Hajléktalanként munkát kapni szinte lehetetlen, munka nélkül viszont nem lehet albérletet fizetni. Ez a 22-es csapdája. Márpedig egy munkahelyen nem szívesen alkalmaznak olyat, akinek nincs bejelentett lakcíme, nem tud tisztálkodni, és általában nem kelt jó benyomást. Ez egy hajléktalannak óriási probléma, mert hiába akar dolgozni, ha a többi körülmény nem adott, mégsem fog munkát találni. Ebben segít a Hajlék Nélküliek Jövőjéért Alapítvány, egy olyan szállót tart fenn a Berlini úton, ahol nyugodtan lehet pihenni, mosni, főzni és tisztálkodni. Leginkább egy kollégiumhoz tudnám hasonlítani, mert egy szobában hárman-négyen is laknak, és mindenki maga takarít. A konyhán, a WC-n és a zuhanyzón kívül van egy nagy, közös nappali is, ahol lehet beszélgetni vagy tévét nézni, a folyosón pedig számítógép, hogy aki akar, internetezhessen.
Fotó: Hernád Géza
Emberhez méltó körülmények havi 22 ezerért
Az alapítvány szerződést köt a lakókkal, első körben általában egy évre, a lakó pedig havonta 22 000 forintot fizet a szállásért és a rezsiért összesen. Ebbe beletartozik az is, hogy ágyneműt is kapnak a “bérlők” és ha szükséges, akkor tisztálkodószereket is. Folyamatosan tartanak mentálhigiéniás foglalkozásokat, terápiás megbeszéléseket, attól függően, hogy kinek mire van szüksége. Egy pszichiáter, egy pszichológus és egy családterapeuta foglalkozik az itt élőkkel. És persze szociális munkások, egy szociális munkásra itt átlagosan 6 hajléktalan jut, ami nagyon jó arány, így igazi kapcsolat alakulhat ki a mentorált és a mentor között.
Persze, szabályok is vannak: nemcsak a lakbért kell fizetni, hanem rendet kell tartani a szobákban, tisztálkodni kell, és a konyhában főzés után el kell pakolni. Este 11-kor mindenkinek el kell csöndesednie, hogy a többiek nyugodtan tudjanak aludni. Éjjel-nappal van ügyelet a házban, mindig van itt gondozó, aki figyel a bent lakókra, segít, ha baj van.
Alkoholt fogyasztani nem lehet a szálláson, és az, aki ittas, nem is jöhet be. Ilyenkor egy sétát javasol neki az ügyeletes, de a második ilyen alkalom után el kell költöznie.
Géza 57 éves, és már egy éve itt lakik. Évekkel ezelőtt volt egy balesete, amikor elveszítette az egyik lábát, a felesége pedig ezután elhagyta. Így lett hajléktalan, de egyetlen percig sem adta fel, hogy újra saját lakásban lakhasson.
“Szentendrén a ferenceseknél érettségiztem, egész életemben tisztességesen dolgoztam, és elég jól is kerestem kamionsofőrként. Amikor a feleségem elkezdett inni, akkor romlott meg a házasságunk, és utána jött a balesetem. Az utcán soha nem aludtam, de laktam már mindenféle helyen, a szállók közül messze ez a legjobb. Most négy órában dolgozom, konyhai munkát végzek, ami nagyon furcsa nekem, de szeretek egyébként ott lenni, mert így legalább hölgytársaságban lehetek.”
Géza nagyon optimista, sokat spórol, hogy minél előbb saját albérletbe költözhessen. Közben az egészségére is költenie kell, hiszen az új protézisének az önereje 140 000 forint volt, ennyit kellett kifizetnie zsebből, a többit a társadalombiztosítás állta. Két nagy fia van, ők segítettek a művégtagot kifizetni, mindketten Németországban dolgoznak. “Nagyon örülök, hogy ezt meg tudtam venni, mert végre nem fáj a lábam, és pont úgy tudok vele járni, mint mások.
