“Volt, ahol a szülők a hátukon vitték fel a gyereket az osztályterembe”

Nincs rájuk kapacitás, nincs rájuk idő

Magyarországon számos kritériumtól függ egy mozgássérült gyermek oktatási útja. “Nem mindegy, hova született helyileg és társadalmilag, és az sem mindegy, hogy mennyire súlyos az állapota – mondja Dr. Kálmán Zsófia, gyermekgyógyász főorvos, orvos-jogász, c. egyetemi tanár, a Bliss Alapítvány szaktanácsadója. – Nagyobb az esély az integrációra, ha enyhébb a mozgássérülés, és várható önálló mozgás, ám ha súlyosabb a mozgásállapot, és társuló fogyatékosságok is tapasztalhatók – például értelmi vagy érzékszervi problémák –, akkor a gyermeknek még inkább szegregált életútja lesz: speciális óvoda és még speciálisabb iskola vár rá.”

Ami a társadalmi részt illeti: ha a gyermek nagyvárosi, jó érdekérvényesítő képességgel rendelkező szülőkhöz és jó anyagi hátterű családba született, akkor korán megkaphatja a szükséges terápiákat és óvodába, majd speciális iskolába kerülhet, míg a falusi, egyszerűbb hátterű gyermek – akit a szülők az életkora miatt nem adnak kollégiumba – nem számíthat óvodára, integrált iskolára pedig végképp nem.

Először fejlődött. Aztán nem.

Annamária kisfia, Pralád hat hónapos korában nyomon nem követhető okok miatt lebénult, és csak a fejét tudta mozgatni.

Az orvosok azt mondták, hogy imádkozzunk, és örüljünk, ha túléli ezt az állapotot – meséli az édesanya. – Túlélte.

A fiú és szülei Békéscsabán laktak, és – a helyi lehetőségeket kihasználva – mindent megtettek a gyerek gyógyulásáért.

Kórház, lovaglás, torna, pszichoterápia, lovaglás, evés, alvás. Évekig így nézett ki egy napunk. Pralád megtanult enni, beszélni és két bottal járni.

A fiút hatéves korában óvoda felső csoportjába íratták. “Megszerették a csoporttársai, és ő is jól érezte magát. Szerencsénk volt, mert az óvónők is gondosan kezelték, és volt terápiás foglalkozás is.”

Óvodában egyébként ritkán “tűnik fel” mozgássérült gyermek. Kis- és középső csoportos korban sok a fejlesztés, és a szülők többnyire otthonról hordják terápiára. Dr. Kálmán Zsófia szerint egyébként az óvónők félnek a sérült gyerekektől – a De juRe Alapítvány éppen ezért indított nekik egy programot az integrációra való felkészítésére. “Egy speciális óvoda a lehetőségeitől függően nyújthat mozgásfejlesztést, logopédiát, lovasterápiát, egyéni gyógypedagógiát, kondukciót – mondja a szakértő. – De nemrégiben láttam egy egész rendkívüli módon intelligens, enyhén mozgássérült, súlyos beszédfogyatékos kislányt, akinek az óvodában heti maximum 1×20 perc logopédia jut a szakértői bizottság által előírt 5×40 perc helyett.”

Képünk illusztráció (Fotó: Getty Images)

Praládot óvoda után iskolába engedték. A fiú fejlődése az évnyitó után megfordult, a második év végére pedig a botot és a járókeretet letéve ismételten kerekesszékes lett. Annamária elmondása szerint a gyermek nem kapott plusz fejlesztést, a tanárok mindig a könnyebb utat választották, a könnyebb út pedig a gyerek kerekesszékbe ültetése volt.

A botokat veszélyesnek tartották, mondván: a többi gyerek szaladgálás közben kirúghatja a kezéből. Nem vártam az iskolától, hogy Praládot fejlesszék. Azt szerettem volna, ha szinten tartják, amit addig elért. De nem sikerült.” 

Pralád ezután került a budapesti Pető Intézetbe, ahol négy hónap alatt újra megtanult bottal járni. A fiú tizenkét éves, jó eredményekkel végezte a negyedik osztályt. A Petőben csak az általános iskolát fejezheti be, a középiskolát pedig kénytelen lenne hagyományos intézményben kezdeni, ha nem hívták volna a Mexikói úti Mozgásjavító Szakközépiskolába, ahol ugyan nem integráltan tanul, de legalább foglalkoznak a mozgás- és a szellemi fejlődésével is.

Az akadálymentesítés hiánya

Hogy egy mozgássérült gyermek “normális” iskolába járhasson, sokszor a szülők áldozat-, valamint harckészségére is szükség van. A kerekesszékes gyereknek fizikailag mást jelent bejutni egy iskolába, mint egészséges társának, hiszen a legtöbb iskola bejáratához rövidebb-hosszabb lépcső vezet, és többnyire nincs akadálymentesítés.

Ismertem olyan családot, amelyikben a családtagok négy éven át a hátukon vitték fel a gyereket az iskolába, majd külön az elektromos széket is. Az iskola arra sem volt képes négy év alatt, hogy a gyerek osztályát a földszintre helyezze” – meséli a szakértő.

Az integráció a kulcs az igazi fejlődéshez

Connie Kasari, a kaliforniai egyetem autizmussal, autista integrációval foglalkozó kutatója szerint az integrált autisták képesek beilleszkedni egy egészséges gyermekekkel teli osztályba, mivel az osztálytársak befogadják őket, illetve ezek a gyermekek egy életre megtanulják, hogyan kezeljék fejlődési rendellenességgel élő társaikat. A szakember szerint ez az eredmény nemcsak autistákra, hanem mozgássérültekre is érvényes, és pont ezért kell az integrációt már gyerekkorban elkezdeni – így a társakban felnőttkorra zsigerből kialakul az el- és befogadás.

Dr. Kálmán Zsófia szerint minden körülmények között olcsóbb és emberségesebb megoldás az integráció, mint bármilyen szintű szegregáció. Csakhogy idehaza a legtöbb oktatási intézmény alkalmatlan a mozgássérültek befogadására. “Probléma a morális és fizikai akadálymentesség hiánya, a többségi tanárok tökéletes tájékozatlansága és felkészítetlensége, és hogy nincs megszervezve, hogy az integráció mellett az illető megkaphassa azt a szükséges pluszt, amelyet az állapota indokol – mondja a szakértő. – Nem szólva arról, hogy a szegregált rendszerben dolgozó gyógypedagógusok, konduktorok egzisztenciálisan ellenérdekeltek az integrációban.”

A 2011-es népszámlálás adatai szerint hazánkban 0-14 éves kor között 4573, 15-19 éves kor között 2391, 20-29 éves kor között 5256 mozgáskorlátozott élt. Arról nincs adat, hogy ma pontosan hány mozgássérült tanul integrált intézményben, arról pedig végképp nincs, hogy az integrált diákok közül ki hogyan fejlődik, és mennyire érzi jól magát a helyén.