Hárman pályáznak a Vígszínház igazgatói posztjára – írta a Népszava kedden.
A lap szerint Eszenyi Enikő, a színház jelenlegi igazgatója, Rudolf Péter színész-rendező, a társulat korábbi tagja, és Csányi János rendező, a Bárka alapító igazgatója, a Színház és Film Intézet vezetője adta be pályázatát.
![Vígszínház](https://nlc.hu/uploads/2020/02/mtva-bizomanyosi-lehotka-laszlo-800x450.jpg)
Vígszínház (Fotó: MTVA Bizományosi – Lehotka László)
Lejárt a Szabad Tér Színház élére kiírt megismételt pályázat határideje is, a lap szerint a vezetői posztra újra aspirál Bán Teodóra, a teátrum igazgatója, és új pályázóként Somogyi Szilárd rendező, aki Hegedűs D. Géza színész-rendező, leendő művészeti igazgatóval együtt adta be a koncepcióját. A harmadik jelölt a lap kérdésére egyelőre nem kívánta publikussá tenni a személyét.