Egy milánói kutatócsoport eredményei szerint nem közvetlenül Kínából, hanem Németországból érkezhetett az új típusú koronavírus Olaszországba.
A tudósok azóta kutatnak az úgynevezett zéró páciens után, hogy február 21-én kiderült, Lombardia tartományt elérte a fertőzés.
A milánói kutatócsoport kiterjedt elemzés után sem azonosította még a legsúlyosabb európai járványkitörés kiindulópontját jelentő embert, azonban az olaszországi vírus géntérképének a mását megtalálták egy januári németországi esetnél.
„A családfa gyökeréhez legközelebbi génszekvencia, amely valószínűleg megelőzi a többit, olyan embertől származik, aki Münchenben, minden bizonnyal január 19. és 22. között fertőződhetett meg”
– mondta el a Reutersnak Massimo Galli, a milánói Sacco kórház fertőző osztályának és a Milánói Egyetem kutatócsoportjának vezetője.
Hozzátette, hogy az – egyelőre azonosítatlan – német beteg akkor fertőződhetett meg, amikor egy Sanghajból érkezett emberrel került kapcsolatba.
Elemzésük azt mutatja, hogy az olaszországi járvány január 25. és 26. között kezdődhetett, jóval azelőtt, hogy az első pácienst hivatalosan diagnosztizálták volna a lombardiai Lodi megye Codogno városában.
„El tudjuk képzelni, hogy az az ember, aki Münchenben került kapcsolatba a vírussal, Olaszországba, majd az országon belül arra a területre érkezett, ahol a vírus elsőként terjedni kezdett, és eközben nem mutatta a betegség tüneteit” – magyarázta Galli.
Kína után Olaszországot sújtja leginkább az új típusú koronavírus okozta járvány. A halálos áldozatok száma 827-re emelkedett a polgári védelmi hatóság szerda esti tájékoztatója szerint, eközben a diagnosztizált fertőzöttek száma 12 462-re nőtt.
(MTI)
- Friss hírek a koronavírussal kapcsolatban:
- Akár napokig is jól elvan a koronavírus műanyag felületeken
- PDSZ: mielőbb be kell zárni az iskolákat!
- New York városa saját kézfertőtlenítővel harcol a koronavírus ellen