A legnagyobb vágyam a lakás mellett, hogy legyen végre egy társam, akivel együtt élhetünk, mert ez nagyon hiányzik. Van egy-két itt lakó, akivel szoktam beszélgetni, de igazi barátaim nincsenek. De nem adom fel, előbb-utóbb sikerülni fog!
Ebben a szállóban 34-en laknak és nemsokára megnyílik az új szárny is, ahol további 15 ember is elfér majd. Ott nem kell majd fizetni az ellátásért, és naponta egyszer enni is kapnak a lakók. Frissen festett falak, új szaniterek, csaptelepek és ágyak várják őket, nemsokára minden kész lesz. Lesz egy férfi szoba, egy női, és egy pároknak fenntartott rész, családok és gyerekek ide sem jöhetnek majd, mert annyira szigorúak a gyermekvédelmi törvényben meghatározott feltételek, hogy annak egyelőre az alapítvány nem tud eleget tenni.
Az ötvenesekre vár a legkeservesebb sors
Besenyei György, a Hajlék Nélküliek Jövőjéért Alapítvány ügyvezetője arról mesél, hogy itt minden embernek megvan a saját története, nagyon sok mindenen átmennek azok, akik végül az utcán vagy egy hajléktalanszállón kötnek ki. Vannak fiatalok, középkorúak, és persze idősek is. Az ötvenéveseknek a legnehezebb, meséli György, hiszen közülük a legtöbben feketemunkából éltek, nincsen semmilyen egészségbiztosításuk, és kilátásuk sincsen egy normális nyugdíjra. Ebben a korban kezdődnek a komolyabb egészségügyi problémák is, ez is nehezíti a munkavállalást. Sokuknak van valamilyen szenvedélybetegsége, alkohol vagy játékszenvedély, ami elszigeteli őket a családjuktól, ezért nincs mögöttük olyan védőháló, amely támogathatná őket.
György azt mondja, ő családterapeutaként és szociális szakemberként részt vett a Sorsfordító Programban, ami 100 százalékos sikert hozott. Ott 10 családot gondoztak, segítettek nekik visszaintegrálódni a társadalomba. Egyéni és családterápiát kaptak, és mindenféle olyan plusz lehetőséget, amire nekik nem jutott volna pénzük. Például kaptak pénzt jogosítványra, nyelvvizsgára, munkaeszközökre. Így a családok átlagosan 2 év alatt kimásztak a gödörből, lett lakásuk és munkájuk a felnőtteknek, és képessé váltak arra is, hogy megtartsák azt. A pénzt ehhez a programhoz 10 multi adta, és György szerint az a pénz, amit egy-egy családra elköltöttek 2 év alatt, nagyjából megegyezik azzal az összeggel, amit külön-külön intézményekben elkölt az állam egy-egy családra. Elméletben a családi ellátás a legdrágább ellátási forma, ebből van a legkevesebb, pedig erre volna a legnagyobb szükség. A Sorsfordító Program bebizonyította, hogy nemcsak nem drágább, mint a többi ellátás, de sokkal hatékonyabb is.
Az itt lakók nagy része jár valamilyen foglalkozásra, van olyan, akinek ez az itt tartózkodás egyik feltétele.
Van, aki el kell hogy járjon az Anonim Játékfüggők Klubjába, este pedig le kell adnia a számítógépét, hogy éjszaka ne játsszon, hanem aludjon, mert különben nem tud dolgozni menni másnap, és a társai sem tudnák tőle pihenni. Az alkoholproblémákkal küzdők, amellett, hogy pszichiáter foglalkozik velük, az Anonim Alkoholisták Klubjába járnak.
A lakók előtakarékosságot vállalnak, vagyis minden hónapban félretesznek pénzt arra, hogy később lakást bérelhessenek. Kb 1,5-2 év alatt sikerül a legtöbbjüknek albérletet találni, és akkor sínre kerül az életük – meséli György.
