Vidus Gabriella: “Nem vagyok öncélúan kedves”

Bruck Gábor az NLCafénak adott interjújában arról beszélt, hogy a nők évszázadába léptünk, a női vállalkozók, vezetők ma már egyre sikeresebbek, sok tekintetben felülmúlják a férfiakat. Egyetértesz vele?

Sok mindenben egyetértek, és meg kell hogy mondjam, jó látni ezeket az adatokat, tendenciákat. De ez ma még nem Magyarországra, amennyire én látom, talán nem is az Egyesült Államokra, sokkal inkább a skandináv országokra jellemző. Idehaza a mai napig nagyon is élnek a női vezetőkkel kapcsolatos előítéletek, szerintem még legalább két generációra van tőlünk a kézzel fogható változás, még ha az apró elmozdulás jelei már láthatók is.

A férfiak hogy tűrik meg maguk mellett a sikeres nőt?

Szerintem a férfi-nő kapcsolatok többsége nálunk nem bírja el, ha a nő sikeresebb a munkájában, mint a férfi. Így aztán nem csoda, hogy a férfiak nehezen alkalmazkodnak az új helyzethez, hiszen évezredeken át ők voltak a családfenntartók, ezek alapján a minták alapján szocializálódtunk.

Neked nehéz volt ez a párkapcsolataidban?

Nem szívesen beszélek a magánéletemről, így maradjunk annyiban, hogy mostanra szerencsés nőnek mondhatom magamat.

Amikor erre az interjúra készültem, megfordult a fejemben, hogy valószínűleg untig eleged lehet ezekből a rácsodálkozásokból, hogy jé, ez a nő milyen sikeres! És hogy hogyan is lehetséges az ilyesmi…

Igazad van, de ennek ellenére nem járok női klubokba, mert az ilyen alapon szerveződött egyletekről kicsit azt gondolom, hogy bizonyos fokig maguk is elfogadják a nő másodrendű szerepét, hiszen különlegesként kezelik azt, ami felfogásom szerint természetes. De nehogy félreértsd, tudom, hogy fontos szerepet töltenek be az ilyen alapon szerveződő klubok, egyesületek, inkább azt mondanám, hogy ez nem nekem való.

Nemrég olvastam egy tanulmányt arról, hogy a legmegalázóbb kérdés, amit egy karriert épített családos nőnek fel lehet tenni, így hangzik: “Hogyan tud egyszerre jó anya és jó munkaerő is lenni?” Azért is aljas a kérdés, mert azt üzeni, hogy biztos az egyikben rossz vagy, és az persze az anyaság, hiszen a munkádban sikeres vagy. A nőknek ilyenkor védekezniük kell, hogy “de igen, tessék elhinni, hogy én jó anya vagyok”. És tényleg, miért nem kérdezik a férfiaktól, akik reggeltől éjszakáig gürcölnek a munkahelyükön, hogy apaként mégis hogyan teljesítenek? Azt mindenki elfogadja, hogy a sikeres férfi nincs otthon, és jóformán csak karácsonykor látja a gyerekeit.

Ha egy férfi sikeres, az tehetséges, okos, ha egy nő az, akkor önző és karrierista – ezt mondják?

Nem mondják ki, de éreztetik. Mielőtt kineveztek az RTL Klub kereskedelmi igazgatójának, ment a találgatás, hogy vajon ki ül ebbe a székbe. Mindenki arról pletykált, hogy nem én leszek, mert nő vagyok.

És fiatal. 32 évesen lettél a piacvezető kereskedelmi televízió bevételeiért felelős vezetője. Mondhatnánk úgyis, hogy “halmozottan hátrányos helyzetű” voltál.

Abszolút.

Számodra ez nem okozott frusztrációt? Igyekeztél megfelelni az elvárásoknak? Követni olyan mintákat, amelyeket mások diktáltak?

Akkor már nem. Huszonévesen, amikor először főnök lettem, én is átéltem azt a dilemmát, hogy milyen vezető szeretnék lenni, és ehhez képest milyen vezető vagyok, hogy mennyire alakítható, csiszolandó a stílusom, és mi az, amiben nem tudok megváltozni. Arra jutottam, hogy a döntéshozatali, gondolkodási sebességemen nem tudok változtatni.

