Andersen kolléga múltkor írt egy tikkelő szemű kifakadást, ami a magyar fociban való általános tapicskolást illeti, most azonban kénytelen vagyok én is hozzászólni kedvenc nemzeti sportunkhoz (vagy bocs, az a lovaglás volna?). De most, hogy ez a módosító rendeletnek tűnő lázálom úgy tűnik, tovább folytatódik, már nekem is muszáj kiadnom magamból, mert az ilyesmit nem jó benn tartani, még gyomorfekély lesz a vége.
Kék mezben: minden kisdiák, akit amúgy egyáltalán nem érdekel a foci
Mielőtt úgy rendesen nekiesnék a dolognak, szögezzük le: a sport jó, a mozgás jó, ha pedig az iskolás gyerekek mozognak sokat, az egyenesen kiváló! De. Kezdjük ott, hogy már a mindennapos testnevelés bevezetése is olyan, rendkívül intelligens megoldásokkal járt, hogy a hatodik bé a fekete-fehér kockás (pardon: négyzetrácsos, elvégre itt rövidesen besasszézunk a rendeletek és törvénymódosítások nyelvezetének a hatvanas évek modorosságával kikövezett labirintusába) járólapon futja a Cooper-tesztet az ebédlő és a második emeleti lányvécé között, miközben az ötödikesek az öntöttvas radiátorok még szerencsére nem működő fűtéscsöveit használják bordásfal és mászórúd helyett.
Kosárlabda? Nem-nem, tessék szépen dekázni!
Aztán folytassuk azzal, hogy már megint sikerül arra koncentrálnunk, ami igazán fontos: programozni továbbra sem tanítjuk a gyerekeket (hát minek, ugye, ne aszalódjon a gyerek a KOMPJÚTER előtt, mars ki a szabadba, mozogni!), a pénzügyek kezelésére sem, mint ahogy olyasmire sem, hogy például hogyan írjon meg egy használható szakmai önéletrajzot (londoni feketemosogatónak végül is úgysem kell), vagy hogy egy igazán egyszerű példát mondjak: hogyan igazodjon el az interneten, az információs zajban.
Ehhez képest arra meg fogjuk tanítani a gyerekeket, hogy mihez kezdjenek „félig aktív vagy aktív védővel szemben, a nagyméretű célfelületekre történő gólszerzési lehetőséggel”. Életszerűnek tűnik, ugye? Ja, hogy egyébként az ilyen korú gyerekeket ez kábé annyira érdekli, mint az integrálás? Az senkit sem érdekel. Főleg mert a nagytiszteletű módosító rendelet kimondja, hogy: „a legtöbb gyermek számára a labdarúgás egyet jelent a szórakozással, a társas együttlét és az önkifejezés fő formájával”.
A foci neki is fejlesztette a társas képességeit és a szabálykövető magatartását
Tessék mondani, ezt mi alapján sikerült megállapítani? Tetszettek már látni ilyen korú gyerekeket? Tetszik tudni, mi jelent számukra egyet a szórakozással, a társas együttlét és az önkifejezés formájával? Tetszik tudni, mi az a Facebook? Meg a szelfi? Meg az olyan közösségek, mint például a PLACC? Esetleg a Minecraft? Illetve ha már mozgás, akkor tetszenek ismerni a Kinect nevű dolgot? Meg a snakeboardot? Na ha ezekkel mind meg tetszettek ismerkedni, akkor tessenek megmondani újra, hogy a gyerekek számára mi jelent egyet a szórakozással, meg a társas együttléttel. Mert azt garantálom, hogy nem az, ha le akarják tolni a torkukon, hogy holnaptól aztán mindenki focizik, mintha nem lenne holnap, elvégre mégse járja, hogy a stadionok üresek. Irgum-burgum, lusta büdös kölkei, rúgva legyen az a bőr, mert különben nemzettestileg leszünk szomorúak, és az meg senkinek sem jó.
Most mit kell ezen kiakadni?!
Biztos lesz, aki elküld melegebb éghajlatra, amiért nem örülök neki, hogy végre a gyerekeket mozgásra fogják ösztökélni, és ha már, akkor legalább olyan mozgásformára, amely fejleszti a csapatmunkát, az együttműködést, a motoros képességeket, mozgáskoordinációt és általában, éppen hogy csak az azonnali nirvánabelépőt nem kapja meg, aki a labdarúgás szentségének hódol.
Te is fiam, húzzál vissza az öltözőbe a focimezedért!
Újfent szeretném leszögezni, hogy ezzel a világon semmi bajom nincsen, sőt mozogjék csak minden gyermek, kipirosodott orcájukról süssön a lelkesedés és az egészség, lábizmaikat erősítse megannyi pipába rúgott bombagól, virágozzék, satöbbi. De kérem szépen, tisztelettel, hogy ne mondjam, össztársadalmilag: nem lehetne ugyanekkora lelkesedéssel más sportokat is?
Ha már ennyire szem előtt tartjuk a gyerekek egészségét, úgy fizikailag, mint lelkileg, illetve még szociálisan is, nem lehetne, hogy ne az legyen a mondás, hogy ez van, eszi, nem eszi, oszt jó estét. Bár ennyire még nem vagyok öreg, de az emlékeimből előjött az a vicc, amit valószínűleg a Hahota egyik 1985-ös kiadásában olvashattam, ami arról szól, hogy a szovjet fodrászatban felszerelik az első hajvágó-automatát. Szergej meg nézi, és felteszi a kérdést, hogy: „hogyan nyírja ez le mindenkinek a haját, amikor az emberek feje különböző alakú?” „Persze hogy az… először.”
Na körülbelül ilyen szintű odafigyelésről tanúskodik számomra ez a rendelet, ami ráadásul még nyilván tök képlékeny, meg a hírek szerint nem lesz majd mindenhol kötelező, meg egyébként is, mást is lehet majd választani. Az a tény azonban, hogy nekem erről kell itt írnom, tehát annak a lehetősége, hogy egyáltalán előfordulhat olyan verzió, ami szerint korra, nemre való tekintet nélkül az iskolás gyerekeknek majd labdarúgást kell tanulniuk – ráadásul nem is arról van ugye szó, hogy menjetek, srácok-lányok, focizni egy jót, mert mozogni jó –, az valami olyan elképesztően elszomorító képet fest hazánkról és az oktatás helyzetéről, hogy egy londoni mosogatói állás meg a mondjuk egy norvég nyolc általános mindjárt csábítóbbnak tűnik, mint egy matematika-labdarúgás emelt szintű értettségi, Magyarországon. Norvégiában ugyanis legalább a nyolc általánosba némi kis programozás is belefér. Foci meg csak akkor, ha a gyerek szeretné. De szép is lenne…
További cikkek labdarúgásról az NLCafén:
- FIFA 16: Kitört a balhé a videojáték-lányok miatt
- Miért nem engedik a nőket labdába rúgni?
- Hogyan éljük túl a világbajnokságot?
