutatja – fotók: Mihalicz Csilla
Az aznapi virágszüret gyümölcsei a feldolgozóasztalokra, majd papírsémával szálanként elválasztva csomagoltan, útra készen hűtőházakba kerülnek, és a leszedéstől számított harmadik napon már célba is érnek: aki az üzletben megveszi, még garantált minőségben élvezheti őket 7–15 napig. A cég nemrég új márkanévvel is előállt: a Summertime immár jól ismert brand a rózsapiacon.
A Tambuzi termesztési technológiája megfelel a kenyai fairtrade szervezet által elvárt és ellenőrzött méltányos kereskedelmi előírásoknak, így a virágok a fairtrade piacon találnak vevőre. A legtöbb kenyai rózsa azonban nem fairtrade.
A méltányos kereskedelem alapelvei
|
A rózsa neve: gazdagodj gyorsan!
Az európai szupermarketekben kapható rózsa 70 százaléka Kenyából érkezik, a holland virágtőzsdén keresztül. Pár éve, Valentin-nap tájékán megírta a The Guardian című angol napilap, hogy Egyesült Királyság nemzetközi fejlesztésért felelős minisztere arra buzdította a vásárlókat, hogy az európai üvegházakban termesztett virágok helyett inkább Kenyából származó virágokat válasszanak, ezzel is kivehetik a részüket az éghajlatváltozás elleni küzdelemből. A cikk arra figyelmeztet, hogy a valóság ennek épp az ellenkezője: a nem fairtrade farmokon termesztett rózsák csak tovább rontanak Kenya amúgy is súlyos gazdasági-társadalmi-ökológiai viszonyain.
Csak Angliában évi 670 milliárd forint értékben fogy el a piacokon a rózsa. Nálunk általában 600, de ilyenkor inkább 1000 forint szála. Az eladási ár 11 százaléka marad Afrikában a hagyományos kereskedelem rendszerében, 70 százalékát a szállítási, tranzakciós, feldolgozási és marketingköltségek emésztik fel. Ha a termelői bevétel ennyire alacsony, mégis hatalmas a haszon, elképzelhető, mennyire alacsony a termesztés költsége: a trópusi éghajlaton nem kell fűteni a fóliasátrakat, sőt a víz is ingyen van. Egy szál rózsa átlagos vízigénye 7–13 liter, tehát egy közepes gazdaságban naponta levágott egymillió szál rózsa felneveléséhez tízezer köbméter vizet használnak fel Kenya folyóiból, tavaiból – ingyen.
A farm igazgatója, Paul Salim nemcsak a gazdálkodás, de a minőségi virágtermesztés szakembere is – fotók: Mihalicz Csilla
Az ország legnagyobb problémája éppen a vízhiány: átlagosan 2 kilométert kell megtenni, mire az emberek vízhez jutnak. A főként brit és holland tulajdonú rózsatermesztő farmok leginkább a Naivasha-tó környékén telepedtek meg – azóta, hogy a virágbiznisz föllendült, három méterrel csökkent a tó vízszintje, és rengeteg halászcsalád maradt kenyér nélkül. A fehér vállalkozók földfelvásárlásokkal kezdték – megszerezve a vízhasználati jogot is –, nemegyszer földkisajátításokkal folytatták, kihasználva a korrupciót és a hiányos adminisztrációt. A farmok ugyan munkát adnak, de alacsonyak a munkabérek, és igen elterjedt a gyerekmunkaerő alkalmazása. A külföldi tulajdonosok egy része adóelkerülésre létrehozott, offshore cégeken keresztül tünteti el a hasznot, nem fizet adót. Az Európai Uniónak nincsenek olyan jogi eszközei, amelyekkel a harmadik világban termelő európai székhelyű vállalatok helyi működésébe betekinthetne, pénzügyi, környezeti, társadalmi károkozást szankcionálhatná. Így sokszor a fejlődő ország gazdaságát fellendíteni hivatott befektetők és cégek tevékenysége nem járul hozzá a helyi fejlődéshez, sőt aláássa azt.
