Aktuális

Harvey Weinstein Madonnát is zaklatta

Madonna 1991-ben lett a ragadozó producer áldozata.

Madonna 1991-ben dolgozott együtt Harvey Weinsteinnel. Közös munkájuk során a producer szexuális ajánlatokkal zaklatta, mondta el Madonna. „Weinstein szexuálisan hihetetlenül kihívóan viselkedett” – mondta el az énekesnő a The New York Timesnak. Madonna a Madonnával az ágyban című dokumentumfilmjének készítésekor dolgozott Weinsteinnel, a produkció forgalmazójával – írja a HVG.

„Nős volt, és engem egyáltalán nem érdekelt”

– mesélte Madonna, aki tisztában volt azzal, hogy Harvey Weinstein sok, a szakmájukban dolgozó nővel viselkedett hasonló módon „Tudtuk: Harvey azért teheti meg, mert nagy a hatalma, sikeres, és a filmjei olyan jól mennek, hogy mindenki vele akar dolgozni, tehát az embernek ezt el kell fogadnia” – mondta Madonna. Weinsteint 2017-ben rúgták ki saját vállalatából a szexuális zaklatási ügyek miatt, és New Yorkban emeltek vádat ellene szexuális erőszak miatt. Madonna most megkönnyebbült, hogy a hatóságok felléptek Weinstein ellen.

„Mikor megtörtént, azt gondoltam: végre.

Nem kárörvendtem, mert nem fogok örülni senki vesztének. Szerintem az egyébként sem jó karma. De jó volt, hogy olyasvalakit, aki annyi éven át visszaélt a hatalmával, elővesznek és felelősségre vonnak” – mondta Madonna.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top