Belép a tanár, hóna alatt a napló. Odasétál az asztalhoz. Leül, majd kezdődik a lapozgatás. Síri csend, pulzusok az egekben. Esélyek latolgatása, izzadtságcseppek, stressz. (Kivéve azt a néhány strébert, aki alig várja, hogy számot adjon a naprakész tudásáról.) A helyzet a gyerekkorunk óta nem sokat változott. Legfeljebb az E-napló megjelenése miatt a névsort máshonnan kell kilesni. Ki noteszt lapozgat, ki előre felírt nevekkel lép be, ki számokat húz egy borítékból. A vége így is, úgy is ugyanaz: ki kell állni a táblához, egyedül, mindenki elé. És beszélni kell.

„Teljesen elavult dolog!”

„A gyerekeknek ma hat-hét, néha nyolc órájuk is van. Irreális elvárás, hogy miközben rohannak egyik teremből a másikba, témazárót írnak, tornáznak és mondjuk még szerelmesek is, egyik pillanatról a másikra az osztály elé penderüljenek, és már fújják is kívülről az adott tananyagot – mondja Sulyok Blanka, a Kozma Lajos Faipari Szakgimnázium és a Zöld Kakas Líceum magyar- és némettanára. Egy ilyen helyzetben komoly esély van a kudarcra, ami ráadásul az osztálytársak előtt történik. Ez utóbbi egy kamasz számára különösen problémás, hiszen számára a kortársak véleményénél nincs fontosabb. Épp ezért a felelést a klasszikus formájában teljesen elavult dolognak tartom.”  A tanárnő szerint a felelés leginkább arra alkalmas, hogy a tanuláshoz, iskolához való negatív attitűdöt erősítse, és rombolja az önbizalmat. „Különösen akkor problémás, ha bizonyos diákokat egyébként is megbélyegez az osztályközösség. Egy kiközösített gyereknek az osztály előtt felelni maga a jeges rémület.”

Hódmezővásárhely, 1969. május 29. – Somogyi János 8. osztályos tanuló felel a táblánál Szakál Lóránt tanár óráján a hódmezővásárhelyi tanyavilág kenyereparti általános iskolájában. – MTI Fotó: Benkő Imre

Sulyok Blanka óráin ezért 9. és 10. osztályban legfeljebb önkéntes felelések vannak. Szúrópróbaszerű felelés helyett a diákok rengeteg olyan feladatot kapnak, amikkel pontokat lehet szerezni. „Ilyenek a kreatív írás, a vita, a szerepjáték, a „beadandók” és a kiselőadások, néhány hagyományos teszttel illetve dolgozattal kiegészítve. A legfontosabb, hogy a diákok játékos, kreatív feladatokkal, szabadon választott témában tartott prezentációkkal fejleszthessék a jó felelethez szükséges kompetenciákat, és ezeken a sikerélményeken keresztül erősödhessen az önbizalmuk. Ehhez persze muszáj csökkenteni a kötelezően előírt tananyagot, de szerintem bőven megéri.”

A tanárnő szerint a szóbeli érettségihez közeledve már gyakorolni kell magát a „klasszikus felelést” is. Ő 11. osztálytól kezdve feleltet, de ezt addigra mindig megelőzi a már említett, alapos előkészítési fázis. „Magyarból a diákoknak lehetőségük van felelés előtt forrásokat használni, vázlatot írni, a felelethez a vázlatot használni, ahogy egyébként az érettségin is tehetik. Az értékelést azonban mindig megbeszéljük, és általában együtt osztjuk be a tételeket, hogy a felkészülés ne terhelje túl őket. Németből nincs felkészülési idő, mert az érettségin sincs, de képekkel, nyelvi forrásokkal azért tudok segíteni. Egyébként, ha nehéz napjuk van, előtte át is nézhetik a jegyzetüket. A lényeg, hogy ne utálják meg az egészet, ne utálják magukat, a szereplést és főként, ne stresszeljenek.”  

Blanka szerint azok a diákok szeretnek felelni, akik extrovertáltak, az adott tantárgyban pedig kifejezetten jártasak, tehetségesek. Ez azonban nagyon „ritka kombináció” – mondja.

„Bármit be lehet magolni!”

Kerényi Kata a Zöld Kakas Líceum fejlesztőpedagógusa, az óráin hol a kovalens kötésről esik szó, hogy Arany Jánosról, hol az Árpád-házi királyokról. „Nincs bajom a feleléssel, ha a diák tudja, hogy mikor fog történni, hol, kik előtt és pontosan mi lesz a menete. És főleg: miért hasznos számára – mondja. – A felelés nagy része technika, csak kisebb része a tananyag, vagyis fel lehet és fel is kell készülni rá. Ugyanis ha valakinek nincs rutinja, nem fog kiderülni, mennyit tanult.”

Kata szerint bármit be lehet magolni, ha valakinek jó a memóriája, a kérdés az, hogy a diák képes-e összefüggésekben, logikusan gondolkodni, és képes-e a saját gondolatait strukturáltan előadni. „A felelés akkora stresszt okoz, hogy a diák nem tudja kívülről megfigyelni magát, gyakran a segítő kérdéseket sem érti, annyira leblokkol. Ezért én – mély víz helyett – kompetenciákat tanítok, alapkészségeket fejlesztek. Csak ezután tesztelek.”

