Aktuális

Németországban sokkal szigorúbban büntetik a nemi erőszakot

A német parlament alsóháza elsöprő többséggel fogadta el az eddig hatályban lévő szexuális erőszakról szóló törvény módosítását. Az új törvény kitér a menekült erőszaktevőkre is.

Ezután könnyebb lesz kiutasítani őket Németországból. Kibővítik a szexuális bűncselekmény fogalmát is az Index információi szerint. Azt fogják erőszaknak hívni, ami annak ellenére történik, hogy a nő szóban kifejezi, hogy ő azt nem akarja, ellenkezik. A női érdekvédő szervezetek ezt úgy fogalmazzák meg, hogy Németországban végre a nem, az nemet jelent.

A korábbi jogszabály alapján a nagy felháborodást kiváltó kölni események sem számítanak bűncselekménynek. Hiába jelentette többtucatnyi nő, hogy csoportokba verődött férfiak körbeállták őket, markolászták a mellüket, benyúltak a nadrágjukba és lehúzták a bugyijukat, ezek egyike sem számít bűncselekménynek. Ha közben a nők telefonját és a pénzüket ellopták, akkor az áldozatoknak volt lehetőségük feljelentést tenni, enélkül nem. Az új törvény abban segít majd, hogy sokkal több erőszakos ügy esetében induljon nyomozás, és az elkövetőket ítéljék is el a bíróságon. A női érdekvédő szervezetek azt mondják, az legyen erőszak, aminél a nő nem jelenti ki egyértelműen, hogy akarja.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top