„Életed legfontosabb pillanata a jelen pillanat, legfontosabb embere, akivel most kell leülnöd beszélgetni, legfontosabb tette a szeretet.” Ebben a szellemiségben dolgoznak az ÖNÉ Egyesület „révészei”, akik a rehabilitáció ideje alatt keresik fel nemrég mozgássérültté vált sorstársaikat, hogy megkönnyítsék számukra az átkelést az „új” életbe.
Ki legyen Az Ország Kedvenc Civil Szervezete? Szavazz te is!
Év végi játékos versenyünkkel azokat szeretnénk megjutalmazni, akik egész évben másoknak segítenek. Ők a civilek: a modern társadalom lelkiismerete. Akik ételt osztanak, kutyát gondoznak, betegágyak szélén ülnek. Nem nézik, kinek, nem nézik, miért. Csak azt látják, hogy nagy szükség van rájuk. Nekik szeretnénk köszönetet mondani az NLCafé Kedvenc Civil Szervezete játékkal. Amelyik szervezet a legtöbb szavazatot kapja tőletek, 300 ezer forint értékű reklámfelületet nyer az ADSelf, a Central Médiacsoport digitális portfóliójának felületeit értékesítő automata hirdetési rendszerben. Neked ki a kedvenced? Szavazz!
Az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben (OORI) találkoztam nemrég a Mozgássérült Emberek Önálló Élet Egyesület (ÖNÉ Egyesület) két tagjával, két sugárzó, életvidám hölggyel. Ungvári Mihályné Györgyi, az egyesület vezetője már lassan tizenöt éve dolgozik révészként. Fiatalabb kolléganője, Niki önkéntes. A közösség életre szóló barátságot is adott nekik, azóta ismerik egymást, amióta Niki bekerült az OORI-ba. Ahogy fogalmaznak, akkor még teljesen máshogy nézett ki minden, különálló pavilonokban helyezték el a sérülteket, tizennégy fős szobákban. Ezt (szerencsére) most már nehéz elképzelni, mert az épület modern, sportpályával, uszodával, két- és négyágyas szobákkal, gyakorlóhelyekkel van ellátva. „Nem mindegy, milyen környezetben zajlik a rehabilitáció – mondja Györgyi, az egyesület vezetője. – Bár innen kikerülve sem könnyű sokszor szembesülni a való világgal. Mi ebben is próbálunk segíteni. Abban, hogyan lehet az otthoni körülményeket a megváltozott igényekhez igazítani.”
Ungvári Mihályné Györgyi (j), az egyesület vezetője már lassan tizenöt éve dolgozik révészként. Fiatalabb kolléganője, Niki (b) önkéntes (Fotó: Kováts Dániel)
Vannak, akik nem akarnak beszélni senkivel
Nem minden páciens kerülhet haza. Van, aki huszonnégy órás ellátást igényel, és ha nincs, aki ezt biztosítsa, inkább az ápoló-gondozó otthonok mellett döntenek a páciensek vagy a hozzátartozók. „Egy ötven körüli hölgynek stroke következtében sérült a mozgása, ráadásul a rehabilitáció ideje alatt agyvérzést kapott – meséli Györgyi. – Az egyetlen fia külföldön dolgozott, így aztán bentlakásos intézménybe kellett költöznie a rehabilitáció után. Ketten látogattuk egy kollégámmal. Emlékszem, sokat adtak neki a beszélgetések, a figyelmünk, a biztatásunk. Egyre lelkesebb lett, újra akart tanulni járni. Pedig korábban elzárkózott. Amikor a pszichológus látogatta, inkább úgy tett, mintha aludna.”
Nem ő volt az első, aki szívesebben nyílt meg a révészeknek. „Leginkább a kiszolgáltatottság érzése bántotta azt a hatvan év körüli hölgyet, akit ma első alkalommal látogattam meg – folytatja a vezető révész. – A pszichológus azzal irányított hozzá, hogy nagyon nehéz vele, nem igazán együttműködő. Két hónapja érte baleset, rengeteg csontja sérült, sok közülük apró darabokra törött. Még az orvosok sem tudják megmondani, hogy lábra tud-e állni valaha, vagy élete hátralévő részét kerekesszékben kell majd töltenie. Sosem volt még sérülése, most pedig csak akkor hagyhatja el az ágyát, amikor ebédelni viszik. Nagyon nehéz helyzet lelkileg. Kezdetben valóban tartózkodó volt, de aztán megnyílt, és egész jót beszélgettünk. Rólam, az életemről érdeklődött. Sok mindenről meséltem neki: milyen az élet kerekesszékesként, hogy autót vezettem, most egy mikrobuszt tanulok vezetni, amibe lifttel szállok be. Hogy tánccsoporttal fellépésekre járok, és hogy teljes értékű életet élek súlyos mozgássérültként. A beszélgetés végén azzal búcsúzott, hogy már alig várja a jövő hetet, hogy újra találkozzunk. Látszott, hogy sokkal jobban érzi magát.”
