A gyerekek itták meg a se vele, se nélküle kapcsolat levét
Annának egy nővére, egy húga és egy öccse van, a négy testvér ma a húszas éveiben jár. Gyerekkorukat agresszív apjuk keserítette meg, aki folyamatosan bántalmazta az anyát és a gyerekeket. A szülők végül elváltak, de a különélés nem tartott sokáig.
Akkor eladták a házat, és vettek két kisebbet. A bíróság úgy ítélt, hogy ketten megyünk az apukánkhoz, és a másik két gyerek meg anyukánkhoz. Ez így is volt egy darabig, talán fél évig. Utána a szüleink kibékültek, és megint mindannyian együtt voltunk. Eladták a két házat, aztán vettek megint egy közöset. Anyukám vagy menekült az apukámtól, vagy kibékült vele, és ez mindaddig ment, amíg mindenünket elvesztettük.
A gyerekek folyamatosan költöztek, 5-6 különböző intézményben végezték az általános iskolát, ami a tanulást is, a beilleszkedést is, a barátságok kötését is megnehezítette, az egyik gyerek évet is ismételt emiatt. A család szegénysége fokozta az iskolai megaláztatásokat: “mindenki áradozott, hogy neki hogy telt a karácsony, én nem sokat tudtam mondani, mert vagy vitatkozással telt, vagy nem is kaptunk ajándékot” – emlékszik vissza Gizella, Anna két évvel fiatalabb húga.
Az anya újra és újra bizalmat szavazott az átmenetileg megjavuló apának, majd 1-2 hónap múlva újrakezdődött a bántalmazás. Utoljára már anyaotthonban éltek a gyerekek, és végül a két idősebb nővér maga kérte egy gyámügyes ismerőstől, hogy vegyék őket állami gondozásba.
A négy gyerek fél évet egy átmeneti intézetben töltött, onnan kerültek az egyik SOS gyermekfaluba. A legidősebb nővér ide már nem tartott velük, ő megismerkedett egy fiúval, 17 évesen nagykorúsították, kikerült a rendszerből, és hozzáment. Ma is együtt vannak, van két gyerekük. A három kisebb gyerek először egy idősebb nevelőanyához tartozott, majd ő nyugdíjba ment, és a fiatalabb Magdi lett a nevelőanyjuk.
“Én már jóval 18 éves korom előtt felnőttnek éreztem magam”
Anna ekkor már egy másik városban járt egészségügyi gimnáziumba, csak a hétvégéket töltötte a faluban, de így is nagyon jónak tartja a kapcsolatát egykori nevelőanyjával. “Nagyon szoros kapcsolatunk volt, mindent meg tudtunk beszélni, nem voltak titkaim.” A mai napig anyunak szólítja nevelőjét. Az állandóság jót tett a gyerekeknek, tanulmányi teljesítményük megjavult, Anna és Gizi is négyes-ötös tanulók lettek.
A nagykorúság elérése Annának nem jelentett sorsfordulót.
Én már jóval előtte felnőttnek éreztem magam, mert elég sok olyan helyzetem vagy traumánk volt, amit egyedül kellett megoldanunk. Jóval korábban felnőtt lettem, mint az én korosztályom, talpraesettnek kellett lennem mindig.
Magdi, a nevelőanya így emlékszik vissza: “Én már kamaszként kaptam meg Annát, 15 éves volt akkor. Nagyon határozott kislány volt. Nem volt vele sok problémám, hála Istennek mi az első pillanattól elfogadtuk egymást, hallgatott is rám, nem nagyon volt vita köztünk. Meghallgatott, nagyon sok tanácsomat elfogadta, érett gondolkodású kamaszlány volt. De így is egyeztünk meg, hogy én nagylányként kezelem, csak beszéljünk meg mindent. És ez működött.”
Anna az érettségi után először gyermek- és ifjúságvédelmi szakon szerzett OKJ-s szakmát. A tanulás mellett diákmunkákat végzett, ebből maga fizette az albérletét, hol egy barátnővel, hol a barátjával közösen, az ellátmányt pedig a tanulásra és utazásra költötte. 22 évesen került ki az utógondozói rendszerből, a lakástámogatásból a férje garzonjának egy részét vásárolta ki.
Egyelőre azonban nem akart a gyermekvédelemben elhelyezkedni:
akkor úgy éreztem, hogy én erre még nem vagyok kész, én is elég sok traumán mentem át, és gyerekotthonban kellett volna dolgozni, olyan gyerekekkel, mint amilyen én voltam anno.
Egy cipőboltba állt be eladónak, emellett szerezte meg a második szakmáját, társadalombiztosítási ügyintéző lett immár fizetős képzésben, de a költségekbe a gyermekfalu is beszállt. Ezután egy könyvelőirodában dolgozott három évet, kisfia születéséig.
