Aktuális

Koronavírus: karanténba kerültek az Olaszországból hazatérő magyar iskolások

Szállásuk pár kilométerre volt a lezárt területtől, és sokat utaztak tömegközlekedéssel.

Megérkezett a budapesti Szent László Kórházba az a magyar diákokból és kísérőikből álló csoport, amely Észak-Olaszországból tért haza – közölte az M1 aktuális csatorna vasárnap este.

Korábban a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) azt közölte: a 11 magyar középiskolás diákot, valamint kísérőjüket és az autóbusz két vezetőjét két hétre elkülönítik.

Az NNK közleményében azt írta: Lombardia tartományban rövid időn belül megtöbbszöröződött, 90-re emelkedett az igazoltan koronavírussal fertőzött esetek száma, és több északi tartományban is a betegek számának emelkedéséről adtak tájékoztatást.

A magyar iskolások szálláshelye mindössze 13 kilométerre volt a lezárt területtől, a tanulók sokat ingáztak tömegközlekedéssel Milánó északkeleti térségében a néhány hetes ott tartózkodásuk ideje alatt.

Ezekre a tényezőkre tekintettel, valamint a diákok és a magyar lakosság lehető legmagasabb szintű védelme érdekében hozta meg az NNK az említett járványügyi intézkedést.

(MTI)

(Kiemelt kép: illusztráció, Fotó: MTI / AP / Jae C. Hong)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése