Azon szerencsések közé tartozom, akiknek még soha nem kellett a családtagjaikban és a közeli barátaikban olyan igazán nagyot csalódniuk. Persze engem is vertek már át, és csaltak meg, de még soha egyetlen hozzám nagyon közel álló emberről sem derült ki olyasmi, hogy nőt vagy gyereket bántott volna, netán titokban egy ember halála száradt volna a lelkén. Maximum csak elképzelni tudom – dehogy tudom, legfeljebb csak próbálom – mit érezhet az, aki hirtelen egy efféle információ birtokába jut egy közeli rokonáról, barátjáról. Megpróbálhatjuk őt megérteni? Megbocsáthatunk neki? Esetleg megszakítjuk vele a kapcsolatot, és megpróbáljuk úgy kitörölni őt az életünkből, hogy nyoma se maradjon? Persze könnyű lenne rávágnom, hogy morálisan az utolsó az egyetlen elfogadható válasz, de ha valaki látta például a Beszélnünk kell Kevinről című filmet – aminek a főszereplője egy anya, akinek a fia emberek tömegét gyilkolta meg –, akkor tudhatja, hogy ez nem minden esetben ennyire egyszerű.
Amikor a kedvenced egy szörnyeteg
Bízzunk benne, hogy a többség sosem szembesül semmi ilyesmivel az életében, de azzal már annál inkább, hogy egy kedvencünkről derül ki valami súlyos disznóság. Egy olyan emberről, akit ugyan csak a tévéből, a dalaiból vagy a mozivászonról ismerhetünk, mégis úgy éreztük, hogy közel áll hozzánk, és az, amit képvisel, jelent valamit számunkra. Mit érezhettek például azok az amerikaiak, akik sok-sok éven át nevettek esténként Bill Cosby poénjain, aztán hirtelen kiderült, hogy a kedves bácsi álcája egy nőket molesztáló szörnyeteget takar? Vagy azok, akik titokban (vagy nem titokban) évekig odavoltak Johnny Deppért, hogy aztán megtudják: a fickó verte a feleségét.
És hogy miért hozzuk elő a témát? Mert két aktualitás is van. Az egyik, hogy bemutatják Woody Allen Café Society című legújabb filmjét a magyar mozik, ami már a cannes-i premierje környékén nagy vihart kavart, a másik pedig az, hogy az év elején nálunk is bemutathatják A nemzet születése című fekete rabszolgalázadásról szóló Nate Parker-filmet, amit sokáig az egyik legnagyobb Oscar-esélyesnek tartottak, csakhogy időközben kiderült, hogy a film író-rendező-főszereplője főszerepet játszott egy jókora botrányban még az egyetemista éveiben.
A Woody Allen-ügy
Az ügy igazából nem mai eset, még a kilencvenes évekre vezethető vissza, amikor Mia Farrow megvádolta Woody Allent, hogy zaklatta hétéves lányukat, Dylant. Akkortájt nem kavart akkora vihart, a rendőrség is felmentette Allent a vád alól, és sokan betudták Farrow bosszúhadjáratának azért, mert Allen elcsábította a nevelt lányát, az épp csak a tinédzserkorból kilépő Soon-Yit. Az ügy akkor kapott érdekes fordulatot, amikor 2014-ben a gyermekek – immár felnőttként – ismét felhozták a vádakat, pedig most már aligha mondható, hogy édesanyjuk befolyásolása miatt tennék ezt. A helyzetre a színész-rendező igyekezett nem nagyon reagálni, így a vele dolgozó színészek kerültek kellemetlen helyzetbe az interjúk során. Amikor Kristen Stewartot, a Café Society női főszereplőjét arról kérdezték, hogy a történtek után miért dolgozott Allennel, ő így próbálta hárítani a dolgot:
Nem tudom, mit gondoljak erről. Nem ismerem az embereket, akik érintettek az ügyben. Elkezdhetnék személyeskedni, de az nem volna helyes. A végén arra jutottam, hogy ha az én esetemben is komolyan vennének minden szemetet, ami a médiában elhangzik rólam, akkor az életemnek már rég annyi volna. Egy film elkészítésének felül kell emelkednie ezeken.
Allen nagyjából csak a Hollywood Reporternek adott normális interjút a premier idején, és ha ezt nem is, a Soon-Yivel való házasságát azért érintették, és az ott elmondottak sem vetettek túl jó fényt az Annie Hall és a Manhattan alkotójára. A rendező elmesélte, hogy ő teljesen természetesnek vélte a lánnyal való kapcsolatát a 35 éves korkülönbség ellenére is, hiszen Soon-Yi rá sohasem apaként, inkább csak barátként tekintett, mert az igazi apja Mia Farrow előző partnere, André Previn volt. Amikor azt kérdezték tőle, mit tanult a feleségétől, Allen hosszan sorolta, hogy a nő mit tanult tőle, majd végül kibökte, hogy ő semmit sem tanult Soon-Yitől, és lényegében a húszas évei óta nem változott semmit.