Sosem bírtam a háromórás tárgyalásokat, most sem bírom. De ezen a saját magaddal kapcsolatos tanulási folyamaton végig kell menned, próbálgatod magad, néha túlszaladsz, olyankor visszahúz a környezeted, visszajelzést kapsz, hogy ez nem te vagy. Baj, ha ez később történik meg. Nem felső vezetőként kell megtanulni vezetőnek lenni. Ha gyorsnak is tűnhet, én lépésről lépésre lettem felső vezető, eleinte egy háromfős csoportot irányítottam, később tizenpár kolléga tartozott a csapatomba, és most egy ideje hatvan. Mindig sokkal jobban érdekelt, hogy ők mit várnak tőlem vezetőként, mint az, hogy mások a külvilágból milyen elvárásokat fogalmaznak meg.

Az az iparág, amelyben dolgozol, bizonyos értelemben show, műsor. Nemcsak a képernyőn, hanem a háttérben is. A kereskedelmi tárgyalásokon is szerepet kell játszanod, hogy alkupozíciód a legerősebb legyen. Fel kellett venned egy szerepkört ehhez, amit a pozíciód megkövetelt.

Inkább behelyeződtem egy szerepkörbe. Sok minden a pozíciómnak szól. Én értékesítő vagyok, ez eleve nagyon más helyzet, mint egy vevőé. Eladóként alkalmazkodnod kell a tárgyaláson a vevőd stílusához, kommunikációjához, hozzáállásához, de természetesen bele kell tenned a saját személyiségedet is. És bizony vissza kell menned újra és újra akkor is, ha az előző beszélgetés sikertelen volt. Ki kell hozni a maximumot a helyzetből, és ennek néha az is eszköze, ha nem én megyek, mert mással jobban működnek a dolgok az adott szituációban.

Női kvalitás, hogy a kudarc után nem sírsz otthon hetekig, hanem leporolod magad és újra nekifutsz?

Úgy gondolom, hogy ez inkább személyiségtől függ, nem annyira a nemektől, bár az kétségtelen, hogy nekünk nőknek talán nincs akkora egónk, mint a férfiaknak. Nem mondom, hogy egyáltalán nincs, de többször tudjuk azt mondani, hogy ez munka, ez egy játék, amiben most nem mi nyertünk, de majd legközelebb mi fogunk nyerni. Nem érzem magamat az egómban megtépázva, ha egy tárgyalássorozat vége az, hogy nem sikerült. Jön a következő. Egy férfi gyakran tör-zúz, én inkább veszek egy új ruhát – így vezetem le a feszültséget.

Racionálisan hangzik, ugyanakkor más szempontból a nők, így a női vezetők sokkal több dologhoz közelítenek érzelmileg. Hogy tudtad kifejleszteni a távolságtartás képességét? Hogy ne vidd haza, ne kötődj érzelmileg is a feladatokhoz, megoldandó problémákhoz, hogy ki tudj kapcsolni?

Ez nagyon sokáig tartott, tudatos munka áll mögötte.

Érezted már, hogy hátrány számodra, hogy nő vagy?

Persze, nagyon sokszor. A mai napig vannak olyan ügyfeleink, ahol hátrány, hogy egy nő tárgyal velük. Kevésbé vesz komolyan, sokkal inkább nőként kezel, mint partnerként. Tárgyalásokon utalnak rá valamilyen módon, hogy nő vagyok. Mondhatjuk, hogy jólesik, ha valaki megdicséri a hajamat, de mikor hallasz olyat egy tárgyaláson, hogy egy férfinak azt mondják, hogy milyen szép a nyakkendője? De hozzá kell tennem, hogy direkt szexista beszólással még nem kellett találkoznom.

Mi motivál vezetőként a bevételi számokon túl, ami kereskedelmi igazgatóként alapnak tekinthető? Elsősorban a munkatársaiddal való viszonylatban vagyok kíváncsi.

Nagyon hálás vagyok a munkatársaimnak. Ugyanazokkal a közvetlen kollégákkal dolgozom hosszú évek óta, számomra olyanok ők, mint a háznak az alapja: nélkülük azt hiszem, sehol nem tartanék. Többségük több mint 10 éve van mellettem.

Szép, folyamatosan építkező pályának tűnik a tiéd, de nem hiszem, hogy el tudtad kerülni ennyi éven át a mélypontokat. Volt, hogy úgy érezted, hagyod az egészet a fenébe?