A vezető hangsúlyozza, a révészeknek tiszteletben kell tartani a sérült emberek akaratát. Azzal, aki nem szeretne beszélgetni, nem szabad erőltetni a kapcsolatot. „Ki kell várni, amíg az emberek nyitottá válnak a segítségre – magyarázza Györgyi. – Az osztályon dolgozó személyzettől megkapjuk a neveket, azokét, akiket az orvosok alkalmasnak találnak a találkozásra. Megkeressük a sérültet, felajánljuk a segítségünket, a társaságunkat. Általában hetente járunk hozzájuk. Nagyon jó érzés, amikor látjuk, hogy egyre lelkesebbek, vagy amikor telefonon újságolják, hogy sokkal jobban vannak, mennyit ügyesedtek. Akik zárkózottabbak, azoknak adunk elérhetőséget, aztán egy hét múlva újra meglátogatjuk őket. Változó, kinek mennyi időre van szüksége.” Nemcsak a pácienseknek, a segítőknek is alkalmasnak kell lenniük lelkileg a munkára. „A mi felelősségünk eldönteni, hogy képesek vagyunk-e adott napon segíteni. Ezek az emberek a rehabilitáció ideje alatt gyászmunkán is keresztülmennek, ami nagyon nehéz. Van, hogy elakadunk. Van, hogy nekünk is szükségünk van pszichológusra, és nagy segítség, hogy rendszeresen tartunk esetmegbeszéléseket. Sok szomorú esettel, időnként halálesetekkel is találkozunk. Nem vihetjük haza mindenki terhét, le kell tudnunk rakni, mert egy idő után összeomolnánk.”
A révészek a leghitelesebb segítők
Sokan egykori páciensként jelentkeznek révésznek. „Nemrég egy húszéves fiú keresett meg. Szeretne velünk dolgozni, de talán számára még korai lenne ez a munka, hiszen csak hat hónapja sérült meg. Nem hiszem, hogy készen áll rá.” A révészmunka feltétele egy három hónapos képzés elvégzése. Ennek anyagát az egyesület tevékenységét támogató orvosok, mentálhigiénés szakemberek, jogászok, segédeszköz-forgalmazók állították össze. „Egyesületünk 1996 óta képez révészeket. Tagjaink többsége súlyosan sérült, kerekesszékes ember, ugyanakkor képesek vagyunk önálló, önrendelkező életet élni, és vállalni a felelősséget a tetteinkért. Az ÖNÉ a fogyatékossággal élőket döntésre képes egyéneknek tekinti, akiknek nemcsak a jogaik, hanem a kötelességeik is azonosak a többi emberével. Legfontosabb a hitelességünk, hiszen példát mutatunk azzal, hogy képesek vagyunk önálló életet élni, függetlenül az életkorunktól, kerekesszékben is.”
Tanpálya az Országos Rehabilitációs Intézetben (Fotó: Kováts Dániel)
Györgyi elmeséli, hogy az alapító, Jelli Magdolna maga is úgy élt önálló életet, hogy csak két ujját tudta használni, azokkal mozgatta az elektromos kerekesszékén a joystickot. Magdi álma az volt, hogy a révészmunkát elismerjék foglalkozásnak. „Ez tíz éve meg is valósult, egyesületünk azóta akkreditált foglalkoztató, négyórás munkaidőben dolgoznak nálunk révészek, iskolai érzékenyítő és baleset-megelőző programban részt vevő trénereink, sorstársi tanácsadók. Évekkel ezelőtt még hétórás bért tudtunk fizetni, azóta sajnos folyamatosan csökkent a keret.” A bértámogatási korlátokat nehéz elfogadni, hiszen a révészek nélkül a sérült emberek jelentős része maradna magára megváltozott képességeivel és annak minden lelki velejárójával.
Tizenhat évesen került kerekesszékbe
„Nagy erőt adott a sorstárs közösség, inspirált a lelkesedésük” (Fotó: Kováts Dániel)
A harminchat éves Niki is önkéntesként dolgozik az egyesületnél, lassan tíz éve. Autóbalesetben sérült meg a gerince tizenhat évesen, azóta nem képes mozgatni a lábait. Györgyiék, valamint a tagokból alakult tánccsoport nagy lendületet adott neki az önálló élethez vezető úton. „Kezdetben azt gondoltam, meg fogok gyógyulni, nem is akartam látni a kerekesszéket – meséli Niki. – Aztán amikor hazakerültem, egy idő után kezdtem belátni, hogy az állapotom végleges, muszáj lesz megtanulni ellátni magam. Persze ez iszonyú nehéz volt lelkileg. Ahogy az is, hogy szakítsak a barátommal, aki nem akart elhagyni. Szomorú voltam, de azt akartam, hogy járó lányokkal barátkozzon. Azt éreztem, hogy még én sem ismerem magamat, nem tudom, mit hoz ki belőlem az állapotom. A szüleim persze ebben is támogattak, úgy, ahogy szükségem volt rájuk. Nem csináltak meg mindent helyettem, de később már nem is hagytam.” Nikit is megkereste még az intézetben egy révész, egy korban hozzá hasonló, autóbalesetet szenvedett lány, Móni. „Először nagyon elutasító voltam, csak a falat néztem, amikor beszélt hozzám. De később rájöttem, hogy milyen jó, hogy van kihez fordulni. De Györgyivel is tartottam a kapcsolatot, vele még az intézetben találkoztam. Akkor még biztos voltam benne, hogy járni fogok” – mondja nevetve Niki, Györgyi pedig vele nevet. „Tisztán emlékszem a beszélgetésünkre. Én persze tudtam, hogy a gerincvelő-sérülést nem tudják meggyógyítani, de nem mondhattam meg neki. Közben becsapni sem szabad senkit. Sokszor kerülünk ilyen nehéz helyzetbe, ezekre nem nagyon lehet felkészülni” – mondja az egyesület vezetője.
