Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
Aktuális

Nem lehet jövőre érettségizni a Szinyeiben, leváltották az igazgatót is

Ez lett az érettségi botrány következménye. Az igazgató szerint jóhiszeműen dolgoztak, nem történt szándékos csalás.

Az érettségi körül kialakult botrány miatt leváltották a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium igazgatóját, Tóth Gábort. Ezt az érintett is megerősítette az Indexnek, mint mondta, szombaton tudta meg, hogy augusztus 15-i hatállyal leváltják, de tanárként az intézményben maradhat.

Mint arról korábban beszámoltunk, a Szinyei esti tagozatára járó 15 diák sikeres érettségi eredményeit utólag megsemmisítette a vizsgabizottság, mert bizonyos tárgyakból osztályozó vizsgát kellett volna tenniük az érettségihez.

Tóth Gábor, a Szinyei Merse Pál Gimnázium leváltott igazgatója

Tóth Gábor kifogásolta, hogy a vizsgálat során nem hallgatták meg őket, és sérelmezte, hogy ő lett a személyi felelőse a történteknek. A köznevelési törvény szerint ugyanis a diákokat valóban nem lehetett volna érettségire bocsátani. Ám az iskola felnőttoktatásra vonatkozó pedagógiai programjában rossz rendelkezés szerepelt, ami ezt lehetővé tette. Ezt az előző intézményegységi vezető írta meg, állítja Tóth Gábor. Az ő aláírása nincs is rajta, és szerinte az Oktatási Hivatal korábban meg is vizsgálta, és nem talált semmilyen törvényellenességet. Az iskola vezetősége eszerint dolgozott, azt gondolták, minden rendben van.

Az érettségi körüli botrány másik következménye, hogy egy tanévre megvonták a teljes iskola érettségi vizsgaszervezési jogát. Ez azt jelenti, hogy a következő tanévben a végzős diákok nem tudnak majd érettségizni a gimnáziumban. 135 tanulónak más intézményekben, ismeretlen tanárok előtt kell majd érettségiznie.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top