Azt írja a 444.hu, hogy hétvégén ismét látszott, hogy miért baj, hogy közvetlenül a szentendrei szennyvízbefolyó alatt alakították ki a város – felújítása után egyébként pár napja, 20-án átadott – községi strandját. A lezúduló esőt kezelni képtelen szentendrei csatornahálózatból ugyanis most is a folyóba vezették a kommunális szennyvízzel kevert esővizet. Benne a város összes lehúzott vécéjének teljes tartalmával.
A 444 itt megjegyzi, hogy ilyenkor a dunai fenekezős horgászatnak is lőttek, de ennél jóval érdekesebb, amit az Átlátszó cikkéből vettek át: „…a strand is úgy kapott működési engedélyt, hogy ha elindul a szenny, akkor a helyi közterület-felügyelet azonnal megkéri az ott tartózkodókat, hogy fejezzék be a fürdőzést. Az újranyitás akkor lehetséges, hogy ha az ÁNTSZ engedélyt adott rá, a vízminták bevizsgálása után. (…) Ehhez képest jól látszik, hogy a szombati hatalmas eső után, vasárnap sokan fürdenek a Dunában annak ellenére, hogy szombaton biztosan elég sok szennyvíz került oda, ez a vasárnapi özönvízszerű esőzéssel megismétlődött.”
A 444 hozzáteszi, országos problémáról van szó, és a gondok gyökere az, hogy amikor annak idején, a XIX–XX. század fordulóján kiépült a főváros és általában az ország legtöbb csatornahálózata, akkor a szenny és az eső szétválasztása, vagyis két párhuzamos vezetékrendszer kiépítése helyett úgy oldották meg a kérdést, hogy ugyanabba a gyűjtőcsatorna-rendszerbe vezették be a kommunális és ipari szennyvizet, illetve a csapadékvizet. A ráckevei Dunába is undorító szennyvizet vezetnek.