nlc.hu
Aktuális
Sosem látott felvételek kerültek elő a Hableány tragédiájáról

Sosem látott felvételek kerültek elő a Hableány tragédiájáról

Az egyiket egy amerikai turista készítette a Viking Sigyn orrából.
hableány roncs hajóbaleset

Eddig nem látott felvételek jutottak az ATV Híradójának birtokába a Hableány május 29-i tragédiájáról.

Az egyik videót a Viking Sigyn orrábból készítette egy amerikai turista. A második felvételt egy térfigyelő kamera rögzítette, és az látszik rajta, ahogy a szállodahajó elsodorja a Hableányt.

A Viking Sigyn ukrán kapitányát vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget okozó gondatlan veszélyeztetésével és más bűncselekménnyel gyanúsították meg.

Korábban egy igazságügyi szakértői vélemény azt állapította meg, hogy a hajóskapitány adatokat törölt a telefonjáról a katasztrófa után. Tegnap viszont a Fővárosi Főügyészség azt közölte, hogy egy újabb szakvélemény szerint az első szakértő megállapítása téves volt, nem történt adattörlés.

A Hableányon 33 koreai utas és kéttagú magyar személyzet tartózkodott a tragédia idején, a balesetet hét koreai élte túl.

(Kiemelt kép: MTI/Máthé Zoltán)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top