Az Egyesült Államok negyedik legnagyobb városában még nem diagnosztizáltak új típusú koronavírus miatt kialakult tüdőgyulladásos megbetegedéseket, de London Breed polgármester elővigyázatosságból vészhelyzetet hirdetett – írta a San Francisco Chronicle kedden este.
Az intézkedés értelmében a városi önkormányzat alkalmazottait átirányíthatják napi munkájuktól a közegészségügyi helyzetre és a koronavírus fertőzésének megelőzésére vonatkozó információk megosztásával foglalkozó feladatokra. A polgármester bejelentette azt is, hogy a város javította felkészültségét az esetleges járvány kitörésére.
„Szükség van további anyagi források átcsoportosítására a betegség elleni hatékony felkészülés érekében” – fogalmazott Breed. Leszögezte azonban, hogy nem a város egészségügyi helyzete teszi ezt szükségessé, hanem az – mint fogalmazott–, hogy „jó felkészüléssel biztonságban tudhassuk közösségeinket”.
Alex Azar amerikai egészségügyi miniszter kedden sajtótájékoztatón jelentette ki, hogy az Egyesült Államokban ugyan jelenleg nincs vészhelyzet, de fel kell készülni arra, hogy a vírus a korábbinál nagyobb mértékben terjed el az országban.
„Az Egyesült Államokat nem lehet hermetikusan lezárni” – fogalmazott a miniszter. Azar a szenátus egyik albizottsága előtt érvelt a kormányzat által a betegség megelőzésére és a már diagnosztizált betegek ápolására kért 2,5 milliárd dollár megszavazása mellett. Mint mondta, ebből az összegből oltások és különböző gyógymódok kifejlesztésére is költenének.
Az amerikai védelmi minisztérium kedden este bejelentette, hogy a Dél-Koreában állomásozó amerikai haderő egyik katonájánál szintén koronavírusos fertőzést diagnosztizáltak. A 23 éves katonát a lakhelyén különítették el, a dél-koreai egészségügyi hatóságok pedig már megkezdték annak feltárását, hogy az elmúlt napokban kikkel állt kapcsolatban.