Az emberi jogsértések mellett a környezeti károkozás is kísérőjelensége a felelőtlen cégek működésének: a rózsafarmok jó része használ olyan növényvédő szereket (például DDT-t), amelyeket Európában már régen betiltottak. A The Guardianben tavaly megjelent egy cikk, amelynek szerzője rózsafarmon dolgozó asszonyokkal beszélgetett, akik arról panaszkodtak, hogy kiütések jelentkeznek a bőrükön a vegyszerektől.
A felelőtlen rózsaüzlet része annak a globalizációs problémahalmaznak, amelynek az északi félteke – a hajdani gyarmatosítók – inkább haszonélvezője, a déli – az egykori gyarmatok – pedig inkább elszenvedője. Nekünk, “Köztes-Európában”, akik a “félgyarmati” sorsot jól ismerjük és sokszor értetlenül találgatjuk, melyikhez is állunk közelebb, érdemes ismerkednünk a fairtrade mozgalommal, amely ugyan a fejlődő országok kizsákmányolásán alapuló globális szabad kereskedelem ellenpontjaként született meg, de alapelvei a hazai kistermelők piacra jutási esélyeit is javíthatja.
A farm dolgozói méltányos munkabért kapnak, és választott szervezetüket partnernek tekinti a tulajdonos – fotók: Mihalicz Csilla
Napelem a kunyhók tetején
A rózsa esetében a “fair termelés” kiterjed a virág teljes életciklusára: például arra, milyen üzemanyagot, műtrágyát és növényvédő szert, mennyi vizet használ fel a farm, hogyan hűt, szállít, kezeli a hulladékot. A fairtrade szigorú előírásai drágítják az előállítást, de a minősítés piaci előnyt is jelent: a fairtrade szervezet honlapján olvasható esettanulmányok szerint mintegy 30 százalékkal növeli az eladást. Ami a környezeti hatásokat illeti, a fairtrade rózsafarmok korszerű vízhasznosító technológiát alkalmaznak, amellyel megakadályozzák a vízgyűjtő területek kiszáradását, erdőtelepítésekkel elejét veszik a talajeróziónak, elősegítve a helyi ökoszisztéma fennmaradását.
| Magyarországon a fairtrade módon előállított termékek közül kávét, teát, kakaót, csokoládét és nádcukrot lehet kapni. A multinacinális áruházláncok közül a Tescóban és a Müllernél is kaphatóak ilyen termékek, de árusítanak fair termékekeket bioboltok is. |
A fairtrade termék árának 28 százaléka a termelőnél marad, ebből lehet méltányos havi fizetést, iskolát és egészségügyi ellátást biztosítani a dolgozóknak, akik arra is javaslatot tehetnek, milyen fejlesztéssel segítse a tulajdonos a közösségeket. A Tambuzi farm dolgozói például napelemeket kértek otthonaik áramellátására.
Amikor mi itt, túl az Óperencián, kézbe vesszük és megszagoljuk februárban a szerelem zálogát, beletemetkezünk az illatba és a szirmok földöntúli finomságot és rendet sugárzó látványába, más nem is számít. Csakhogy, mint tudjuk, egy szál rózsa mindig több önmagánál: nemcsak hogy az adott pillanatban szebben beszél, de szív alakú szirmocskáinak, a rajta gyöngyöző vízcseppeknek titkos történetük van. És ha még mesélni is tudnának…
|
Szerzőnk afrikai tanulmányútja a HAND Nemzetközi Humanitárius és Fejlesztési Civil Szövetség Koherensebb Európa egy igazságosabb világért című projektjének keretén belül az Afrikáért Alapítvány szervezésében valósult meg. A projektet támogatja az Európai Bizottság és Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma. A tanulmányút során két magyar újságíró Kongó, Kenya és Tanzánia kiemelt fejlesztési projektjeit látogathatta meg, az egyik a cikkünkben is említett fairtrade rózsafarm volt. További információ: hand.org.hu (A cikk a Nők Lapja hetilapban megjelent írás bővített változata.) |
