Aktuális

Összefogással mentették meg a törött lábú sólyomfiókát

Szívmelengető történet egy pórul járt kismadár főszereplésével.

Félix egy fiatal kerecsensólyom, aki egy Pest megyei távvezetékoszlop tetején kialakított mesterséges fészekben bújt ki a tojásból. Május 22-én hajnalban azonban kiesett a fészekből, amelyet szerencsére korábban bekamrázott a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító, a MAVIR Zrt., ragadozómadár-megfigyelési programjuk részeként – írja a Fővárosi Állat- és Növénykert hivatalos weboldala, a ZooBudapest

Ennek köszönhetően azonnal egyből riasztották is a cég illetékesét, aki a helyszínre sietett, és meg is találta az oszlop tövében a madárkát. Ezután a Magyar Madártani Egyesület (MME) vette gondozásba Félixet, a budapesti állatkertbe szállították. Ott a vezető állatorvos, dr. Sós Endre és munkatársai megvizsgálták a madarat. Kiderült, hogy mindkét lába eltörött. Ez különösen nagy gond egy ragadozómadár esetében, amely épp a lábával csap le a zsákmányára. 

Félix szabadságának első pillanatai (Fotó: Czifrák Gábor/ZooBudapest)

Szerencsére a szakemberek gondoskodásának köszönhetően sikeres volt a beavatkozás, július elején pedig már meg is kezdhették Félix szabadon engedésének előkészítését. Itt ismét az MMTE munkatársain volt a sor, akik a Börzsöny Természet- és Környezetvédelmi Közhasznú Alapítvánnyal közösen dolgoztak. Félixet végül augusztus 6-án engedték szabadon, és már az első szárnycsapások után nyilvánvalóvá vált, hogy az összefogás sikeres volt, a madár magabiztosan repült. 

A kerecsensólyom egyébként hazánkban a fokozottan védett madárfajok közé tartozik, eszmei értéke egymillió forint. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top