Péntek délután ismét koronavírus sajtótájékoztatót tartott a kormány, a köztelevízió élő közvetítése alapján az operatív törzs és a kormánypárt munkatársai mellett megszólaltak az egészségügyi szakemberek, köztük Szlávik János infektológus szakorvos is, aki elmondta:
- Jelenleg még mindig 4 koronavírusos beteg lábadozik Magyarország területén.
- A 3 iráni beteg a Dél-pesti Centrumkórházban tartózkodik, a brit beteg pedig a debreceni Kenézy Gyula Kórházban.
- Mindkét iráni egyetemista fiú az egész betegség alatt mérsékelt koronavírusos tüneteket mutatott, jelenleg mindketten jól vannak, ám az egyikük nagyon aggódik a barátnője miatt.
- Az iráni egyetemista barátnője ma reggel belázasodott, és erősen köhög, mindent megtesznek érte, hogy jobban legyen. Ő még valószínűleg sokáig kórházban lesz.
- A debreceni beteg is sokkal jobban van.
- Egy doktornőt is vizsgáltak koronavírus gyanúval, az ő tesztjének eredménye végül negatív lett.
- Még 11 magyar diáklány, illetve 2 sofőr és pedagógus van karanténban a Dél-pesti Centrumban, ők nemrég Észak-Olaszországban jártak. Viszonylag nehezen viselik a karantént, ami szerencsére nemsokára véget ér: vasárnap mind kiengedik őket.
- A magyar fogorvos és asszisztense, akik egy koronavírusos betegen végeztek vizsgálatot, már kijöhettek a karanténból.
- Egy japán turistacsoportot is elkülönítettek, vizsgálatuk még folyamatban van.
Szlávik doktor hozzátette, rengetegen érkeznek hozzájuk a dél-pesti központba azzal, hogy megelőző, megnyugtató jelleggel végezzenek rajtuk koronavírus-szűrést. A lakossági igény ellenére ezt az egészségügyi szolgáltatást nem tudják biztosítani, csak az ún. jól meghatározott eset definíciók alapján végeznek vizsgálatokat.
Mindeközben arról ír az Index, hogy elküldték a koronavírusos iráni diák csoporttársait is, akik azok után kértek vizsgálatot, hogy több előadáson és a laborokban is egy légtérben, egymás közvetlen közelében tartózkodtak az egyik koronavírussal fertőzött iráni hallgatóval. A mentő még bevitte a Semmelweis Egyetem gyógyszerész hallgatóit a kórházba, de csak egyiküknél végeztek koronavírus tesztet. Arra hivatkozva nem vettek a többiektől mintát, hogy láza csupán az egyiküknek volt.