Anna párkapcsolataiban nem volt gond abból, hogy ő az SOS-ben élt, általában 1-2 hónap után mesélte ezt el. A férjével interneten ismerkedtek meg, hét éve. Iván elfogadta a családját, múltját, de az anyósától azért Anna kicsit tartott:
A férjem nagyon jó körülmények közül jött, és az anyukája is olyan, akire fel lehet nézni. Ügyvéd, meg jegyző, aljegyző és polgármester is volt vidéken. Nagyon okos, talpraesett asszony. Féltem, nem néz-e le azért, mert nem egy szinten vagyunk. De őt nem érdekelte, megismert, és így fogadott el, ahogy vagyok.
Anna férje IT-szakember, csoportvezető egy nagy cégnél, saját lakásban laknak. Anna most tervezi, hogy visszamegy dolgozni egyéves kisfia mellől, szeretne egy multinál dolgozni két évet, majd újabb babát vállalni, de kettőnél több gyereket nem terveznek. A férje szerint Anna igazi anyatípus:
Nagyon szerencsés vagyok, hogy olyan anyja van a gyereknek, mint Anna. Ő leveszi a terhet a vállamról, nekem most tényleg csak arra kell koncentrálnom, hogy annyit dolgozzak, hogy meglegyen mindenünk, és mikor hazajövök, akkor már csak egy kis játék jön a gyerekkel. Nekem a jó jut mindenből.
Édesanyjukkal sikerült újra felvenni a fonalat
Ami a barátokat illeti, Anna most kicsit magányos, gyerekkori barátai nem maradtak, akiket korábban képzéseken megismert, azok meg kimentek külföldre, cseten tartják a kapcsolatot. A férje baráti társaságával járnak össze inkább. Iván szerint eleinte előfordult, hogy Anna kínosan érezte magát köztük, ha szóba került a gyerekkora. A férfi úgy látja, jót tenne, ha Anna visszamenne dolgozni, és szerezne egy-két barátot. A jövőben Anna karriert szeretne, Iván pedig nagyobb kertes házat, évente nyaralást és jobb életszínvonalat.
A rendszerbe való bekerülés után a szülőkkel meglazult a testvérek kapcsolata, majd később, felnőttkorban az anyával újra megerősödött. A gyerekek a gyermekfaluból már nem akartak visszakerülni családjukhoz. Édesanyjuk viszont időközben végleg otthagyta az agresszív apát, először a legidősebb nővérhez költözött, egy éve pedig a legkisebb fiúval él, és segít neki a mindennapi teendőkben. A 22 éves fiú sérült, hétköznap egy bentlakásos speciális iskolában van, a hétvégéket pedig az anyával tölti a lakásában, ilyenkor ő gondoskodik róla. Az anyának 13 éve állandó munkahelye van. A lakást a gyermekfalu segítségével vásárolták.
A harmadik lány, Gizella most külföldön él, dolgozik, van egy élettársa, és épp kisbabát vár. Őt a nevelőanya kapkodósabb, pörgősebb természetnek nevezi, Gizella is elkezdett egy szakképzést, intézményi kommunikátornak tanult érettségi után, de nem vizsgázott le végül.
Mindenki úgy csinálja, hogy előbb férjhez megy, és utána szül gyereket, előbb elvégzi a szakmáját, és aztán vesz lakást. Hát én mindent fordítva csinálok.
Gizi ezzel együtt is elégedett az életével, a párja autófényezőként dolgozik. Közösen tervezik a jövőt, a kérdés csak az, hogy külföldön-e vagy itthon.
A négy testvér kapcsolata ma is szoros.
Összejárunk elég sűrűn, számíthatunk egymásra, ha vigyázni kell valakinek a gyerekére, akkor nyugodtan megkérhetjük a másikat. Szülinapokon, névnapokon, évfordulókon össze szoktunk jönni, és megünnepeljük. Napi szinten tartjuk a kapcsolatot mindegyik testvéremmel” – meséli Anna.
Anna édesanyja is szokott vigyázni az unokákra, ezzel a férjének sincs semmi problémája. Az apósát viszont még nem is látta Iván. Fényképen sem. Soha.
Több hasonló történetet is olvashattok a gyermekvédelemről az SOS Gyermekfalvak által működtetett a Gyereksorsok blogon.
További cikkek az SOS Gyermekfalvaktól az NLCafén:
- Anett 4 testvérével az utcán kéregetett, ma diplomás édesanya
- Attól féltem, hogy sosem lesz vége a gyerekkoromnak
- Iskolába sem jártak, mert nem volt rendes ruhájuk
- “Az egyik nevelő fogasra akasztott, és ott is hagyott” – állami gondozott fiatalok mesélnek
