Aktuális

Címlapon hozzák a nagy külföldi lapok a budapesti hajóbaleset hírét

A legalább hét ember életét követelő szerencsétlenségről a dél-koreai lapok mellett a New York Times, a CNN, az AP, a Reuters, a Bloomberg és a China Daily is beszámolt.

Tele a nemzetközi sajtó a budapesti hajóbaleset hírével. Ahogy arról mi is részletesen írtunk, szerda este egy szállodahajóval ütközött és elsüllyedt egy sétahajó a Duna budapesti szakaszán, a Parlamentnél, fedélzetén 35 ember utazott – jobbára dél-koreai turisták.

Dél-Korai nagykövetsége saját mentőcsapatot szervezett (Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt)

A New York Times hét halottról és „legalább 19 eltűntről” ír. A lap a dél-koreai külügyminisztériumra hivatkozva azt is megemlíti, hogy az áldozatokon nem volt mentőmellény; a hajó fedélzetén 33 dél-koreai állampolgár utazott – köztük egy hatéves kislány és egy 72 éves férfi. A csoport a hírek szerint kelet-európai körúton vett részt, amelynek során Magyarország mellett Horvátországban, Szlovéniában és Csehországban is jártak.

A CNN az ATV hírét idézve azt írja, hogy a hét túlélő közül többeket jó másfél kilométerre a baleset helyszínétől mentettek ki a Dunából; a sérülteket kórházba szállították. Mun Dzse In dél-koreai elnök a baleset kapcsán részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak. „Mélyen együtt érzek mindazokkal, akik érintettek ebben a balesetben, köztük az áldozatok hozzátartozóival és azokkal is, akiket felzaklatott ez a ma reggel érkezett szörnyű hír” – írta az elnök.

A csatorna Tóth Mihályt, a Hableányt üzemeltető Panorama Deck szóvivőjét is megszólaltatta, aki azt mondta, nem tudják, pontosan miért süllyedt el a hajó. „Egy átlagos nap volt, minden rendben volt a hajóúttal. Naponta több ezer ilyen utat bonyolítunk le, semmi sem utalt arra, hogy ilyesmi történhet” –mondta a szóvivő.

A Bloomberg hírügynökség az AP hírét átvéve arról írt, hogy a Hableány éppen a kikötő felé tartott, amikor a tragédia történt. Értesüléseik szerint a hajón harminc turista, egy fotós és két idegenvezető utazott. A hírügynökség azt is megemlíti, hogy a búvárok megtalálták a roncsot a Margitszigetnél, ahogy azt is, hogy a hideg, alig 10-12 fokos vízhőmérséklet, az erős sodrás és a folyamatosan zuhogó eső nagyon megnehezíti a mentést.

A The Guardian szerint csütörtök reggel a mentőhajók módszeresen fésülték át a Duna fővárosi szakaszát túlélők után kutatva. A parton mentő- és tűzoltóautók parkoltak. „Nagy erőkkel kezdtük meg a mentést, amelyben 17 mentőautó, több tűzoltóegység, a rendőség és kutatóhajók is részt vesznek a Duna mindkét oldalán” – idézte a brit lap Csató Gábort, a Magyar Mentőszolgálat vezetőjét.

Csató elmondta: az erős sodrás miatt többeket jó néhány kilométerre a Margitszigettől, a város határán kívül találtak meg a Dunában. Egy túlélőt a Petőfi hídnál mentettek ki a vízből; a sérülteket hipotermiával kezelik.

A balesetről természetesen a dél-koreai lapok is beszámoltak. A The Korea Herald cikke szerint a dél-koreai külügyminisztérium felvette a kapcsolatot a magyar hatóságokkal, minden erejükkel azon lesznek, hogy segítsék az áldozatok családjait. A lap szerint Dél-Korea budapesti nagykövetsége saját mentőcsapatot is szervezett a túlélők felkutatása érdekében.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top