Persze. Az elején volt ilyen. Sokan mondják, akik tévénél dolgoznak, hogy ez egyfajta szerelem, amihez bármi áron képesek ragaszkodni. Én a kivételek közé tartoztam, nem voltam szerelmes a tévébe, az eredeti szakmám a vendéglátás, az én álmaim sokkal inkább a szállodák világával voltak kapcsolatosak, és persze mindig szerettem volna egy saját kis kávéházat, amiről ma sem mondtam le. Annak idején, amikor a TV2-nél dolgoztam értékesítőként, két és fél év után úgy éreztem, hogy ennyi elég. Ha akkor nem keres meg az RTL Klub akkori kereskedelmi igazgatója, Steve Varcoe, biztosan nem tévéztem volna többet.

Később, amikor nőtt a tét, már nem gondolkodtál el ezen?

Nem, de a növekvő tétektől nem szoktam megijedni. A feladat ugyanaz, legfeljebb az elvárások sokkal nagyobbak. Persze hozzá kell tenni, hogy szerencsés voltam mindig. Azoknak, akik most kezdenek el egy ilyen pályát, sokkal nehezebb dolguk van, mert 18 éve van már Magyarországon kereskedelmi televíziózás, van egy ma a 30-as évei végén, 40-es évei elején járó szakembergárda, és annak idején mi együtt tanultuk ezt a világot, nem volt előttünk egy előző generáció. Amikor én belecsöppentem, a tévék szívták magukba az agyakat, ma sokkal nehezebb bejutni. Ma talán a technológiai cégeknél van hasonló igény, a médiaiparban kevésbé.

Egykori kollégádként el kell hogy mondjam, hogy kemény, szigorú nőnek tartanak sokan. Félnek is tőled, ez egész biztos, mert kicsit én is féltem. Volt, hogy felhívtalak valamiért, és utólag azt éreztem, hogy ezt kihagyhattam volna. De hogy tartottak, tartanak tőled, az biztos. Bár azt is hallottam, hogy mostanában lágyabb, nyitottabb vagy.

Nem baj, ha tartanak, nem tagadom, hogy szigorú vagyok. Maximalista vagyok mindenben, és kétségtelenül nem vagyok öncélúan kedves. Nagyon szeretek dolgozni, és ezt célirányosan teszem, nem smúzolok, lazsálok munka közben, lehet, hogy ez többek számára rosszfejségnek tűnik. Szigorúságom áldozata elsősorban saját magam vagyok, magamtól követelek a legtöbbet, és magamra tudok legjobban haragudni, ha valamit nem tudok úgy megoldani, ahogy szerettem volna.

De én is hallottam, hogy jobb fej vagyok mostanság (nevet), bár én nem érzek nagy változást, legalábbis tudatosság nincs benne. De lehet, hogy a vezetői érés folyamatának része, hogy ahogy egyre több emberrel találkozom és ismerem meg a gondolkodásukat, talán nagyobb türelemmel vagyok mások iránt, nem feltétlenül követelem meg a saját tempómat tőlük.

A mi szerencsés generációnk szerencsétlensége, hogy nagyon korán értünk el magasra, és onnan nagyon nehéz tovább lépni. Én, amikor harmincévesen elértem a saját szakmámban egy csúcsra, egyszerre éreztem örömöt és némi céltalanságot.

Látod, ez a férfias gondolkodás, nekem soha nem erről szólt a munka. Sosem volt bennem olyan kényszer, hogy mindenáron előre és előre lépjek. Az élet hozta így, hogy valaki elment, lett egy üresedés, amit velem töltöttek be. Sosem harcoltam, küzdöttem pozícióért.

Akkor nem is gondolkodtál sosem következő lépésben?

De igen, de az nem kell, hogy feltétlenül a munkádról szóljon.

Ez igaz, vagy nem kell, hogy pont azon a területen várd a következő lépést.

Igen, például ha holnaptól mondjuk nem lenne RTL, akkor lehet, hogy megpróbálnám külföldön, valamilyen több országra kiterjedő pozícióban. Ez lehetne egy karriervágy, de az is lehet, hogy megnyitnám azt a bizonyos kávézót, és attól sem érezném magam rosszabbul. Nem pusztulok bele, ha nincs névjegykártyám nemzetközi logóval. Nem csak egy út van, és nem kell mindig tudni, hogy merre vezet a következő lépés.

Hogyan kapcsolódsz ki egy ilyen stresszes munkából?

Jógával és edzéssel. A sport erőt ad, és olyan szintű koncentrációt követel, hogy muszáj elfelejtened a munkádat, a benti feladatokat. Sosem viszem be edzésre a telefonomat sem, legfeljebb majd vár 13 nem fogadott hívás. Arra kell koncentrálnod, amit épp csinálsz. Ha a munka az, akkor arra, ha a sport, akkor meg arra. Csak így érhetsz el valódi eredményt.