nlc.hu
Aktuális
Hiába a sok millió dolláros vagyon, az anorexia őt sem kíméli

Hiába a sok millió dolláros vagyon, az anorexia őt sem kíméli

Húsz évvel Gianni Versace meggyilkolása után filmsorozat készült a híres divattervező életéről és a halála utáni történésekről. A főbb szerepekben Ricky Martint és Penelope Cruzt láthatjuk, utóbbit Emmy-díjra is jelölték Donatella Versace megformálásáért.

Akiről viszont kevés szó esik a Versace klán tagjai közül – pedig sorsa szintén elég tragikus –, az Allegra Versace, Donatella egyetlen lánya. Allegra tizenegy éves volt, mikor híres nagybátyját megölték, a temetésen készült emlékezetes fotón fekete csipkefátyolban zokog megtört édesanyja mellett. Gianni imádta Allegrát, „kis hercegnőm”-nek hívta, és sokan meg is lepődtek, amikor kiderült, hogy vagyona felét a lányra hagyta. Gianni bátyja, Santo harminc, Donatella pedig húsz százalékot kapott. Donatella szerint ez ugyan őrültség volt bátyja részéről, de hát – mint mondja – minden kreatív ember egy kicsit őrült. Ennek ellenére szerinte Gianninak fogalma sem volt, mekkora terhet jelent majd Allegra számára, hogy az örökség miatt tizenegy évesen a lapok címoldalára kerül, és ezzel egy csapásra világhírű lesz.

Daniel, Allegra és Donatella Versace a haláleset tízéves évfordulójára tartott megemlékezésen (Profimedia)

A most harmincegy éves Allegra élete nem hasonlít anyja és egykori nagybátyja csillogó életviteléhez, hiszen kerüli a nyilvánosságot. Ugyan állítólag a Gianniról készült filmhez felvettek vele egy jelenetet, az végül nem került bele a sorozatba, mert Donatella megkérte a rendezőt, hogy a lányát hagyják ki az egészből. Donatella ellenezte a sorozat létrejöttét, és nem is akarta engedni, hogy elkészítsék, mondván, elege van abból, hogy egyesek húsz év után is a testvére halálán akarnak nyerészkedni. Elmondása szerint viszont mivel testvére a modern történelem egyik alakjának számít, és emiatt a személyiségi jogai korlátozottak, nem tehetett semmit.

Allegra Versace (Profimedia)

A fiatal, visszahúzódó Allegrára hatalmas teherként telepedett rá nagybátyja öröksége, hiszen tizennyolc éves korára egy 800 millió dollárt érő divatbirodalom tulajdonosa lett. Névleges munkája ugyan van a cégnél, de az ott dolgozók szerint szinte sosem jár be, mivel szorongásos rohamai vannak. Testképzavarban is szenved, és hosszú évek óta anorexiás. Ha lát magáról egy fotót vagy felvételt, teljesen magába roskad. Lehet, hogy azért alakult ez ki nála, mert a divatvilágban nőtt fel, a csontsovány modellek között, de az is lehet,  hogy pusztán lelki okai vannak. Ugyan már évek óta állítja, hogy kigyógyult betegségéből, Allegra a legfrissebb fényképek tanúsága szerint is borzasztóan vékony.

Pedig minden adott volt ahhoz, hogy boldog életet éljen. Öccsével, Daniellel együtt nagy szeretetben nőttek fel, apjuk Paul Beck modell, aki Donatellával 1983 és 2000 között élt házasságban. A lány okos, érzékeny gyerek volt, első zongoráját Elton Johntól kapta. Természetesen ruhákra sem volt gondja, első divatbemutatójára kétnapos korában vitték el a szülei, egyszer pedig hazaküldték átöltözni az óvodából, mert anyja olyan drága selyemruhába öltöztette, amiben nem engedték festeni.
Gianni halála nagyon megrázta a lányt, és annak ellenére, hogy a gyilkosság után anyja egyből elkezdte terápiára járatni, ahogy teltek az évek, Allegra egyre soványabb és soványabb lett. 2007-ben már nyilvánvaló volt a betegsége, így a család kiadott egy közleményt, melyben elismerték, hogy Allegra anorexiában szenved, de mindenkit biztosítottak róla, hogy a legjobb kezelést kapja, amire jól reagál.

Valóban nagyon vékony (Profimedia)

A lány színésznőnek készült, és élvezte, mikor “senki által nem látott”, független filmekben játszhatott kis szerepeket, de híres vezetékneve hatalmas árnyékot vettet rá, ami elmondása szerint csak gátolta karrierjében, amit végül fel is adott. Ugyan anyja annyira óvta és féltette, hogy még autót vezetni sem engedte, kokainfüggősége minden bizonnyal hatással volt a lányára. Anyja állapota ugyanis olyan súlyos volt, hogy Elton John Allegra tizennyolcadik születésnapi buliján a színpadon volt kénytelen intervenciót tartani.

Allegra tehát egy törékeny, visszahúzódó felnőtté vált, akit senki nem látott még sem férfival, sem barátnőkkel, idejét vagy egyedül, vagy családtagjával tölti. Ugyan az egész világ az övé lehetett volna, az érzékeny lány sosem tudta feldolgozni Gianni halálát és az ezzel járó terheket.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top