nlc.hu
Aktuális
Nagyítóval kell keresni a fiatal tanárokat

Nagyítóval kell keresni a fiatal tanárokat

A pályakezdők 30 százaléka egy, további 30 százalék öt éven belül hagyja el a pályát.

Elkeserítő adatokat tett közzé szerdán a Népszava a tanárképzéssel kapcsolatban. A lap szerint előfordul, hogy a pedagógusképzésre felvett hallgatók kevesebb mint fele jut el addig, hogy iskolában tanítson. Az Emmi adatai is alátámasztják, hogy a pedagóguspálya továbbra sem népszerű a fiatalok körében.

A legutóbbi, 2018/2019-es tanévben például 12 634-en kezdtek meg valamilyen pedagógus munkakör betöltéséhez szükséges végzettséget biztosító képzést, diplomát ugyanebben az évben 8026-an szereztek, a pedagóguspályára lépők száma viszont alig volt több 6 ezernél.

A legnagyobb különbség a képzésbe belépők és a pályakezdők számában 2014/2015-ben volt: ekkor több mint 15 ezren kezdték meg tanulmányaikat, ám a végzettek közül mindössze 5 ezren kezdtek tanítani.

Szűcs Tamás, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) Országos Választmányának elnöke a lapnak elmondta, egyáltalán nem lepték meg az eredmények. Hozzátette: ha a lemorzsolódást is figyelembe vesszük, még szomorúbb a kép. A PDSZ számításai szerint a kezdő pedagógusok 30 százaléka egy év után, további 30 százalék öt év után elhagyja a pályát.

Az elnök szerint amíg nem javul a tanárok anyagi és szakmai megbecsülése, addig nem is várható pozitív változás e téren.

Nem sok elégedett pedagógus van Magyarországon (Fotó: iStock)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top