Woody Allen és Soon-Yi Previn a Café Society bemutatóján (Fotó: Jamie McCarthy/Getty Images)
Nate Parker, akinek előre odaígérték az Oscart, aztán jött a botrány
A nemzet születése című film a januári Sundance Filmfesztiválos premierje óta igazi Oscar-favoritnak számított. A rabszolgalázadást bemutató erős, erőszakos dráma egyik kulcsjelenetében a főhős feleségét majdnem agyonverik és megerőszakolják, és a bosszú az egyik fő motivációja lesz a lázadásának. Erős jelenet – már láttam a filmet –, ez nem kétséges, viszont annak tudatában, hogy a film főszereplője, írója és rendezője, Nate Parker maga is érintett volt egy nemi erőszak ügyben, a dolog már több mint visszás. A kilencvenes évek végén a Pennsylvaniai Egyetemen egy diáklány azzal vádolta Parkert és szobatársát, hogy mialatt ő alkoholtól kiütve feküdt, a két fiú megerőszakolta.
Az ügyből per lett, méghozzá a randa fajtából, ahol Parker még magánnyomozót is fogadott a lány lejáratása céljából, ráadásul a pereskedés igen érdekesen zárult. Parkert felmentették – főképp azért, mert neki bevallottan korábban is volt szexuális kapcsolata a lánnyal, annak beleegyezésével –, míg a szobatársát, Jean Celestint első körben elítélték, ám később új tárgyalást helyeztek kilátásba, ami sosem történt meg. A megszégyenült és labilis lány évekkel később öngyilkos lett. A sztori most mégis kipattant, és hiába a felmentés, sokak igazságérzetét sérti ez a több mint gyanús eset. Parker ráadásul csak olajat öntött a tűzre, amikor elmondta, hogy ugyan nagyon sajnálja, ami a lánnyal történt, de nem tartja magát bűnösnek és felelősnek a történtekért, és egy olyan igazi, szívből jövő bocsánatkérésre sem futotta tőle. Ráadásul az utóbbi időben kínosan kerüli az interjúkat (e sorok szerzője is próbált interjút kérni tőle Londonban, de gyorsan lepattintották), vagyis pont úgy viselkedik, mint akinek vaj van a fején. Így lett Nate Parker Oscar-esélyesből az Oscar várhatóan legnagyobb botrányhőse.
Nate Parker a Sundance Filmfesztiválon, a zsűri nagydíjával (Fotó: Kim Raff/Getty Images)
Tanulságok?
A fenti esetek bizonyos szempontból egyértelműek – ha valaki molesztál egy gyereket, vagy megerőszakol egy nőt, az rossz ember. Viszont mindkettejüket megvádolták, ugyanakkor mindkettejüket fel is mentették, szóval a törvények értelmében ártatlannak számítanak. Persze a morál sokszor a törvényeknél is erősebb, így jó néhányan vannak, akik kijelentették, hogy nem támogatják Woody Allent azzal, hogy megnézik egy újabb filmjét, és Nate Parkert is elintézik annyival, hogy egy nemi erőszakoló filmjére nem váltanak mozijegyet.
Aztán ott vannak azok, akik azt mondják, hogy A nemzet születésének társadalmi mondanivalója, és a feketék egy korszakának hiteles bemutatása fontosabb annál, mintsem hogy beárnyékolja Nate Parker magánéleti botránya. Vagy azok, akik úgy tartják, hogy Woody Allen filmművészetben betöltött szerepe az olyan klasszikusaival, mint az Annie Hall vagy a Hannah és nővérei fontosabb annál, semmint hogy csak úgy kitöröljük őt a filmtörténetből. Érdekes látni, hogy egy-egy súlyos botrány kire milyen hatással van. Valakit tönkretehet – sok színész meggondolja majd, hogy aláírjon-e egy Nate Parker filmhez, és Mel Gibson is igazi kitaszítottá vált a nyilvános zsidózása és nőgyalázása óta, bár neki tíz év után mostanság kezdenek megbocsátani –, azonban vannak, akiket nem nagyon rendít meg semmi. Hiába tűnt úgy, hogy Johnny Deppet megrázhatja a feleségverő botránya, a színész épp a napokban írt alá a Legendás állatok és megfigyelésük című családi (!) megamozi folytatásához, és tesz úgy, mintha mi sem történt volna. Roman Polanski karrierjét sem rombolta szét, hogy elítélték egy kiskorú megrontásáért, sőt még Oscart is kapott A zongoristáért, bár személyesen nem vehette át, mert letartóztatták volna.
Mi emberek nagyon furcsák vagyunk. Egyesekre örökre megharagszunk – Bill Cosby jó eséllyel egy életre kigolyózta magát a szórakoztatóiparból –, míg másoknak könnyedén elnézünk hasonló disznóságokat. Ez pedig nemcsak a mai ember jellemzője. Tudtad, hogy Charlie Chaplintől egy tizenöt éves lány várt gyermeket? Vagy hogy Elvis kifejezetten hajtott a szűz tinilányokra? J.D. Salingert is komoly pedofíliavádak érték, annak pedig tényleg se szeri, se száma, hány nyíltan rasszista vagy antiszemita művészt tartunk máig számon a legnagyobbak között. Szegényebb lenne a világ az ő műveik nélkül? Biztosan. Tudjuk-e a műveiket tiszta szívvel szeretni azután, hogy tisztában vagyunk a disznóságaikkal? Mindenkinek lelke rajta.
Olvasnál még botrányokról?
- Itt az újabb lehallgatási botrány?
- Botrány: Kitiltotta menstruáló vendégeit a luxusszálloda
- Sok a botrány Lindsay Lohan terhessége körül