Kata tapasztalatai szerint rengeteg jó ötlet jön a diákoktól is, a videófeleletet, amit ő szívesen alkalmaz, például ketten találták ki az egyik diákkal. „Ha pedig valami játékos feladatot kapnak, amiben még esetleg verseny is van, teljesen belelkesednek. A múltkor bevittem egy kvízt az egyik történelemórára, különböző nehézségű kérdésekkel. A gyerekek eldönthették, hogy melyik szintet választják, a jó válaszokért pedig pontokat gyűjthettek. Nagyon szerették, hogy pörög a dolog, a végén született is egy csomó jó jegy. A legérdekesebb azonban nem ez volt, hanem az, hogy azoknak is kértek jutalmat, akik valami miatt kevesebb pontot tudtak összegyűjteni.”

Szúrópróbaszerű feleltetés Katánál egyáltalán nincs, van helyette viszont egy érettségi előtti „edzéstréning”, ahol megtanulják, hogy hogyan kell odaülni mások elé, hogyan kell megszólalni, felvenni a szemkontaktust, egész mondatokban fogalmazni. Az érettségi előtt a tanárok beszámolókat szerveznek, hogy a diákok eleget gyakorolhassák a szóbeli felelést.

Budapest, 1965. december 16. – Felelő diáklány a gyakorló általános iskola egyik osztályában, ahol a Budapesti Tanítóképző Intézet hallgatói tanítási gyakorlatot végeznek. – MTI Fotó: Sziklás Mária

A jegyek Kata szerint sokféle teljesítményre adhatók, így különböző projektekre is. „Összeállhatnak akár hárman is. A végén megoszthatják magát a prezentációt, erre többféle lehetőségük van. Előfordul, hogy valaki magát a prezentációt rakja össze, mások pedig felváltva előadják. Az értékelésnél, bármilyen beszámolási formát is választ az ember,  a legfontosabb: nincs sablon, ismerni kell a gyerekeket, és saját magukhoz mérten értékelni a teljesítményüket.”

„Évekkel ezelőtt kiiktattam a felelést!”

„A felelésnek egyetlen igazi haszna van: a diák – elvileg – minden órára felkészül, különben nem tudhatja, hogy nem kap-e egyest. Legnagyobb hátránya az óriási stressz, főleg a makarenkói szigorral bíró tanároknál – mondja Joós Andrea (a Budai Szent Imre Ciszterci Gimnázium volt biológia tanára). – Ráadásul a tudás nincs mindig összhangban annak prezentálásával. Az, aki kevésbé jól tud fogalmazni, vagy akinek a személyisége ezt a helyzetet nem viseli jól, rosszabb jegyet fog kapni, mint az, aki ugyan kevesebbet tud, mégis jól el tudja adni magát.”

A pápai iskola, ahol ládikóban gyűjtik az élet apró örömeit

Joós Andrea is egyetért azonban kollégáival abban, hogy mindenkinek meg kell tudnia szólalni mások előtt. Olyan témáról is, ami nem a szívügye. „A nagy különbség az, hogy később, az életben minden ilyen alkalommal tudni fogom, hogy mikor kell előadnom egy adott témában, így lelkileg fel tudok készülni rá.”

„A diákok szerint minden tanár azt gondolja, hogy az ő tantárgya a legfontosabb a világon. Belegondoltam, mennyire igazuk van, ezzel én is pontosan így voltam a pályám elején. Mára ezt tudatosan leépítettem, és évekkel ezelőtt kiiktattam a szúrópróbaszerű feleltetést. Nem várom el, hogy egy diák minden egyes órámra felkészülten érkezzen.”

A tanárnő az úgynevezett „gamifikáció pontrendszer” módszerét alkalmazza, ami a játékosságra épül. „A diákok minden hónapban pontokat gyűjtenek. Ezekből hónap végére összeáll egy jegy. Pontokat a a röpdolgozatokért, kiselőadásokért, projektekért lehet kapni. A srácok tudják, hogy kell nekik a pont, ezért sokszor maguk jönnek oda hozzám, jelentkezni különböző feladatokra.”

Gamifikáció ide vagy oda, Joós Andreánál is vannak olyan „röpik” vagy kiselőadások, amik külön jegyre mennek. És a diákok itt is írnak nagydolgozatokat. A sláger értékelési forma a „nagyoknál” azonban nem ez, hanem a videó-feleletek. „Először kiválasztanak egy témát egy nagyobb témakörön belül. Otthon készítenek egy háromperces videót, aminek a szabályai a következők: muszáj, hogy bemutassanak egy saját ábrát, nem lehet szöveget felolvasni, és persze nem lehet rajtuk fülhallgató sem. Ezeket amúgy mindig ki lehet szúrni.” A „kicsik” (hetedikes-nyolcadikos) diákok között Andrea szerint nagyon népszerű a páros interjú, ami ugyan szúrópróba jelleggel megy, de legalább van előtte némi felkészülési idő. „A pár leül, és 3-5 perc alatt végigbeszéli, hogy ki mit fog kérdezni a másiktól. Ezután előadják az interjút. Először az egyik kérdez, utána cserélnek. Már akkor vigyorognak, amikor meglátják a kezemben a játékmikrofont.”

Alternatívák tehát igenis lennének. Csak épp ki kellene próbálni őket…