Akár észre akarjuk venni, akár nem, egyre több olyan idős emberrel találkozni, aki nem nagyon van tudatában annak, hol jár, ki ő, hova tart, és miért. Budapesten feltűnően sok a demens ember, akikre figyelni, őket felügyelni – szakszerű segítség hiányában – nem mindig lehetséges.
Európában jelenleg több mint 10,5 millió beteg él valamilyen demenciával, és 60-80%-uk szenved Alzheimer-kórban. Ez a szám várhatóan közel kétszeresére fog nőni az elkövetkezendő 35 évben a növekvő és idősödő népesség miatt, és 2050-re meghaladja majd a 18 milliót.
Így járhatott az a nyolcvanas évei elején járó idős néni is, aki köpenyben és házi papucsban jelent meg abban az étteremben, ahol én is vacsoráztam. A hófehér hajú, görbe hátú, aprócska néni a havas utcáról menekült be az étterembe, ahol egy pohár meleg vizet kért, hogy átmelegedhessen. A személyzet kedvesen leültette, kapott pokrócot, egy bögre forró italt, a néni pedig – mintha csak színházban lenne – örömmel foglalt helyet, mosolyogva nézelődött, élvezte, hogy „társasága” van. Egy pillanatra sem tűnt fel neki, hogy szinte valamennyi vendég őt kémleli, csak bámészkodott, és kedves tekintettel szemlélte a helyet.
Amikor a pincér megkérdezte tőle, szüksége van-e segítségre, érthetően válaszolt: ő csak a hideg miatt jött be ide, melegedni; arra viszont már nem tudott válaszolni, hogy honnan jött, és hova tart. A pincérek nem siettették, nem faggatták, elsodorta őket a munka, így az sem tűnt fel nekik, amikor az idős hölgy odalépett két orosz fiatalhoz, hogy megszólítsa őket. A pár három nyelven is elmondta a néninek, hogy nem beszélnek magyarul, a néni azonban csak állt az asztaluk mellett, és magyarázta, hogy ő csak melegedni jött ide.
Fél óra is eltelt már, amikor a pincérek érezték, lépniük kell valamit. Újra elkezdték faggatni a nénit, segíteni akartak, elkísérni, hazavinni, de ő a sok kérdéstől, az érdeklődő szempároktól szemmel láthatóan zavarba jött, ideges lett, felpattant, és kirohant az étteremből. Az ablakon keresztül még láttam, ahogy elsiet a hóesésben – a lelkiismeret-furdalás pedig azóta is üldöz. Kézen kellett volna fognom őt, de ahogy az összes többi vendég, én is az étterem személyzetére bíztam a megoldást – pedig a 112-t tárcsázni nem kerül semmibe.
