nlc.hu
Aktuális
Szexet követelt albérlőjétől a bérleti díj fejében

Szexet követelt albérlőjétől a bérleti díj fejében

Szexet követelt albérlőjétől a 48 éves budapesti férfi, majd amikor a nő ellenállt, kést rántott és azzal fenyegette meg. Többször megütötte az asszonyt, és a pénzét is elvette.

A 48 éves férfi még 2012 augusztusában a Budapest 8. kerület Práter utcában található önkormányzati lakásába fogadott be egy hajléktalan nőt, akiről úgy tudta, rendszeres nyugdíjjal rendelkezik.

A nő nem sokkal később úgy döntött, mégis máshová költözik. Amikor összecsomagolta holmijait és el akart menni a lakásból, az igencsak ittas férfi közölte vele, sehová nem megy, amíg az albérlet díját ki nem fizeti. A nőt ököllel megütötte fején és mellkasán, majd kigombolta a nadrágját és szexet követelt tőle. A nő nemet mondott és ellenállt, erre a férfi a konyhából kést hozott és azzal fenyegette “albérlőjét”. Ekkor érkezett haza a férfi élettársa, aki közbelépett és kicsavarta a részeg férfi kezéből a kést.

A férfi az élettársával néhány órára elment a lakásból, a hajléktalan nőt ugyanakkor bezárta és megfenyegette: ha szökni próbál vagy segítséget kér, akkor megöli. Másnap reggel a férfi a nővel az egyik közeli bankfiókba ment, ahol pénzt vetetett fel annak bankszámlájáról, majd miután megkapta a bankjegyeket, csak akkor engedték el a nőt. Az asszony kiköltözött a lakásból, aztán első dolga volt feljelenteni az erőszakoskodó “főbérlőt”.

Fővárosi Főügyészség emberrablás és szemérem elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat a férfi ellen. A már korábban emberölés miatt büntetett és visszaesőként megvádolt férfi halmozati büntetésre számíthat, akár 12 évet is kaphat.

Szexet követelt albérlőjétől a bérleti díj fejében

(Fővárosi Ügyészség)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top