“De olyan is akad, akinek sikerül a kapcsolatát rendezni a családtagjaival, így pedig már jobb esélye van a visszatérésre. Már fél év alatt nagyon jó eredményeket lehet elérni terápiával, sokszor egy leülés is sokat segíthet. Nem nagy dolgokról van szó, itt a felszínen maradás a kérdés. A pároknak nagyon fontos látniuk, hogy a szétválás nem megoldás, hiszen akkor külön-külön süllyednek el, ha összekapaszkodnak, akkor könnyebb a problémákat megoldani. Ahhoz azonban, hogy beszélgetni tudjunk, a bizalmukat is meg kell nyerni, ami nem könnyű, hiszen ezeket az embereket már rengeteget taposta az élet, ezért nagyon bizalmatlanok. Elképesztő, hogy mennyire megijednek nagyon kicsi dolgoktól is: ha szobát kell cserélni valakivel, vagy egy új kolléga érkezik, már azonnal rettegni kezdenek, hogy mi lesz, mi a baj…”
Zoltán fél éve lakik itt, van munkája, és nagyon szeretne újra saját albérletben lakni. Erdélyi származású, évekig az egészségügyben dolgozott, majd végkielégítéssel elbocsátották. Ekkor három évig utazgatott, bejárta Európát, világot látott. Amikor visszajött Magyarországra, megismerkedett egy magyar lánnyal, összeházasodtak, és született egy kislányuk. Három évvel később azonban elváltak, ekkor Zoltán idegösszeomlást kapott.
“Én erdélyi vagyok, nálunk otthon nem szokás elválni, ha az embernek gyereke születik, akkor nagyon vigyáz arra, hogy együtt maradjon a család. Sajnos, a volt feleségem beleszeretett egy másik férfiba, nekem pedig volt egy balesetem, és a táppénzből nem tudtam fizetni az albérletet. Természetesen minden hónapban utalom a gyerektartást, és tartom a kapcsolatot a kislányommal.
“Most kertészként dolgozom, reggel 6-tól délután kettőig. A levonások után kb. harmincezer forint marad a fizetésemből, ebből nagyon nehéz lenne lakbért és rezsit fizetni. Várom a jó időt, mert akkor tudok majd kerti munkákat is vállalni a szabad időmben, és akkor lesz pénzem elköltözni” – meséli Zoltán.
Diplomás közgazdász is van a szálló lakói között
Éva 66 éves, már nyugdíjas. Közgazdász diplomája van, mellette nemrégiben szociális asszisztensi végzettséget is szerzett, hátha a nyugdíj mellett tud dolgozni, de ez egyelőre nem jött még össze. Első, diplomata férjével sokat élt külföldön, van egy nagy fia is a házasságából. A válás után újra férjhez ment, második férje magas rangú katonatiszt volt. A halála után egyedül maradt, de aggodalomra akkor még nem volt oka, mert egy gyönyörű háromszobás lakásban élt Zuglóban.
“Én tehetek róla, hogy ide jutottam, mert egy ismerősömnek jelzálogba adtam a lakásomat, hogy ő egy üzletet nyithasson. Egy ideig nem is volt baj, de aztán az illető külföldre ment, a vállalkozás becsődölt, a lakásom pedig elúszott. Nagyon szeretnék egy kis lakást bérelni, hogy idős napjaimra ne itt kelljen laknom” – meséli Éva.
Közben büszkén mutatja a fiát és unokáját egy képen, ők nem tudják, hogy hajléktalan. Szégyelli ezt az állapotot, és mivel a fia külföldön él, ezért telefonba eddig nem mondta el neki sem, hogy mi történt vele. Nemsokára találkoznak személyesen, és akkor talán elárulja, hogy milyen körülmények között él…
Itt olvashatsz még többet a hajléktalanságról:
- Hajléktalan volt, bestselleríró lett
- Hajléktalan gyerekeknek varázsol csodás szülinapokat a rendezvényszervező – megható videó
- Kirakták a belvárosból a női hajléktalanszállót
