Aktuális

Bocsánatkérő levelet küldött Makai Viktória támadója

Az ultrafutónő lassan épül fel a fizikai és lelki sérüléseiből.

Bocsánatkérő levelet írt Makai Viktória ultrafutónak a vele erőszakoskodó és őt bántalmazó H. István. A férfi még 2018 októberében bántalmazta és szexuálisan molesztálta a sportolót, akinek a férje lépett közbe, így félbe maradt az erőszak.

A Blikk azt írja a férfi ügyvédje nyomán, hogy a támadó még néhány nappal az elfogása után egy bocsánatkérő levelet írt az ultrafutónak. Ezt nem csatolták be a hivatalos papírok közé, hogy ne befolyásolják az ügyet. Viktória pedig azt mondta, csak a tárgyalás után szeretné elolvasni.

Maka Viktória lassan gyógyult fel a sérüléseiből, kettős látása lett, ami 7 hónap alatt minimálisra csökkent. De visszamaradt 2 százaléknyi rejtett kancsalság, és a korábban szunnyadó szürke hályogja is műtéti beavatkozást igényel. A fogászati kezelése még tart, van, ahol implantátumot kell beültetni.

A lelki trauma feldolgozása most is tart. Az első tárgyalás – ahol találkozott a támadójával – nagyon nehéz volt érzelmileg. Viktórai azonban azt mondta, teszi azt, ami az ő dolga és érdeke az ügyben: megbocsátani. Attól függetlenül, hogy érdemes-e rá a férfi, vagy sem.

H. Istvánt szexuális erőszakkal és súlyos testi sértéssel vádolják, amiért halmazati büntetésként 2-11 évet kaphat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top