Aktuális

Iskolaérettség-ügy: már az ombudsman is vizsgálódik

Még mindig teljes a bizonytalanság, ki dönt az iskolaérettségről.

Még mindig nem tudni, kinél kellene kérvényezni, hogy a gyereknek ne kelljen szeptemberben iskolába mennie, pedig január 15-e a határidő, írja a hvg.hu. Szél Bernadett független parlamenti képviselő a rendezetlen helyzet miatt még októberben kérdéssel fordult Kozma Ákoshoz, az alapvető jogok biztosához, hogy ez nem ütközik-e alapvető jogokba, Kozma pedig szerdai válaszában azt írta: átfogó vizsgálatot indított az ügyben.

Fotó: iStockphoto

Ahogy arról már mi is beszámoltunk, a 2020 januárjától életbe lépő beiskoláztatási törvénymódosítás miatt jövőre már nem kizárólag az óvodapedagógusok állapítják meg a gyerekről, hogy iskolaérett-e, illetve arra sem lesz lehetőség, hogy a szülővel való közös megbeszélés után úgy döntsenek, hogy a hatéves még egy évet az óvodában töltsön, mely időszak alatt elsajátítja azokat a készségeket, amelyek a sikeres iskolakezdéshez kellenek. A mostani törvényjavaslat megnehezíti az eddigi gyakorlatot, a rugalmas beiskolázást, így ha a szülő vagy az óvodapedagógus úgy gondolja, hogy a hatodik életévét már betöltött gyerek még nem iskolaérett, akkor nem lesz elég az óvoda véleménye az óvodában maradáshoz, hanem egy szakértői bizottsághoz kell fordulniuk.

A törvény szerint ugyan a hatéves gyereknek még iskolaérettség esetében sem kötelező iskolába mennie, csakúgy, mint eddig, és a szülő kérésére további egy évig óvodában maradhat, viszont erről nem az óvodavezető, hanem az Oktatási Hivatal dönt majd. Egyelőre nem tudni, hogy kik a tagjai ennek a döntőbizottságnak, de az már most is egészen biztos, hogy nem ismerik a gyerekeket. Így fognak majd visszavonhatatlan döntést hozni gyerekek százairól, és akár örökre elvehetik a kedvüket az iskolára éretlen gyerekeknek mind az iskolától, mind a tanulástól. A törvénymódosítás a mostani nagycsoportosokat már érintené.

Kozma Ákos azt írta, Szél kérdése mellett 20 egyéni panaszbeadvány is érkezett hozzá az iskolaérettségi vizsgálatokkal kapcsolatban, a panaszos szülők azzal érveltek, hogy az iskolaérettség nem egy dátumhoz kapcsolódik, ráadásul ha 2020 szeptemberében a 6 évesek a tavaly halasztást kapott 7 évesekkel egyszerre kezdik meg tanulmányaikat, akkor zsúfoltság is kialakulhat az iskolákban.

Kozma Ákos a vizsgálat részeként megkereste az EMMI oktatási államtitkárságát is,hogy megtudja, mikorra várható az iskolérettségről döntő szerv kijelölése, hány gyereket érint a dolog, felmérték-e, hogy ez mivel jár, illetve mit kívánnak tenni az esetleges zsúfoltság ellen.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top