Niki folytatja: „Kezdetben még apukám vitt mindenhová, ölbe vett, úgy rakott be a kocsiba, aztán megtanultam autót vezetni, és fokozatosan képes lettem ellátni magam. Nagy erőt adott a sorstárs közösség, inspirált a lelkesedésük, láttam, hogy teljes életet élnek, pedig vannak, akik nálam sokkal súlyosabb állapotban vannak.” Nikire hamarosan a szerelem is rátalált, és huszonegy évesen anyuka lett. „Fél éve tartott a kapcsolatunk, amikor állapotos lettem. Nem terveztük, és kicsit meg is rémültem. Végül jól alakult minden. Hamar belejöttem, és ott volt Móni, aki szintén kerekesszékben hordta ki a gyerekét.” A révészek között több anyuka, szülő van, akik bebizonyították, hogy a mozgássérültség nem lehet akadálya az anyaságnak. „Sőt, az anyává válás még tudatosabbá tesz.”
Nehéz elengedni szülőként a sérült gyereket
„Mozgássérültként nőttem fel, az én szüleim sem adtak önállóságot, ösztönösen óvtak, kiszolgáltak” (Fotó: Kováts Dániel)
Györgyi szerint Niki szülei nagyon jól kezelték a helyzetet, nem erőltették rá magukat a lányukra, hagyták, hogy kibontakozzon az önálló, kerekesszékes élete. Ő félévesen kapott gyermekbénulást mind a négy végtagjára. „Mozgássérültként nőttem fel, az én szüleim sem adtak önállóságot, ösztönösen óvtak, kiszolgáltak. Ennek a következményével akkor szembesültem, amikor gimnazistaként kollégiumba kerültem. Nem tudtam beágyazni, sem rendet tartani a szekrényemben, nem tudtam egyedül beülni a kádba. A kényszer hozta ott, hogy mindent megtanuljak. Sajnos sokszor a szülők a felnőtt gyermekeket is képesek gyerekhelyzetbe visszatenni, persze jó szándékból. Ha révészként ilyen helyzetet látunk, és a család nyitott rá, beszélgetünk róla. Ha már egyértelművé válik, hogy marad a szék, bármilyen nehéz is, nem jó, ha a szülők rátelepednek a gyerekükre. De be kell látniuk, hogy nem lesznek ott mindig.”
A rehabilitációs intézetben üres ágy sosincs, ami közel hétszázas nagyságrendű létszámot jelent folyamatosan. Legtöbben balesetek, betegségek következtében kerülnek be, de sokan vannak, akiknek a cukorbetegségük vagy érszűkület folytán kell amputálni a végtagjukat, és gyakori a stroke utáni bénulás is. És sajnos az is előfordul, hogy gyerekek kerülnek rehabilitációra, nekik kell támaszt nyújtani. „Egy kilenc év körüli kislány gerincvelő-gyulladás miatt került kerekesszékbe. Nagyon ügyesen közlekedett a székével, így néhány éve Mikulás előtt betanítottuk egy táncra, amit együtt adtunk elő az ünnepségen. Nagyon sokat jelentett neki, látszott, hogy boldoggá tette.”
A Mozgássérült Emberek Önálló Élet Egyesületet 1995-ben tizenkét súlyosan mozgássérült ember alapította Jelli Magdolna vezetésével, valamint a Marczibányi téri Rehabilitációs Intézet egykori igazgatójának, Rimóczi Rudolfnak a szakmai támogatásával. A Révész-programot svéd mintára hozták létre, azzal a különbséggel, hogy a magyar révészek ágy melletti szolgálatot is végeznek, vagyis már a kórházi ágyuknál felkeresik a sérült pácienseket. A révészek a komplex rehabilitáció kiegészítéseként végzik tevékenységüket több fővárosi és néhány vidéki rehabilitációs intézetben. Céljuk, hogy országszerte regionális szolgálatokat létesítsenek, hogy a vidéki sorstársaik közül is lehessenek révészek, és így egyre többen részesülhessenek a segítségben.
Az ÖNÉ Egyesület a Révész-program mellett aktívan részt vesz az akadálymentesítésért tevékenykedő lobbiban, érzékenyítő programokat szerveznek, és irodájukban sorstársi tanácsadással várják a mozgássérülteket és hozzátartozóikat.
A révészeket itt tudod támogatni: Mozgássérült Emberek Önálló Élet Egyesülete
10102086-68345402-00000002. Köszönjük a félúton lévők nevében!
